{i1:1} A világ teremtése
{1:1} Kezdetben teremtette Isten az eget, a földet és mindent, ami égen-földön létezik.
{1:2} A föld kaotikus, lakatlan és üres volt, a mélységet sötétség borította be. De Isten Szelleme ott lebegett a mélységes vizek fölött.
{i1:3} Első nap
{1:3} Parancsolt Isten: „Legyen világosság!” — és fölragyogott a világosság.
{1:4} Akkor Isten megvizsgálta a világosságot, és örömét lelte benne. Majd elválasztotta a világosságot a sötétségtől.
{1:5} Azután elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az első nap.
{i1:6} Második nap
{1:6} Azután ismét parancsolt Isten: „Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza a vizeket egymástól!”
{1:7} Így teremtette Isten a boltozatot, amely elválasztotta a boltozat alatti vizeket a boltozat fölötti vizektől — és úgy is lett.
{1:8} Majd elnevezte a boltozatot égnek. Leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a második nap.
{i1:9} Harmadik nap
{1:9} Azután ismét parancsolt Isten: „Gyűljön össze az ég alatt minden víz egy helyre, és váljon láthatóvá a szárazföld!” — és úgy is lett.
{1:10} Majd elnevezte a szilárd alapzatot szárazföldnek, az összegyűlt vizet pedig tengernek. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.
{1:11} Azután ismét parancsolt Isten: „Sarjadjon ki a földből mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van!” — és úgy is lett.
{1:12} A földből kihajtott mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.
{1:13} Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a harmadik nap.
{i1:14} Negyedik nap
{1:14} Azután ismét parancsolt Isten: „Legyenek világító égitestek az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, szolgáljanak jelekül, és mutassák meg a kijelölt időket, napokat és éveket!
{1:15} Ragyogjanak az ég boltozatán, és világítsák meg a földet!” — és úgy is lett.
{1:16} Így alkotta Isten a két nagy világító égitestet: az erősebb fényűt, hogy nappal uralkodjon, és a gyengébb fényűt, hogy éjjel uralkodjon. Megalkotta a csillagokat is.
{1:17} Isten helyezte ezeket az ég boltozatára, hogy világítsanak a földre,
{1:18} hogy uralkodjanak nappal és éjjel, és hogy válasszák el a világosságot a sötétségtől. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.
{1:19} Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a negyedik nap.
{i1:20} Ötödik nap
{1:20} Azután ismét parancsolt Isten: „Mindenfajta vízi élőlény nyüzsögjön a vizekben! A föld felett, az ég boltozatán repdessenek szárnyas élőlények!”
{1:21} Így teremtette Isten a nagy víziállatokat és mindenféle egyéb vízi élőlényt, amelyek élnek, mozognak, és tömegesen nyüzsögnek a vízben. Teremtett mindenféle repülő szárnyas állatot is. Akkor Isten megvizsgálta, amit teremtett, és örömét lelte benne.
{1:22} Majd megáldotta őket: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, sokasodjatok, és népesítsétek be a tenger vizét! A szárnyas állatok is sokasodjanak, és terjedjenek el a földön!”
{1:23} Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az ötödik nap.
{i1:24} Hatodik nap
{1:24} Azután ismét parancsolt Isten: „Hozzon elő a föld mindenfajta szárazföldi állatot: háziállatokat, kisebb és nagyobb vadállatokat!” — és úgy is lett.
{1:25} Így alkotott Isten mindenféle nagyobb vadállatot, háziállatot és kisebb állatot. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.
{1:26} Szólt Isten: „Alkossunk embert, aki hasonló hozzánk, és olyan, mint mi. Uralkodjon a tenger halain, az ég madarain és a háziállatokon. Uralkodjon az egész földön és a kisebb állatokon, amelyek a földön mozognak!”
{1:27} Megteremtette hát Isten az embert, aki hasonlít hozzá. Úgy teremtette, hogy olyan legyen, mint ő. Férfinak és nőnek teremtette őket.
{1:28} Azután megáldotta őket: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, sokasodjatok, népesítsétek be a földet, és vegyétek birtokba! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a többi állatokon, amelyek a földön élnek és mozognak.”
{1:29} Még azt is mondta nekik Isten: „Nézzétek! Nektek adok az egész földön minden magot termő növényt és minden gyümölcsfát, amelynek termésében mag van — ezek fognak táplálni benneteket.
{1:30} A föld összes állatainak pedig a zöldellő növényeket adom táplálékul. A mezei vadaknak, az égi madaraknak, és minden egyéb szárazföldi állatnak, amelyben az élet lehelete van, odaadtam a föld összes zöld növényét, hogy azt egyék.”
{1:31} Akkor Isten megvizsgált mindent, amit létrehozott, és nagyon jónak találta. Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a hatodik nap.
{i2:1} Hetedik nap
{2:1} Elkészült tehát az ég és a föld, és minden, ami bennük van.
{2:2} Isten a hatodik nap végére befejezte a teremtés minden munkáját, és a hetedik napon visszavonult az alkotástól.
{2:3} Mivel ezen a napon Isten visszavonult a teremtés minden munkájától, ezért megáldotta a hetedik napot, és különválasztotta azt a maga számára.
{i2:4} Az első ember az Éden kertjében
{2:4} Ez tehát az ég és föld, és minden bennük lévő teremtésének a története. Abban az időben, amikor az Örökkévaló Isten a földet és az eget megalkotta,
{2:5} még semmiféle növényzet nem volt a földön. Még a vadnövények sem csíráztak ki, mert az Örökkévaló Isten még nem küldött a földre esőt, hogy megöntözze — és ember sem volt, aki a földet megművelje.
{2:6} De vízpára szállt fel a földből, és megnedvesítette az egész föld felszínét.
{2:7} Akkor az Örökkévaló Isten kezébe vett egy rögöt a földből, és embert formált belőle. Majd életet adó leheletét az ember orrába lehelte — ezáltal lett Ádám élő lélekké.
{2:8} Az Örökkévaló Isten ültetett egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el Ádámot, akit formált.
{2:9} Majd fölnevelt a földből mindenféle gyönyörű gyümölcsfát, amely jó gyümölcsöt termett. A kertben volt két fa a többi között: az Élet Fája és a Jó és Rossz Megismerésének Fája.
{2:10} Édenből folyó eredt, hogy megöntözze a kertet. Ezután négy folyóra vált szét.
{2:11} Az első folyó a Písón, amely végig kanyarog Havílá egész
{2:12} földjén, ahol illatos balzsam, drágakövek és jó minőségű arany található.
{2:13} A második folyó a Gihon, amely végig kanyarog Kús egész földjén.
{2:14} A harmadik folyó a Tigris, amely Asszíriától keletre folyik. A negyedik folyó az Eufrátesz.
{2:15} Az Örökkévaló Isten tehát az Éden kertjében helyezte el Ádámot, hogy ő művelje meg a kertet, és viselje annak gondját.
{2:16} Azután ezt parancsolta neki: „A kertben minden fának a gyümölcsét bátran megeheted, egy kivételével.
{2:17} A Jó és Rossz Megismerésének Fájáról nem szabad enned, mert amikor annak a gyümölcséből eszel, azon a napon biztosan meghalsz!”
{i2:18} Isten segítőtársat szerez Ádámnak
{2:18} Majd ezt mondta az Örökkévaló Isten: „Nem jó Ádámnak, ha egyedül él! Alkotok számára egy hozzá illő segítőtársat.”
{2:19} Formált a földből mindenféle szárazföldi állatot és égi madarat, majd odavitte őket Ádámhoz, hogy nevezze el őket. Látni akarta, hogy Ádám melyiknek milyen nevet ad. Minden állatnak az lett a neve, amit Ádámtól kapott.
{2:20} Ádám el is nevezte a háziállatokat, az égi madarakat, és a szárazföldi vadállatokat, de egyiket sem találta magához illő segítőtársnak.
{2:21} Akkor az Örökkévaló Isten mély álmot bocsátott Ádámra, ezután kivette Ádám egyik bordáját, és annak helyét begyógyította.
{2:22} Ebből a bordából formálta ki az Örökkévaló Isten az asszonyt, majd odavitte Ádámhoz,
{2:23} aki örömében felkiáltott: „Ez már hozzám való! Mert csontja a csontomból, teste a testemből való, hát asszony legyen a neve, mert a férfiból származik!”
{2:24} Mivel ez így történt, a férfi elhagyja apja és anyja családját, és ragaszkodik a feleségéhez. Így lesz a férfi és felesége egy testté.
{2:25} Ádám és a felesége meztelenek voltak, de nem szégyellték magukat egymás előtt.
{i3:1} A bűnbeesés és büntetése
{3:1} Az Örökkévaló Isten sokféle vadállatot teremtett, de mind között a kígyó volt a legravaszabb. A kígyó egyszer megszólította az asszonyt, és ezt kérdezte tőle: „Csakugyan azt mondta Isten, hogy ti nem ehettek a kert egyetlen fájának gyümölcséből sem?”
{3:2} Az asszony ezt válaszolta: „Nem, dehogy! A kert minden fájáról szabadon ehetünk,
{3:3} csak egyről nem. Arról az egyről, amely a kert belsejében van, Isten mondta, hogy ne együnk a gyümölcséből, sőt, hozzá se nyúljunk, mert különben meghalunk.”
{3:4} De a kígyó így felelt: „Ugyan, dehogy fogtok meghalni!
{3:5} Isten ezt csak azért mondta, mert jól tudja, hogy amikor esztek annak a fának a gyümölcséből, felnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint Isten: megismeritek mi a jó és mi a rossz.”
{3:6} Az asszony látta, hogy milyen gyönyörű a fa, és azt gondolta, hogy a gyümölcsök biztosan jóízűek lehetnek. Elhitte, hogy a gyümölcsök bölccsé teszik — ezért leszakított egyet, és megette. Majd adott a gyümölcsből a vele lévő férjének is, aki szintén evett belőle.
{3:7} Hirtelen, mintha mindkettőjüknek felnyílt volna a szeme, mindent másképp láttak. Azt is azonnal észrevették, hogy meztelenek — ezért összekötözött fügefalevelekből valami ágyékkötő-félét készítettek, és azt vették magukra.
{3:8} Mikor az alkonyat közeledett, és feltámadt az esti szellő, az Örökkévaló Isten sétára indult a kertben. Ádám és felesége meghallották, hogy közeledik, és elbújtak előle a fák közé.
{3:9} De az Örökkévaló Isten kiáltott: „Ádám, merre vagy?”
{3:10} „Meghallottam, hogy jössz, és féltem tőled, mert meztelen vagyok, ezért elbújtam” — felelt Ádám.
{3:11} „De honnan tudod, hogy meztelen vagy? Ki mondta neked? Talán ettél annak a fának a gyümölcséből, amelytől eltiltottalak?” — kérdezte Isten.
{3:12} „Az asszony, akit mellém adtál, ő kínált meg abból a gyümölcsből — úgy ettem” — magyarázkodott Ádám.
{3:13} Akkor az Örökkévaló Isten az asszonyhoz fordult: „Mit tettél?” „A kígyó, ő csapott be engem, azért ettem” — mentegetőzött az asszony.
{3:14} Az Örökkévaló Isten ezután a kígyóhoz szólt: „Átkozott legyél, mivel ezt tetted! Átkozottabb leszel, mint a többi vadállat! Egész életedben hason csúszva járj, és a föld porát egyed!
{3:15} Ellenségeddé teszem az asszonyt, téged pedig az ő ellenségévé teszlek. Leszármazottaid és az asszony leszármazottjai folytonosan harcolni fognak egymással. Az asszony leszármazottja a fejedre tapos, te pedig a sarkába harapsz.”
{3:16} Majd Isten az asszonyhoz fordult: „Megsokasítom a terhességeddel járó nehézségeket, és fájdalommal szülöd gyermekeidet. Szeretnél uralkodni a férjeden, mégis ő fog uralkodni rajtad.”
{3:17} Azután Ádámnak ezt mondta: „Parancsoltam neked, hogy ne egyél annak a fának a gyümölcséből, de te inkább a feleségedre hallgattál, az ő szavának engedtél, és ettél abból a gyümölcsből. Ezért megátkozom a földet miattad: egész életedben sok bajlódással és fáradsággal, naponta kell művelned, hogy megadja kenyeredet.
{3:18} Szántófölded töviseket és gyomokat nevel, te pedig azokat a növényeket eszed, amelyeket a földeden magadnak termelsz.
{3:19} Bizony, arcod verítékével kell megszerezned mindennapi kenyeredet! Halálod napjáig keményen dolgozol, amíg visszatérsz a földbe, amelyből kiformáltalak, mert porból vagy, és ismét porrá leszel.”
{3:20} Ezután Ádám elnevezte a feleségét Évának, mert Éva lett az ősanyja minden utána következő embernek.
{3:21} Majd az Örökkévaló Isten állatbőrökből jobb ruhákat készített Ádámnak és a feleségének, és abba öltöztette őket.
{3:22} Akkor az Örökkévaló Isten ezt mondta: „Most hát az ember olyanná lett, mint egyikünk: ismeri a jót és a rosszat. Nem engedhetjük meg, hogy kinyújtsa kezét, és szakítson az Élet Fájának gyümölcséből és örökké éljen.”
{3:23} Ezért kiűzte az embert az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből az ember testét kiformálta.
{3:24} Miután kiűzte őket, az Éden kertje elé kerubokat állított, lángoló karddal, amely minden irányban villogott. Azért állította oda a kerubokat, hogy őrizzék az Élet Fájához vezető utat.
{i4:1} Az első család
{4:1} Ádám a feleségével, Évával hált. Ezután Éva gyermeket várt, majd fiút szült, akit Kainnak nevezett, mert örömében azt mondta: „Az Örökkévaló megsegített, hogy fiút szüljek!”
{4:2} Azután ismét fiút szült, Kain öccsét, Ábelt. Kain földműves lett, Ábel pedig juhpásztor.
{i4:3} Az első gyilkosság
{4:3} Történt egyszer, hogy Kain áldozatot vitt az Örökkévalónak a föld terméséből.
{4:4} Ábel is áldozott az Örökkévalónak, de ő a nyája elsőszülött bárányainak legjavából. Az Örökkévaló szívesen fogadta Ábelt és az áldozatát,
{4:5} azonban Kain és az áldozata nem nyerte el a tetszését. Emiatt Kain nagyon megharagudott és elkeseredett.
{4:6} Az Örökkévaló megkérdezte tőle: „Miért haragszol, és miért keseredtél el?
{4:7} Ha azt teszed, ami helyes, elfogadlak téged. Ha pedig nem: Nézd, a bűn lesben áll az ajtód előtt, és uralkodni akar rajtad. De ne engedj neki, hanem te uralkodj rajta!”
{4:8} Ezután Kain szólt Ábelnek: „Menjünk ki ketten a mezőre!” Kimentek hát, és ott Kain rátámadt a testvérére és meggyilkolta.
{4:9} Az Örökkévaló megszólította Kaint: „Hol van Ábel, a testvéred?” Kain ezt felelte: „Honnan tudjam? Nem az én dolgom, hogy törődjek vele!”
{4:10} „Miért tetted ezt, Kain? Meggyilkolt testvéred kifolyt vére bosszúért kiált hozzám a földről — mondta az Örökkévaló. —
{4:11} Ezért megátkozlak: többé nem leszel képes megművelni a földet, amely beitta testvéred vérét, akit meggyilkoltál!
{4:12} Ha műveled a földet, az többé nem terem a számodra semmit, és hontalanul fogsz kóborolni a földön.”
{4:13} „Túl szigorúan büntettél meg! Ez elviselhetetlen! — ellenkezett Kain.
{4:14} — Látod, most elűzöl engem erről a megművelt termőföldről, kitaszítasz jelenlétedből, és hontalanul kell kóborolnom a földön. Attól félek, hogy akárki megölhet engem, akivel találkozom.”
{4:15} „Nem akarom, hogy ez történjen! — válaszolt az Örökkévaló. — Aki meggyilkolja Kaint, annak a családjából hét rokona kell fizessen az életével érte!” Az Örökkévaló ezzel a figyelmeztetéssel védte meg Kaint, hogy senki meg ne ölje, akivel találkozik.
{i4:16} Kain utódai
{4:16} Kain tehát elfutott az Örökkévaló közeléből, és Édentől keletre, Nód földjén telepedett le.
{4:17} Ezután Kain a feleségével hált, aki terhes lett, majd fiút szült, akit Énóknak nevezett. Kain épített egy várost, és azt is a fiáról nevezte el.
{4:18} Énóknak is született fia: Írád, majd annak is lett fia: Mehújáél. Annak fia Metúsáél, annak fia pedig Lámek.
{4:19} Lámek két feleséget vett: Ádá és Cillá volt a nevük.
{4:20} Ádá szülte Jábált, aki az őse lett az állattartó, sátorlakó népeknek.
{4:21} Ádá másik fiát Júbálnak hívták, aki az őse lett a húros- és fúvós hangszerek zenészeinek.
{4:22} Cillá is szült fiút, Túbálkaint, és annak húgát, Naamát. Túbálkain mestere lett a különböző bronz- és vaseszközök készítésének.
{4:23} Egyszer Lámek így szólt a feleségeihez: „Ádá és Cillá, figyeljetek! Feleségeim, hallgassatok szavamra! Megöltem egy férfit, mert megsebesített, egy ifjút, mert megütött!
{4:24} Ha hétszeres a bosszú Kainért, akkor Lámekért hetvenhétszeres!”
{i4:25} Sét és Énós születése
{4:25} Ezután Ádám ismét hált a feleségével, Évával, aki ezután gyermeket várt, majd fiút szült. Éva elnevezte ezt a fiút Sétnek, mert azt mondta: „Adott nekem az Isten másik gyermeket Ábel helyett, akit Kain meggyilkolt!”
{4:26} Sétnek is született fia, akit Énósnak nevezett. Az ő életében kezdték az emberek segítségül hívni az Örökkévaló nevét.
{i5:1} Ádám utódai Nóéig
{5:1} Ez Ádám leszármazottjainak felsorolása. Amikor Isten Ádámot megteremtette, saját magához hasonlóvá alkotta.
{5:2} Isten az embert férfinak és nőnek teremtette, azután megáldotta, és teremtésük napján embernek nevezte őket.
{5:3} Amikor Ádám 130 éves lett, fia született, akit Sétnek nevezett. Sét is hasonlított Ádámra: olyan volt, mint az apja.
{5:4} Ezután Ádám még 800 évet élt, további fiai és leányai születtek,
{5:5} végül 930 éves korában halt meg.
{5:6} Sétnek 105 éves korában született Énós nevű fia.
{5:7} Ezután Sét még 807 évet élt, további fiai és leányai születtek,
{5:8} végül 912 éves korában halt meg.
{5:9} Énósnak 90 éves korában született Kénán nevű fia.
{5:10} Ezután Énós még 815 évet élt, további fiai és leányai születtek,
{5:11} végül 905 éves korában halt meg.
{5:12} Kénánnak 70 éves korában született Mahalalél nevű fia.
{5:13} Ezután Kénán még 840 évet élt, további fiai és leányai születtek,
{5:14} végül 910 éves korában halt meg.
{5:15} Mahalalélnek 65 éves korában született Jered nevű fia.
{5:16} Ezután Mahalalél még 830 évet élt, további fiai és leányai születtek,
{5:17} végül 895 éves korában halt meg.
{5:18} Jerednek 162 éves korában született Énók nevű fia.
{5:19} Ezután Jered még 800 évet élt, további fiai és leányai születtek,
{5:20} végül 962 éves korában halt meg.
{5:21} Énóknak 65 éves korában született Metúselah nevű fia.
{5:22} Ezután Énók még 300 évig szoros közösségben élt Istennel, és további fiai meg leányai születtek.
{5:23} A földön Énók élete 365 évig tartott. Szoros közösségben élt Istennel,
{5:24} aki végül magához emelte. Ettől kezdve Énókot senki sem látta többé.
{5:25} Metúselahnak 187 éves korában született Lámek nevű fia.
{5:26} Ezután Metúselah még 782 évet élt, további fiai és leányai születtek,
{5:27} végül 962 éves korában halt meg.
{5:28} Lámeknak 182 éves korában fia született,
{5:29} akit Nóénak nevezett, mert ezt mondta: „Ez a fiú hoz nekünk megnyugvást és vigasztalást fáradságos munkánk közepette ezen a földön, amelyet az Örökkévaló megátkozott.”
{5:30} Lámek még 595 évet élt Nóé születése után, további fiai és leányai születtek,
{5:31} végül 777 éves korában halt meg.
{5:32} Miután Nóé elmúlt 500 éves, három fia született: Sém, Hám és Jáfet.
{i6:1} Az özönvíz előtt
{6:1} Az emberek elszaporodtak és elterjedtek a földön.
{6:2} Isten fiainak tetszettek az emberek leányai, mert nagyon vonzónak látták őket. Akik megtetszettek nekik, azokat el is vették feleségül.
{6:3} Akkor az Örökkévaló ezt mondta: „Ne maradjon szellemem örökké az emberben, hiszen ő csak halandó földi lény! Legyen hát életének ideje mindössze 120 esztendő.”
{6:4} Isten fiai elvették az emberek leányait, akik gyerekeket szültek nekik. Ezekből lettek a régi idők híres-nevezetes hősei, nagy harcosok, akik akkoriban — sőt még később is — éltek a földön.
{6:5} Az Örökkévaló látta, hogy az ember gonoszsága az egész földön elhatalmasodott. Megvizsgálta és úgy találta, hogy az emberek szívében minden gondolat, szándék és terv mindig csak rosszra irányul.
{6:6} Emiatt az Örökkévaló megbánta, hogy embert teremtett a földre, és bánkódott.
{6:7} Majd az Örökkévaló elhatározta: „Eltörlöm a földről az embert, akit teremtettem! Sőt, az állatokat is elpusztítom vele együtt! Elpusztítom az embereket, a kis és nagy szárazföldi állatokat és a madarakat is, mivel már bánom, hogy megalkottam őket.”
{i6:8} Nóé története
{6:8} Nóé azonban kedves volt az Örökkévalónak, ezért neki megkegyelmezett.
{6:9} Ez Nóé nemzetségének története. Nóé igaz ember volt. Kortársai közül senki sem vádolhatta őt semmilyen bűnnel. Nóé szoros közösségben élt Istennel.
{6:10} Három fia született: Sém, Hám és Jáfet.
{6:11} Az egész emberiség végleg rossz útra tért. Isten megvizsgálta a föld lakosait,
{6:12} és látta, hogy annyira erőszakosak lettek, hogy az egész földet elborították bűntetteikkel.
{6:13} Ezért Isten azt mondta Nóénak: „Elhatároztam, hogy minden embert kiirtok a föld színéről, mert az emberek erőszakossága már elborította az egész földet! Bizony, elpusztítom őket és a földet!
{6:14} Építs hát magadnak egy bárkát gófer fából, és tapaszd be kívül-belül szurokkal! Készíts benne szobákat és rekeszeket!
{6:15} Így készítsd el: a hossza 300, a szélessége 50, a magassága pedig 30 könyöknyi legyen!
{6:16} A bárka teteje alatt egy könyök magas nyílást hagyj a fény számára! Az ajtót a bárka oldalán helyezd el! Emeletes legyen a bárka: alsó, középső és felső szintet készíts benne!
{6:17} Tehát építsd meg a bárkát, mert hatalmas özönvízzel fogom elborítani az egész földet, és minden élőlényt kiirtok az ég alatt, amelyben élő lehelet van. Bizony, a szárazföldön minden élőlény el fog pusztulni!
{6:18} Veled azonban, Nóé, szövetséget kötök: te jöjj be a bárkába, s veled együtt a fiaid, feleséged és fiaid feleségei is jöjjenek be!
{6:19} Ugyancsak hozz be a bárkába mindenféle állatból kettőt-kettőt, hogy veled együtt életben maradjanak. Minden fajból egy hímet és egy nőstényt válassz!
{6:20} Mindenféle madárból, kis és nagy szárazföldi vadállatból is hozz be kettőt-kettőt a fajuk szerint — mindegyikből hímet és nőstényét — , hogy túléljék az özönvizet!
{6:21} Gyűjts össze mindenféle élelmet, és raktározd el a bárkában, mind a magatok, mind az állatok számára.”
{6:22} Nóé mindezt el is végezte: mindent pontosan úgy tett, ahogy Isten parancsolta.
{i7:1} Az özönvíz kezdete
{7:1} Azután az Örökkévaló szólt Nóénak: „Jöjj be a bárkába családoddal együtt, mert téged találtalak igazságosnak ebben a nemzedékben!
{7:2} A tiszta állatok fajaiból hozz magaddal hét párt, a tisztátalan fajokból pedig egy-egy párt — hímet és nőstényét!
{7:3} Az égi madarakból is hozz magaddal hét párt — hímet és nőstényét! Hozd be őket, hogy ezek a fajok ne pusztuljanak ki, hanem megmaradjanak a földön!
{7:4} Mert hét nap múlva nagy esőt küldök a földre: negyven nap és negyven éjjel szüntelen zuhogni fog. Elpusztítok és eltörlök a föld színéről minden élőlényt, amelyet alkottam.”
{7:5} Nóé mindent úgy tett, ahogy az Örökkévaló parancsolta.
{7:6} Az özönvíz idején Nóé 600 éves volt.
{7:7} A fiaival, feleségével és a fiai feleségeivel együtt bement a bárkába az özönvíz elől.
{7:8} Nóé engedelmeskedett Isten parancsának, és magával vitt a bárkába a tiszta és tisztátalan állatok,
{7:9} a madarak és a kisebb szárazföldi állatok fajaiból is egy-egy párt — hímet és nőstényét.
{7:10} Hét nap múlva az özönvíz valóban rátört a földre.
{7:11} Nóé életének 600. évében, a második hónap 17. napján felhasadt a föld, és a nagy mélység vizei mindenhol feltörtek a föld méhéből. Ugyanekkor meghasadt az égboltozat is:
{7:12} ettől kezdve negyven nap és negyven éjjel megállás nélkül zuhogott az eső.
{7:13} Ezen a napon Nóé és a fiai: Sém, Hám és Jáfet, azután Nóé felesége és fiainak feleségei beszálltak a bárkába.
{7:14} A bárkában ott voltak velük az állatok is: mindenféle kisebb és nagyobb szárazföldi vadállat, háziállat, madár és egyéb szárnyas
{7:15} állat — minden fajból páronként egy hím és egy nőstény. Mindezek az állatok, amelyekben az élet lehelete volt, Nóéval
{7:16} együtt bementek a bárkába, ahogyan Isten megparancsolta. Amikor már mindannyian belül voltak, az Örökkévaló bezárta Nóé mögött a bárka ajtaját.
{7:17} Az áradat egyre csak növekedett, és a negyvenedik napon fölemelte a bárkát, amely ettől kezdve lebegett a víz színén, magasan az elborított föld felett.
{7:18} Az özönvíz egyre hatalmasabb lett a földön, egyre csak áradt, és végül már a föld
{7:19} legmagasabb hegyeit is elborította. A bárka pedig a vízzel együtt fölemelkedett, és úszott a víz színén.
{7:20} Miután a víz a hegyeket elborította, még további 15 könyöknyit áradt.
{7:21} Ezért az özönvízben minden szárazföldi állat elpusztult: madarak, háziállatok, kis és nagy vadállatok, valamint az összes ember is.
{7:22} Aki és ami a szárazföldön élt, s orrában az élet lehelete volt — mind belefulladt az özönvízbe.
{7:23} Így törölte el a földről Isten az összes élőt: embereket és nagyobb állatokat, égi madarakat és kisebb állatokat egyaránt. Egyedül csak Nóé maradt életben, és mindazok, akik vele voltak a bárkában.
{7:24} Az özönvíz 150 napon keresztül erőt vett a földön, és teljesen elborította az egész szárazföldet.
{i8:1} Az özönvíz vége
{8:1} Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról, és az állatokról, amelyek a bárkában voltak, hanem gondja volt rájuk: erős szelet küldött a vízzel borított földre, és az özönvíz apadni kezdett.
{8:2} Bezárta a mélység forrásait, az égboltozat ablakait, és az eső elállt.
{8:3} A víz ettől fogva folyamatosan apadt, és 150 nap múlva visszahúzódott a szárazföldről.
{8:4} A hetedik hónap 17. napján a bárka megfeneklett az Ararát-hegységben.
{8:5} Azután az ár tovább apadt, és a tizedik hónap első napján Nóé meglátta a hegyek csúcsait.
{8:6} Ezután negyven nappal Nóé kinyitotta a bárka egyik ablakát, amelyet ő készített,
{8:7} és kiengedett egy hollót. Az ide-oda szállt, amíg a víz teljesen föl nem száradt a földről.
{8:8} Később kiengedett egy galambot is, hogy lássa, vajon egészen leapadt-e a víz.
{8:9} De egy idő múlva a galamb visszatért, mert sehol sem tudott leszállni. Nóé kinyújtotta érte a kezét, és visszavette a bárkába.
{8:10} Azután hét napot várt, majd ismét kiengedte a galambot.
{8:11} Aznap este a galamb megint visszatért, de ezúttal már egy friss olajfalevelet hozott a csőrében! Ebből tudta meg Nóé, hogy a víz leapadt a földről.
{8:12} Újabb hét nap várakozás után ismét elengedte a galambot, amely nem tért vissza többé.
{8:13} Nóé életének 601. évében, az első hónap első napján az árvíz visszahúzódott a szárazföldről. Nóé ekkor eltávolította a bárka tetejét, körülnézett, és látta, hogy már szárad a föld.
{8:14} A második hónap 27. napjára azután teljesen fölszáradt a talaj.
{8:15} Akkor Isten szólt Nóénak:
{8:16} „Menj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal, és azok feleségeivel együtt!
{8:17} Engedd ki a veled lévő állatokat is: a madarakat, a háziállatokat és a vadállatokat — hadd szaporodjanak, sokasodjanak és terjedjenek el ismét a földön!”
{8:18} Így hát Nóé egész családjával együtt elhagyta a bárkát.
{8:19} Az állatok is kimentek a szabadba: minden kisebb és nagyobb szárazföldi állat és madár kiment a bárkából, mindegyik a saját fajtájával együtt.
{i8:20} Nóé hálaáldozata
{8:20} Ezután Nóé oltárt épített az Örökkévalónak. Mindenféle tiszta állat és madár közül vett néhányat, és az oltáron feláldozta azokat égőáldozatként.
{8:21} Az Örökkévaló megérezte az áldozat jó illatát, és kedvét lelte benne. Akkor magában ezt mondta: „Többé nem átkozom meg a földet az ember miatt! Hiszen az ember szívének szándékai és kívánságai gonoszak fiatalsága óta. Nem irtom ki többé a földről az élőlényeket úgy, ahogy most tettem.
{8:22} Amíg csak a föld megmarad, vetés és aratás, hideg és meleg, tél és nyár, nappal és éjszaka meg nem szűnik.”
{i9:1} Isten szövetséget köt Nóéval
{9:1} Isten a következő szavakkal áldotta meg Nóét és fiait: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, sokasodjatok, népesítsétek be a földet!
{9:2} Féljen és rettegjen tőletek minden földi állat, égi madár, és a tenger halai! Nektek adom őket.
{9:3} Ahogy a zöld növényeket, úgy most az összes élő állatot is nektek adom táplálékul.
{9:4} Csak a vért, amely a testet élteti, azt ne egyétek a hússal együtt!
{9:5} Az embert éltető vért számon kérem attól, aki ember-vért ont. Számon kérem a vadállattól, és az embertől is, ha ember életét oltja ki.
{9:6} Aki embervért ont, annak vérét ember ontsa ki, mert őt Isten a maga hasonlóságára teremtette!
{9:7} Ti pedig legyetek termékenyek, szaporodjatok, népesítsétek be a földet és sokasodjatok rajta!”
{9:8} Majd ezt mondta Isten Nóénak és a vele lévő fiainak:
{9:9} „Nézzétek! Én magam kötök most szövetséget veletek, és összes utódaitokkal,
{9:10} meg az összes állattal, amely veletek van — madarakkal, háziállatokkal, vadállatokkal, mindazokkal, amelyek a bárkából kijöttek, és amelyek majd ezután fognak élni a földön.
{9:11} Megígérem nektek: többé nem irtom ki az összes földi élőlényt vízáradattal, többé nem pusztítom el a földet özönvíz által.
{9:12} Ez a jele a szövetségnek, amelyet kötöttem veletek, és az összes jövendő nemzedékkel, meg a veletek lévő állatokkal, és azok jövendő nemzedékeivel:
{9:13} a szivárvány ívét helyezem a felhőkre. Ez lesz a jele a szövetségnek, amelyet veletek és az egész földdel kötöttem.
{9:14} Ezentúl, amikor felhővel borítom be az eget, és feltűnik rajta a szivárvány,
{9:15} emlékezni fogok szövetségemre, amelyet veletek és az összes földi élőlénnyel kötöttem: hogy a vízáradat soha többé nem növekszik minden élőlényt elpusztító özönvízzé.
{9:16} Mikor feltűnik az égen a szivárvány, látni fogom, és emlékezem az örök szövetségre, amelyet Isten kötött a földön élő emberekkel és állatokkal.
{9:17} Nézzétek! Ez a szivárvány! Ez a jele a szövetségnek, amelyet veletek és az állatokkal kötöttem!”
{i9:18} Nóé átka és áldása
{9:18} Ezek voltak Nóé fiai, akik vele együtt jöttek ki a bárkából: Sém, Hám és Jáfet. Az
{9:19} ő leszármazottjaik terjedtek szét, és népesítették be újra a földet. Hámnak később fia született, akit Kánaánnak neveztek.
{9:20} Nóé hozzákezdett, hogy megművelje a földet, és szőlőskertet is telepített.
{9:21} Egyszer bort készített a szőlő terméséből, ivott belőle, és megrészegedett. Éppen a sátrában feküdt öntudatlanul és meztelenül,
{9:22} amikor Hám — aki Kánaán apja volt — bement Nóé sátrába, és ott látta apját, aki ruhátlanul feküdt a földön. Majd kiment, és elújságolta két testvérének, hogy látta, amint apjuk meztelenül és részegen fekszik sátrában.
{9:23} Akkor Sém és Jáfet fogott egy nagyobb ruhadarabot, egymás mellé állva a vállukra terítették, majd hátrálva bementek apjuk sátrába, és betakarták Nóét. Közben egy pillanatra sem fordultak hátra, és nem látták apjukat meztelenül.
{9:24} Később Nóé felébredt és kijózanodott a részegségből. Amikor megtudta, hogyan bánt vele Hám, a kisebbik fia,
{9:25} felkiáltott: „Átkozott legyen Kánaán! Alávaló rabszolga legyen testvérei között!”
{9:26} Azután ezt mondta: „Áldott legyen az Örökkévaló, Sém Istene! Kánaán pedig legyen Sém rabszolgája!
{9:27} Isten terjessze ki Jáfet határait, és lakjon Jáfet Sém sátraiban! Kánaán pedig legyen Jáfet rabszolgája!”
{9:28} Nóé még 350 évig élt az özönvíz után,
{9:29} így a teljes életideje 950 évre terjedt, amikor meghalt.
{i10:1} Nóé családja Jáfet leszármazottjai
{10:1} Az özönvíz után Nóé fiainak, Sémnek, Hámnak és Jáfetnek is születtek fiaik. Az ő leszármazottjaik a következők.
{10:2} Jáfet fiai: Gómer, Mágóg, Mádaj, Jáván, Túbal, Mesek és Tírász.
{10:3} Gómer fiai: Askenáz, Rífat és Tógarmá.
{10:4} Jáván fiai: Elísá, Társis, Kittím és Dódáním.
{10:5} Leszármazottaik elterjedtek, és belőlük alakultak ki a tenger partján és szigetein lakó népek és nyelvcsoportok.
{i10:6} Hám leszármazottjai
{10:6} Hám fiai: Kús, Micraim, Pút és Kánaán.
{10:7} Kús fiai: Szebá, Havilá, Szabtá, Ramá és Szabteká. Ramá fiai: Sebá és Dédán.
{10:8} Kús fia volt Nimród is, az első, aki birodalmat épített, amelynek ő volt az uralkodója.
{10:9} Nagy vadász is volt, innen származik a mondás: „Nagy vadász, mint Nimród.”
{10:10} Ő volt az alapítója és első uralkodója ezeknek a városoknak: Bábel, Erek, Akkád és a Sineár földjén lévő Kalné.
{10:11} Innen terjesztette ki uralmát Asszíriára, ahol ezeket a további városokat építette: Ninive, Rehóbót-Ír, Kelah
{10:12} és Reszen. Ez utóbbi Ninive és a nagy város, Kelah között fekszik.
{10:13} Micraimtól származnak a következő országok népei: Lúd, Anám, Leháb, Naftúh,
{10:14} Patrósz, Kaszlúh és Kaftór. A filiszteusok Kaftórból származnak.
{10:15} Kánaán utódai: elsőszülöttje Szidón, azután Hét.
{10:16} Kánaántól származnak a következő népek: a jebúsziak, emóriak, girgásiak,
{10:17} hivviek, arkaiak, színiek,
{10:18} arvádiak, cemáriak és hamátiak. Ezek a népek azután elszéledtek és szétterjedtek.
{10:19} Az általuk benépesített terület Szidóntól Gerár felé Gázáig, és Sodoma, Gomora, Adma és Ceboim irányában Lesáig terjedt.
{10:20} Ezek tehát Hám leszármazottjai, akik országaik, nyelvük, származásuk és nemzetük szerint váltak szét egymástól.
{i10:21} Sém leszármazottjai
{10:21} Sémnek, aki Jáfet bátyja volt, szintén születtek fiai. Sém egyik leszármazottja volt Héber, akitől a héberek nemzetsége ered.
{10:22} Sém fiai: Élám, Assúr, Arpaksad, Lúd és Arám.
{10:23} Arám fiai: Úc, Húl, Geter és Mas.
{10:24} Arpaksad fia Selah, annak fia pedig Héber.
{10:25} Héber két fia: Peleg és Joktán. Peleg azért kapta ezt a nevet, mert az ő idejében vált szét részekre a föld.
{10:26} Joktán fiai: Almódád, Selef, Hacarmávet, Jerah,
{10:27} Hadórám, Úzál, Dikla,
{10:28} Óbál, Abímaél, Seba,
{10:29} Ófir, Havílá és Jóbáb. Ezek mindannyian Joktán fiai.
{10:30} Az a terület, amelyen ők és leszármazottjaik éltek, Mésától Szefár felé a keleti hegyekig terjed.
{10:31} Ezek tehát Sém leszármazottjai nyelvük, származási csoportjaik és országaik szerint, ahogy elterjedtek a nemzetek között.
{10:32} Ezek tehát Nóé fiainak nemzetségei, származásuk szerinti rendben. Az özönvíz után tőlük népesedett be ismét a föld, és tőlük származtak a népek, amelyek mindenfelé elterjedtek a föld színén.
{i11:1} Bábel tornya
{11:1} Ebben az időben még a földön élő összes nép egy nyelven beszélt, és ugyanazokat a szavakat használták.
{11:2} Ahogy a népek terjeszkedtek Kelet felől, Sineár földjén egy síkságra érkeztek, és ott letelepedtek.
{11:3} Akkor ezt mondták egymásnak: „Gyertek, készítsünk téglákat, és égessük ki!” Így az égetett tégla lett az építőanyaguk, és a szurok szolgált kötőanyagként, hogy a téglákat összetartsa.
{11:4} Azután ezt határozták: „Gyertek, fogjunk össze, építsünk magunknak fallal körülvett várost, és egy égig érő tornyot! Építsük föl, hogy ezzel hírnevet szerezzünk magunknak, és tartsunk össze, hogy ne szóródjunk szét a földön!”
{11:5} Akkor az Örökkévaló leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet a halandók építettek.
{11:6} Mert ezt gondolta magában: „Lám, ez a nép egy nyelvet beszél! Látom, hogy közös akarattal elhatározták ezt az építést. És ez még csak a kezdete annak, amit terveznek. Bizony, ha így folytatják, semmi sem akadályozza meg őket, hogy véghez is vigyék, amit csak akarnak!
{11:7} Szálljunk csak le hozzájuk, és zavarjuk össze a nyelvüket, hogy ne értsék meg egymást!”
{11:8} Így is történt, és innen szórta szét a földön az Örökkévaló a népeket. A város építése pedig félbeszakadt.
{11:9} Azért nevezik azt a várost Bábelnek, mert ott zavarta össze az Örökkévaló a népek nyelvét, és onnan szélesztette őket szét a földön.
{i11:10} Sém leszármazottjai
{11:10} Ez a története Sém leszármazottjainak. Két évvel az özönvíz után, amikor Sém éppen száz esztendős volt, fia született, akit Arpaksadnak nevezett.
{11:11} Ezután Sém még 500 évet élt, és további gyermekei születtek.
{11:12} Arpaksad 35 éves volt, amikor fia született: Sélah.
{11:13} Ezután Arpaksad még 403 évet élt, és további gyermekei születtek.
{11:14} Sélah 30 éves volt, amikor fia született: Héber.
{11:15} Ezután Sélah még 403 évet élt, és további gyermekei születtek.
{11:16} Héber 34 éves volt, amikor fia született: Peleg.
{11:17} Ezután Héber még 403 évet élt, és további gyermekei születtek.
{11:18} Peleg 30 éves volt, amikor fia született: Reú.
{11:19} Ezután Peleg még 209 évet élt, és további gyermekei születtek.
{11:20} Reú 32 éves volt, amikor fia született: Szerúg.
{11:21} Ezután Reú még 207 évet élt, és további gyermekei születtek.
{11:22} Szerúg 30 éves volt, amikor fia született: Náhór.
{11:23} Ezután Szerúg még 200 évet élt, és további gyermekei születtek.
{11:24} Náhór 29 éves volt, amikor fia született: Táré.
{11:25} Ezután Náhór még 119 évet élt, és további gyermekei születtek.
{11:26} Táré 70 éves volt, amikor fiai születtek: Abrám, Náhór és Hárán.
{i11:27} Táré családja
{11:27} Ez a története Táré leszármazottjainak. Táré fiai: Abrám, Náhór és Hárán. Hárán gyermekei:
{11:28} Lót, Milká és Jiszká. Hárán még apja életében meghalt a szülőföldjén, a káldeai
{11:29} Úr városában, Babilóniában. Abrám feleségül vette Szárajt. Náhór is megnősült, Milkát vette feleségül, Hárán leányát.
{11:30} Szárajnak nem született gyermeke, mert meddő volt.
{11:31} Táré felkerekedett a káldeai Úr városából, és elindult, hogy Kánaán földjére költözzön. Vele volt a fia, Abrám, és annak felesége, Száraj, meg az unokája, Lót, Hárán fia. El is jutottak Hárán városáig, de ott letelepedtek, és nem mentek tovább.
{11:32} Háránban azután Táré 205 éves korában meghalt.
{i12:1} Az Örökkévaló Abrámot választja
{12:1} Az Örökkévaló szólt Abrámhoz: „Hagyd el országodat, rokonaidat és apád családját! Menj arra a földre, amelyet mutatok neked!
{12:2} Én pedig nagy nemzetté teszlek, és megáldalak, nevedet naggyá teszem, sőt, áldássá teszlek téged!
{12:3} Megáldom azokat, akik téged áldanak, de akik átkoznak téged, azokat én sújtom átokkal! Rajtad keresztül megáldom a föld összes nemzetségét!”
{i12:4} Abrám Kánaán földjére költözik
{12:4} Abrám engedelmeskedett az Örökkévalónak, és elhagyta Háránt. Ekkor 75 éves volt. Vele ment Lót is.
{12:5} Abrám magával vitte a feleségét, Szárajt, meg Lótot, Abrám testvérének a fiát, minden vagyonukat és összes szolgáikat, akikre Háránban tettek szert, és együtt indultak el Háránból, hogy Kánaán földjére menjenek. Amikor megérkeztek Kánaán földjére,
{12:6} Abrám egészen Sikem városáig, a Móré tölgyfáig vonult. Abban az időben még a kánaáni népek laktak azon a vidéken.
{12:7} Az Örökkévaló megjelent Abrámnak, és ezt mondta: „Abrám, leszármazottjaidnak adom ezt a földet.” Akkor Abrám oltárt épített ott az Örökkévalónak, aki megjelent neki.
{12:8} Azután Abrám tovább vonult dél felé a Bételtől keletre eső dombvidéken, majd tábort vert Bétel és Aj között. Ott is oltárt épített az Örökkévalónak, és imádta őt. Bétel nyugatra, Aj pedig keletre esett ettől a helytől.
{12:9} Innen is tovább vonult dél felé.
{i12:10} Abrám Egyiptomban
{12:10} Történt ezután, hogy éhínség támadt azon a vidéken. Abrám elhatározta, hogy családostul Egyiptomba költözik, hogy egy ideig ott lakjon, mert már nagyon szűkében voltak az élelemnek.
{12:11} El is indultak, és amikor már közel jártak az egyiptomi határhoz, Abrám ezt mondta Szárajnak, a feleségének: „Figyelj rám! Olyan szép vagy,
{12:12} hogy ha az egyiptomiak meglátnak, biztosan meg akarnak szerezni téged. Mivel azt gondolják, hogy a feleségem vagy, engem megölnek, téged meg elrabolnak.
{12:13} Kérlek, mondd azt nekik, hogy a húgom vagy, akkor a kedvedért nem bántanak engem sem! Így megmentheted az életem.”
{12:14} Amikor Abrám és családja Egyiptomba érkezett, az egyiptomiak hamar észrevették, hogy Száraj milyen gyönyörű.
{12:15} Az udvari főemberek is nagyon szépnek találták, és dicsérték szépségét a fáraónak, majd bevitték a fáraó háremébe.
{12:16} A fáraó Száraj kedvéért gazdagon megjutalmazta Abrámot: juhokat, kecskéket, marhákat, szamarakat, tevéket, rabszolgákat és rabszolganőket ajándékozott neki.
{12:17} Ugyanakkor az Örökkévaló súlyos csapásokkal sújtotta a fáraót, annak családját és egész udvartartását, mivel elvették Abrámtól a feleségét.
{12:18} Hívatta hát a fáraó Abrámot, és a szemére vetette: „Miért tetted ezt velem? Miért nem mondtad meg, hogy ez az asszony a feleséged?
{12:19} Miért mondtad azt, hogy a húgod? Emiatt vettem ide, hogy a feleségem legyen. Most hát halld meg parancsomat: itt a feleséged, visszaadom neked, de azonnal távozzatok Egyiptomból!”
{12:20} Majd parancsot adott, hogy Abrámot, egész családjával és minden vagyonával együtt kísérjék ki az országból.
{i13:1} Abrám visszatér Kánaánba
{13:1} Abrám tehát családjával együtt keleti irányban elhagyta Egyiptomot, és visszatért Kánaán földjének déli vidékére. Lót is vele tartott.
{13:2} Abrám ekkorra már nagyon meggazdagodott: rengeteg állata, ezüstje és aranya volt.
{13:3} Apránként észak felé vándorolt, egészen Bételig. Elérkezett arra a helyre, ahol már korábban is táborozott: Bétel és Aj között. Ott ismét sátrat vert.
{13:4} Ez volt az a hely, ahol korábban Abrám oltárt épített az Örökkévalónak. Ott ismét áldozatot mutatott be neki, és imádta őt.
{i13:5} Abrám és Lót elválnak egymástól
{13:5} Eddig Lót is Abrámmal együtt vándorolt. Neki is nyájai és csordái voltak, meg szolgái.
{13:6} Ezért a legelők már szűkösnek bizonyultak ahhoz, hogy Abrám és Lót összes állatait eltartsák. Nem maradhattak tovább együtt, mert mindkettőjüknek nagyon megszaporodtak a nyájaik és a csordáik.
{13:7} Abrám és Lót pásztorai összevesztek a legelők miatt, ráadásul akkoriban még a kánaáni és perizzi népek laktak azon a vidéken.
{13:8} Így hát Abrám átment Lóthoz, és ezt mondta neki: „Lót, kérlek, hallgass meg! Ne legyen tovább összeütközés közöttünk és pásztoraink között, hiszen közös ősapától származunk!
{13:9} Előtted van az egész vidék, váljunk el egymástól! Ha dél felé mész, én északra megyek, ha meg északra fordulsz, én megyek dél felé — de mindenképpen el kell válnunk egymástól!”
{13:10} Lót ekkor körülnézett a vidéken. Látta, hogy a Jordán völgye olyan, mint a jól öntözött kert. Ez ugyanis akkor történt, amikor az Örökkévaló még nem pusztította el Sodomát és Gomorát. A Jordán völgye egészen Cóárig még olyan volt, mint az Örökkévaló kertje, vagy Egyiptom földje.
{13:11} Ezért hát Lót a Jordán völgyét választotta lakóhelyül, és el is indult egész családjával és nyájaival együtt kelet felé. Így vált el egymástól Abrám és Lót.
{13:12} Abrám Kánaán földjén, Lót pedig a Jordán völgyében, a városok között sátorozott. Sodoma közelében vert sátrat.
{13:13} Sodoma lakói azonban nagyon gonoszok voltak, és súlyosan vétkeztek az Örökkévaló ellen.
{13:14} Az Örökkévaló megszólította Abrámot, miután Lót elvált tőle: „Tekints fel, és nézz körül onnan, ahol vagy: észak, dél, kelet és nyugat felé,
{13:15} mert ameddig ellátsz, azt a földet örökre neked és utódaidnak adom!
{13:16} Megszaporítom utódaidat: olyan sokan lesznek, mint a porszemek a földön. Meg sem számlálhatja őket senki, ahogy a porszemeket sem lehet megszámolni.
{13:17} Indulj el hát, járd be ezt a földet széltében-hosszában, mert neked adom!”
{13:18} Abrám tehát elindult, és fokozatosan tovább vándorolt, majd letáborozott és oltárt épített az Örökkévalónak Mamré tölgyesében, amely Hebron mellett fekszik.
{i14:1} Lót fogságba esik
{14:1} Ezek abban az időben történtek, amikor Sineár földjén Amráfel, Ellászár földjén Arjók, Élám földjén Kedorláómer, és Góim földjén Tidál uralkodott.
{14:2} Ezek a királyok háborút indítottak Bera, Sodoma királya, és annak szövetségesei: Birsa, Gomora királya, meg Sináb, Adma királya, meg Seméber, Cebóim királya, meg Bela — más néven Cóár — királya ellen.
{14:3} Az utóbbi öt király szövetséget kötött, és seregeiket egyesítették a Sziddím-völgyben — ahol ma a Holt-tenger völgye fekszik.
{14:4} Korábban tizenkét évig Kedorláómer uralkodott e királyok fölött, akik a tizenharmadik évben elhatározták, hogy föllázadnak Kedorláómer ellen.
{14:5} Emiatt a tizennegyedik évben Kedorláómer — a szövetségeseivel együtt — hadjáratot indított, amelynek során a következő népek seregeit győzte le: a refáiakat Asterót-Karnaimban, a zúziakat Hámban, az émieket Sávé-Kirjátaimban,
{14:6} a hóriakat a saját hegyükön, a Széír hegyén, egészen Él-Páránig, amely a sivatag szélén van.
{14:7} Azután Kedorláómer megfordult, és Én-Mispátba — más néven Kádésba — ment. Ott legyőzte az amálekiek seregét, majd az emóriakat is, akik Hacecón-Támárban laktak.
{14:8} Ezután érkezett Kedorláómer és serege a Sziddím-völgybe, hogy megütközzön az említett öt királlyal. Felsorakozott hát a két sereg
{14:9} egymással szemben a völgyben: négy király és a seregeik az egyik oldalon, öt király és a seregeik a másikon.
{14:10} A Sziddím-völgyben abban az időben igen sok szurokforrás fakadt, amelyek kisebb-nagyobb gödröket töltöttek meg. Amikor a csata során Sodoma és Gomora királyai megfutamodtak, seregükből sokan beleestek a szurokkal telt gödrökbe, akik pedig életben maradtak, a hegyekbe menekültek.
{14:11} Kedorláómer és győztes serege ezután bevonult Sodomába és Gomorába, kirabolta a házakat, és minden zsákmányt elvitt, még az élelmet is.
{14:12} Mivel Lót — Abrám testvérének fia — ekkoriban Sodomában lakott, a győztes sereg őt is fogságba hurcolta minden vagyonával együtt.
{14:13} Egy menekült azonban eljutott a nomád Abrámhoz, és mindent elmondott neki. Abrám ekkor az emóri Mamré tölgyesében táborozott. Mamré, Eskól és Ánér testvérek voltak, és mindhárman Abrám szövetséges társai.
{i14:14} Abrám kiszabadítja Lótot
{14:14} Amint Abrám meghallotta, hogy Lót fogságba esett, azonnal összehívta és felfegyverezte hűséges szolgáit, akik már az ő szolgálatában születtek és nevelkedtek föl: összesen 318-an voltak. Ezzel a csapattal indult az ellenség üldözésére. Egészen Dánig ment, ott érte utol őket.
{14:15} Akkor Abrám kisebb csoportokra osztotta a csapatát, és éjszaka egyszerre több oldalról megtámadta és megfutamította az ellenséget. Majd tovább üldözte őket egészen Hóbáig, amely Damaszkusztól északra fekszik.
{14:16} Visszavett az ellenségtől minden zsákmányt, kiszabadította és visszahozta Lótot, a családjával és minden vagyonával együtt, az asszonyokat, meg a többi foglyot is, akiket az ellenség elhurcolt.
{14:17} Miután Abrám így legyőzte Kedorláómert és a vele szövetséges királyokat, hazafelé indult. Sodoma királya kivonult Abrám elé a Sávé-völgybe — más néven a Király-völgybe — , hogy köszöntse.
{i14:18} Abrám és Melkisédek találkozása
{14:18} Melkisédek, Sálem királya, a Felséges Isten papja Abrám elé ment, kenyeret és bort hozott neki,
{14:19} majd megáldotta: „A Felséges Isten, aki az eget és földet teremtette, áldjon meg téged, Abrám!
{14:20} Áldott legyen a Felséges Isten, aki győzelmet adott neked, Abrám, ellenségeid fölött!” Akkor Abrám Melkisédeknek adta a csatában szerzett zsákmánya tizedrészét.
{14:21} Sodoma királya ezt mondta Abrámnak: „Tartsd meg a zsákmányt magadnak, csak a népemet engedd szabadon!”
{14:22} De Abrám ezt válaszolta: „Nem! Megesküdtem az Örökkévalónak, a Felséges Istennek, aki teremtette az eget és a földet,
{14:23} hogy semmi szín alatt nem veszek el abból, ami a tiéd — , még egy fonalszálat, vagy egy saruszíjat sem! Nehogy azt mondhasd, hogy te tettél engem gazdaggá!
{14:24} A magam számára tehát nem fogadhatok el semmit. Legfeljebb azt ajándékozd nekünk, amit a harcosaim útközben megettek, és ami a szövetségeseimet megilleti, akik velünk együtt harcoltak: Anér, Eskól és Mamré hadd vegyék ki részüket a zsákmányból!”
{i15:1} Az Örökkévaló szövetséget köt Abrámmal
{15:1} Ezek után az Örökkévaló látomásban szólt Abrámhoz: „Ne félj, Abrám! Én vagyok a pajzsod, és bőséges lesz a jutalmad!”
{15:2} De Abrám így felelt: „Ó Uram, Örökkévaló! Mit ér nekem a jutalom, ha gyermektelenül halok meg, és a damaszkuszi Eliézer lesz az örökösöm!”
{15:3} Látod, nem adtál nekem gyermeket, és minden vagyonom ezé a szolgámé lesz!
{15:4} Az Örökkévaló azonban ezt válaszolta: „Nem Eliézer örököl utánad! A saját fiad, aki tőled származik — ő lesz az örökösöd!”
{15:5} Majd az Örökkévaló kivitte Abrámot a szabad ég alá, és ezt mondta: „Nézz föl az égre, Abrám! Számold meg a csillagokat, ha tudod! Így lesz az utódaiddal is!”
{15:6} Abrám pedig hitt az Örökkévalónak, aki ezért igaznak fogadta el őt.
{15:7} Ezután az Örökkévaló ismét megszólította Abrámot: „Én vagyok az Örökkévaló, aki kihoztalak Úr városából, Babilóniából, hogy neked adjam ezt a földet örökségül.”
{15:8} De Abrám így válaszolt: „Ó Uram, Örökkévaló! Hogyan lehetek biztos benne, hogy valóban én fogom örökölni ezt a földet?”
{15:9} Az Örökkévaló ezt válaszolta: „Hozz nekem egy üszőborjút, egy nőstény kecskét és egy kost — mindegyik három éves legyen — , azután egy gerlét és egy galambfiókát!”
{15:10} Abrám elhozta ezeket az állatokat, levágta őket, és a madarak kivételével kettévágta azokat. Az egyes állatok fél-darabjait egymással szemben helyezte el, de a madarakat nem vágta ketté.
{15:11} Ragadozó madarak jelentek meg, lecsaptak a húsra, Abrám azonban elzavarta őket.
{15:12} Napnyugtakor Abrám mély álomba zuhant, sűrű sötétség borította be, és rémület szállt rá.
{15:13} Ekkor az Örökkévaló szólt hozzá: „Abrám, tudd meg, hogy leszármazottjaid idegenek és jövevények lesznek egy olyan országban, amely nem az övék. Ott rabszolgákká teszik, és kegyetlenül elnyomják őket 400 éven keresztül.
{15:14} Én azonban ítéletet tartok a nép fölött, amely szolgaságba kényszeríti őket, s azután utódaid kijönnek abból az országból nagy gazdagsággal.
{15:15} Te pedig, Abrám, békességben és bőségben élsz hosszú ideig, azután az élettel betelve és megelégedetten térsz nyugovóra.
{15:16} Utódaid csak négy nemzedékkel később jönnek vissza erre a földre, mert az emóri nép gonoszsága akkorra éri el a teljességét.”
{15:17} Miután a nap lement, és leszállt az éj, megjelent egy izzó parázzsal telt füstölgő edény és egy lángoló fáklya, s ezek átmentek a kettévágott állatok darabjai között.
{15:18} Amikor ez megtörtént, akkor kötött az Örökkévaló szövetséget Abrámmal, és ezt mondta neki: „Abrám, utódaidnak adtam ezt a földet, amely Egyiptom határától a nagy folyamig, az Eufráteszig terjed. Ez a föld most
{15:19} a kéniek, kenizziek, kadmóniak,
{15:20} a hettiták, perizziek, refáiak,
{15:21} emóriak, kánaániak, girgásiak és jebúsziak birtokában van.”
{i16:1} Hágár és Izmáel
{16:1} Száraj, Abrám felesége nem szült még gyermeket, de volt egy fiatal egyiptomi szolgálója, Hágár.
{16:2} Azt mondta hát Száraj Abrámnak: „Kérlek, figyelj rám! Az Örökkévaló nem engedte meg, hogy gyermeket szüljek. Tedd meg hát a kedvemért, hogy hálj a szolgálómmal, Hágárral — akkor talán ő majd szül neked gyermeket, akit a sajátomnak tekinthetek!” Abrám beleegyezett.
{16:3} Így hát Abrám felesége, Száraj a férjének ajándékozta Hágárt, egyiptomi szolgálóját, hogy Abrám felesége legyen. Ez tíz évvel azután történt, hogy Abrám Kánaán földjére érkezett.
{16:4} Abrám együtt hált Hágárral, aki várandós lett. Mikor azonban Hágár észrevette, hogy gyermeket vár, úrnőjét, Szárajt már nem tisztelte úgy, mint addig.
{16:5} Ezt azután Száraj elpanaszolta Abrámnak: „Látod, hogy viselkedik velem Hágár, és te nem teszel semmit! Igaz, én adtam neked a szolgálómat, de amióta terhes lett, már nem tisztel úgy, mint azelőtt! Az Örökkévaló legyen bíró közted és közöttem!”
{16:6} Abrám így felelt: „Száraj, Hágár mégiscsak a te szolgálód! Tegyél vele, amit akarsz!” Ettől fogva Száraj keményen és rosszul bánt Hágárral, aki végül megszökött úrnőjétől.
{i16:7} Az Örökkévaló megszólítja Hágárt
{16:7} Hágár a Súrba vezető úton indult el, és éppen egy forráshoz ért, amikor az Örökkévaló angyala megjelent, és megszólította:
{16:8} „Hágár, Száraj szolgálója! Honnan jössz, és hová mész?” „Úrnőm, Száraj elől menekülök” — válaszolta Hágár.
{16:9} „Menj csak vissza úrnődhöz, és engedelmeskedj neki!” — mondta az Örökkévaló angyala.
{16:10} Majd hozzátette: „Annyira megsokasítom utódaidat, hogy meg sem lehet őket számolni.”
{16:11} Azután ismét szólt hozzá: „Figyelj rám! Gyermeket vársz, és fiút fogsz szülni. Izmáelnek nevezd, mert meghallgatott téged az Örökkévaló, sok szenvedésed között!
{16:12} Izmáel vad lesz és féktelen, mint a pusztai vadszamár, szembeszáll mindenkivel, és mindenki ellene lesz, mégis rokonai közelében fog lakni.”
{16:13} Akkor Hágár felkiáltott: „Te vagy az Isten, aki lát engem!” Így nevezte Hágár az Örökkévalót, aki beszélt vele. Majd azt gondolta: „Valóban láttam Istent, és mégis élek?”
{16:14} Ezért hívják azt a forrást ma is így: „Az Élő Isten forrása, aki lát engem” — ott található Kádés és Bered között.
{16:15} Ezután Hágár visszatért, majd fiút szült Abrámnak, aki Izmáelnek nevezte a fiát.
{16:16} Abrám ekkor 86 éves volt.
{i17:1} A Szövetség jele: a körülmetélés
{17:1} Amikor Abrám 99 éves lett, az Örökkévaló ismét megjelent neki, és megszólította: „Én a Mindenható Isten vagyok, te pedig élj a jelenlétemben, és senki ne vádolhasson téged!
{17:2} Szövetséget kötök veled, és nagyon megsokasítom utódaidat.”
{17:3} Akkor Abrám a földre borult Isten előtt, aki így folytatta:
{17:4} „Lásd, ez az én részem a szövetségből: Sok nép atyjává teszlek.
{17:5} A neved sem Abrám lesz, hanem Ábrahám, mert sok nép atyjává tettelek.
{17:6} Nagyon megsokasítalak, nemzeteket támasztok belőled, és királyok származnak tőled.
{17:7} Szövetséget kötök veled, és nemzedékről-nemzedékre utódaiddal is: örök szövetséget, hogy Istened leszek, és nekik is Istenükké leszek.
{17:8} Kánaán földjét pedig, amelyen most jövevény vagy, neked és utódaidnak adom örök birtokul, és Istenükké leszek.”
{17:9} Azután ezt mondta Isten Ábrahámnak: „A te részed a szövetség szerint: tartsd meg szövetségemet, és utódaid is őrizzék meg, nemzedékről-nemzedékre!
{17:10} Ez az én szövetségem, amelyet veled és utódaiddal kötöttem, s amelyet meg kell tartanotok: minden fiút és férfit metéljetek körül!
{17:11} Ez legyen a jele szövetségemnek, melyet veled kötöttem, hogy körülmetélitek a férfi testének előbőrét!
{17:12} Az újszülött fiúknál ezt nyolcnapos korukban végezzétek el, nemzedékről-nemzedékre! Minden fiúgyermekre vonatkozik ez, akár a családod tagja, akár nem — még a pénzen vett rabszolgára is.
{17:13} Igen, körül kell metélnetek minden fiúgyermeket, akár a saját fiad, akár a rabszolgád gyermeke. Hordozzátok örök szövetségem jelét a testeteken!
{17:14} Aki pedig közöttetek férfi létére nincs körülmetélve, az megtörte szövetségemet, ezért ki fogják irtani népe közül.”
{i17:15} Az Örökkévaló megígéri, hogy Sárának fia születik
{17:15} Azután Isten folytatta: „Ami pedig a feleségedet, Szárajt illeti, ne nevezd többé így, hanem Sára legyen a neve!
{17:16} Én pedig megáldom őt: fiút adok neked Sárától. Bizony, megáldom Sárát, nemzetek anyjává teszem, és népek királyai származnak tőle.”
{17:17} Ekkor Ábrahám a földre borult Isten előtt, de magában nevetett, és azt gondolta: „Ugyan, hogy lehetne száz éves koromban fiam? Hát Sára hogyan szülhetne 90 éves létére?”
{17:18} De hangosan csak ezt válaszolta: „Bárcsak jóindulattal lennél Izmáel iránt!”
{17:19} „Nem úgy, Ábrahám! — felelt Isten. — Sára, a feleséged szül neked fiút, akit nevezz Izsáknak! Én pedig örök szövetséget kötök Izsákkal és utódaival is.
{17:20} Azonban meghallgattam kérésedet Izmáel felől: lásd megáldottam, megszaporítom és megsokasítom őt is. Tizenkét fejedelem lesz utódai között, és nagy nemzetté teszem.
{17:21} De szövetséget csak Izsákkal kötök, akit Sára egy év múlva fog neked szülni.”
{17:22} Ezzel Isten befejezte a beszélgetést Ábrahámmal, és fölment tőle.
{17:23} Még ugyanezen a napon Ábrahám megtette, amit Isten parancsolt neki. Izmáelt, meg háza férfi szolgáit, és azok fiait — akár a házánál születtek, akár pénzért vett rabszolgák voltak — mind összehívta, és megparancsolta, hogy végezzék el a körülmetélést.
{17:24} Ábrahám 99 éves, a
{17:25} fia, Izmáel pedig 13
{17:26} éves volt, amikor mindketten körülmetélkedtek.
{17:27} Ugyanazon a napon körülmetélkedtek Ábrahám összes fiú és férfi szolgái is — akár a házánál születtek, akár pénzért vett rabszolgák voltak.
{i18:1} Az Örökkévaló meglátogatja Ábrahámot
{18:1} Később az Örökkévaló ismét megjelent Ábrahámnak, aki akkoriban Mamré tölgyesében táborozott. A déli hőség idején Ábrahám éppen a sátra bejárata előtt ült, amikor
{18:2} fölnézett, és látta, hogy három férfi áll a sátra előtt. Eléjük sietett, tisztelettel a földre borult,
{18:3} majd ezt mondta: „Uram, kérlek, ne kerüld el szolgád házát!
{18:4} Legyetek a vendégeim! Hadd hozzak egy kis vizet, hogy megmossátok lábatokat! Pihenjetek meg kissé e fa árnyékában!
{18:5} Hozok egy falat kenyeret, hogy felfrissüljetek, mielőtt tovább indultok, ha már erre visz az utatok!” „Legyen úgy, ahogy mondtad” — válaszolták a férfiak.
{18:6} Akkor Ábrahám besietett Sárához a sátorba, és azt mondta: „Sietve készíts három adag finomlisztből lepényt a vendégeinknek!”
{18:7} Majd a csordához sietett, kiválasztott egy szép fiatal borjút, a szolgájára bízta, hogy hamar vágja le, és készítsen belőle ételt.
{18:8} Azután vette az elkészített húst, sajtot, tejet, és felszolgálta vendégeinek. Amíg a vendégek ettek, Ábrahám szolgálatkészen ott állt mellettük a fa alatt.
{18:9} Azután az egyik vendég megkérdezte: „Ábrahám, hol van Sára, a feleséged?” „Itt van, bent a sátorban” — felelte Ábrahám.
{18:10} „A megfelelő időben visszajövök hozzád, és a feleségednek, Sárának fia lesz” — mondta a vendég. Sára eközben a sátor bejáratánál hallgatózott.
{18:11} Ebben az időben már Ábrahám és Sára is igen megöregedett. Sára régen túl volt már azon a koron, amikor valakinek gyermeke születhet.
{18:12} Ezért hitetlenkedve nevetett magában, és ezt gondolta: „Ugyan, ez lehetetlen! Öreg vagyok én már ehhez! Meg a férjem is megöregedett.”
{18:13} Ekkor az Örökkévaló megkérdezte Ábrahámtól: „Miért nevetett Sára? Miért gondolja, hogy ő már túl öreg ahhoz, hogy gyermeket szüljön?
{18:14} Vajon van-e valami lehetetlen az Örökkévaló számára? A megfelelő időben visszajövök hozzád, és akkor már fia lesz Sárának!”
{18:15} Sára azonban megijedt, és letagadta: „Nem is nevettem!” — mondta. „De bizony nevettél!” — mondta az Örökkévaló.
{i18:16} Ábrahám közbenjár Sodomáért
{18:16} Azután a három vendég tovább indult Sodoma felé, és Ábrahám elkísérte őket, hogy elköszönjön tőlük.
{18:17} Közben az Örökkévaló ezt gondolta: „Eltitkoljam-e Ábrahám elől, amit tenni készülök?
{18:18} Hiszen rajta keresztül áldást nyer a föld minden népe, és belőle erős és hatalmas nemzet származik!
{18:19} Hiszen Ábrahámmal szövetséget kötöttem, hogy gyermekeit és háza népét megtanítsa arra, hogyan járjanak az Örökkévaló útján, hogyan éljenek és cselekedjenek igazságosan és nekem tetsző módon — hogy én is beteljesítsem, amit ígértem neki!”
{18:20} Akkor az Örökkévaló Ábrahámhoz fordult: „Sodoma és Gomora bűne már az égre kiált. Áldozataik hozzám kiáltanak segítségért.
{18:21} Lemegyek hát oda, hogy magam is lássam, valóban olyan gonosz dolgokat tesznek-e, ahogy áldozataik panaszolják, vagy nem.”
{18:22} A másik két férfi továbbment Sodoma felé, az Örökkévaló azonban még ott maradt Ábrahám előtt.
{18:23} Akkor Ábrahám közelebb lépett az Örökkévalóhoz, és megkérdezte: „Valóban el akarod pusztítani az ártatlan embereket is Sodomában a gonoszokkal együtt?
{18:24} Ha van ötven igaz a városban, akkor is mindenestül elpusztítod egész Sodomát? Nem kíméled meg a várost az ötven igaz kedvéért?
{18:25} Nem, ezt el sem tudom képzelni! Lehetetlen, hogy ugyanúgy megöld az igazakat, mint a gonoszokat! Bizonyára különbséget teszel az ártatlan és a bűnös között! Az egész föld Bírája nem hozhat igazságtalan ítéletet!”
{18:26} Az Örökkévaló így válaszolt: „Rendben van! Ha találok ötven igaz embert Sodomában, az ő kedvükért megkímélem az egész várost.”
{18:27} Ábrahám folytatta: „Kérlek, Uram, hadd szóljak még egyszer, noha csak por és hamu vagyok!
{18:28} Lehet, hogy nincs ötven igaz, csak negyvenöt — képes lennél elpusztítani az egész várost a hiányzó öt miatt?” Az Örökkévaló válaszolt: „Ha találok ott negyvenöt igazat, megkímélem a várost.”
{18:29} „De ha csak negyvenet találsz?” — kérdezte Ábrahám. „Ha negyvenet találok, akkor is megkímélem” — felelte az Örökkévaló.
{18:30} „Ne haragudj meg rám Uram, ha még ezek után is szólok! Lehet, hogy csak harmincan vannak” — folytatta Ábrahám. „Nem fogom elpusztítani a várost, ha találok harmincat” — válaszolt az Örökkévaló.
{18:31} Ábrahám így folytatta: „Kérlek, Uram, hadd szóljak még egyszer! Lehet, hogy csak húsz igaz ember van a városban.” „Ha csak húszat találok, akkor is megkímélem” — felelte az Örökkévaló.
{18:32} „Ne haragudj meg rám Uram, hogy még egyszer szólni merészelek! Lehet, hogy csak tíz igazat találsz ott” — mondta Ábrahám. „Ha legalább tízet találok, akkor sem pusztítom el” — felelte az Örökkévaló.
{18:33} Miután az Örökkévaló befejezte a beszélgetést Ábrahámmal, továbbment, Ábrahám pedig hazatért.
{i19:1} Lót vendégül látja az angyalokat
{19:1} A két angyal aznap estére ért Sodomába. Lót is a város kapujában ült. Amint meglátta őket, eléjük sietett. Földig hajolt előttük,
{19:2} és ezt mondta: „Uraim, kérlek, tiszteljétek meg szolgátok házát! Mossátok meg lábatokat, és legyetek a vendégeim ma éjjel! Holnap kora reggel azután folytathatjátok utatokat.” De ők azt válaszolták: „Köszönjük, de inkább itt a téren maradunk éjszakára.”
{19:3} Lót azonban addig unszolta őket, amíg beleegyeztek, hogy nála szálljanak meg, és betértek hozzá. Lót megvendégelte a két angyalt, készített nekik kovásztalan lepényeket, és megvacsoráztak.
{19:4} Még mielőtt a vendégek nyugovóra tértek volna, Sodomából a férfiak, kicsinytől nagyig mind odagyűltek Lót háza köré, és
{19:5} bekiabáltak: „Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek vendégségbe? Hozd csak ki őket, hadd szórakozzunk velük!”
{19:6} Lót kiment hozzájuk, bezárta maga mögött a kaput,
{19:7} és kérlelte őket: „Kérlek, testvéreim, ne kövessetek el ilyen gonoszságot!
{19:8} Inkább kihozom nektek a két leányomat, akik még szüzek, velük tehettek, amit akartok! Csak a vendégeimhez ne nyúljatok, mert ők a vendégjog oltalma alatt állnak.”
{19:9} De azok rákiáltottak: „Félre az útból! Mit képzel ez a jöttment? Majd ő szabja nekünk a törvényt! A végén te még rosszabbul jársz, mint a vendégeid!” Majd rárohantak Lótra, és be akarták törni az ajtót.
{19:10} Ekkor a két angyal kinyújtotta a kezét, behúzták Lótot a házba, majd bezárták az ajtót.
{19:11} A kinti tömeget — fiatalt és öreget egyaránt — vaksággal verték meg, úgy, hogy azok képtelenek voltak megtalálni az ajtót.
{i19:12} Az angyalok kimentik Lótot Sodomából
{19:12} Lótnak akkor a két angyal ezt mondta: „Lót, sürgősen el kell hagynod a várost! Vidd magaddal családod tagjait: gyerekeidet, vejeidet, rokonaidat is, mert az Örökkévaló azért
{19:13} küldött bennünket, hogy elpusztítsuk az egész várost. Az Örökkévaló meghallotta azoknak a segélykiáltását, akiket e város lakói bántalmaztak, mi pedig hamarosan el fogjuk pusztítani ezt a várost.”
{19:14} Lót tehát azonnal fölkereste két vejét, akik a leányait vették feleségül, és sürgette őket, hogy hagyják el a várost, mert azt az Örökkévaló teljesen elpusztítja. De ők azt hitték, hogy Lót csak tréfál.
{19:15} Már hajnalodott, és az angyalok egyre sürgették Lótot: „Induljatok már el! Fogd a feleségedet, meg a jelen lévő két leányodat, és menjetek már, hogy el ne vesszetek a várost sújtó csapás miatt!”
{19:16} Lót még ekkor is tétovázott. Az Örökkévaló azonban irgalmas volt hozzá, ezért az angyalok kézen fogták Lótot, a feleségét, meg két leányát, és kivezették őket a városból.
{19:17} Akkor az egyik angyal ezt mondta: „Sietve meneküljetek tovább, hogy életben maradjatok! Meg ne álljatok sehol a völgyben, és vissza se nézzetek! Fussatok a hegyek közé, hogy meg ne haljatok!”
{19:18} De Lót ezt kérte: „Jaj, Uram, ne kelljen olyan messzire mennünk!
{19:19} Ha már olyan irgalmas voltál hozzánk, és jóindulattal megkímélted az életünket, akkor ne kelljen a hegyek közé mennünk, mert útközben esetleg utolér a veszedelem, és meghalunk!
{19:20} Látod, itt van a közelben ez a kicsiny város, hadd fussunk oda! Ott biztonságban leszünk, és életben maradunk.”
{19:21} Az angyal így válaszolt: „Rendben van, kérésed szerint lesz: nem pusztítom el azt a kicsiny várost —
{19:22} menekülj oda! De siess, mert amíg oda nem érsz, semmit sem tehetek!” Ezért hívják azt a várost Cóárnak.
{i19:23} Az Örökkévaló elpusztítja Sodomát
{19:23} Éppen akkor kelt föl a nap, amikor Lót Cóárba érkezett.
{19:24} Ekkor az Örökkévaló tüzes kénesőt zúdított Sodomára és Gomorára — úgy zuhogott rájuk az égből, az Örökkévalótól, mint a záporeső.
{19:25} Elpusztította és fölégette azokat a városokat és az egész völgyet, minden lakosukkal, és a környék növényzetével együtt.
{19:26} Cóár felé menet azonban Lót felesége visszanézett Sodomára, és sóoszloppá változott.
{19:27} Akkor reggel Ábrahám is korán kelt. Oda ment, ahol az Örökkévaló előtt állt.
{19:28} Onnan Sodoma, Gomora és a völgy felé nézett. A távolból látta, hogy az egész vidék elpusztult, s már csak a füst száll fel onnan, mint a kemencéből.
{19:29} De mikor az Örökkévaló elpusztította a völgyben lévő városokat, ahol Lót lakott, nem feledkezett meg Ábrahámról, Lótot kivezette a pusztulás elől.
{i19:30} Az ammoniak és a moábiak eredete
{19:30} Később Lót otthagyta Cóárt, mert félt ott maradni. Fölment a hegyekbe, keresett egy barlangot, és ott lakott a leányaival együtt.
{19:31} Egyszer az elsőszülött leány azt mondta a húgának: „Nézd, apánk kezd megöregedni, és ezen a vidéken nincs senki, aki feleségül vehetne minket, ahogy az mindenütt szokás.
{19:32} Gyere, itassuk le apánkat borral, és háljunk vele, hogy ne haljon ki a családunk!”
{19:33} Úgy is lett: aznap este a két leány addig kínálta Lótot borral, amíg egészen megrészegedett. Akkor az idősebb leány az apjával hált. Lót azonban annyira nem volt magánál, hogy később semmire sem emlékezett.
{19:34} Másnap reggel az idősebb ezt mondta a húgának: „Látod, tegnap én háltam apánkkal! Adjunk neki ma este is bort, és most hálj vele te. Így biztosan lesznek utódaink, és nem hal ki a családunk.”
{19:35} Tehát aznap este a leányok ismét leitatták apjukat, majd a kisebbik leánya hált Lóttal, aki az egészből semmit sem fogott föl.
{19:36} Így történt, hogy Lót mindkét leánya a saját apjától fogant gyermeket.
{19:37} Az idősebb fiút szült, akit Moábnak nevezett el. Tőle származott a moábi nép.
{19:38} A fiatalabbnak is fia született, akit anyja Ben-Amminak nevezett. Ettől a fiútól származnak az ammoniak.
{i20:1} Ábrahám Gerárban
{20:1} Ezután Ábrahám dél felé vándorolt, és egy ideig Súr és Kádés között táborozott. Majd Gerár területén lakott, mint jövevény,
{20:2} és mindenkinek azt mondta Sáráról, hogy a testvére. Abímelek, Gerár királya elküldte embereit, és Sárát a háremébe vitette.
{20:3} Azonban Isten megjelent Abímeleknek álmában, és azt mondta a királynak: „Abímelek, meg kell halnod, mert elvetted a férjétől azt az asszonyt!”
{20:4} Azonban Abímelek még egy ujjal sem nyúlt Sárához, és így válaszolt: „Uram, vajon megölsz-e valakit, ha ártatlan?
{20:5} Mind Ábrahám, mind Sára azt mondta, hogy ők testvérek! Az én lelkiismeretem tiszta, és tenni sem tettem semmi rosszat!”
{20:6} Isten így felelt: „Tudom, hogy tiszta a lelkiismereted. Éppen ezért óvtalak meg attól, hogy vétkezz ellenem, és nem engedtem, hogy hozzá nyúlj.
{20:7} Most hát add vissza őt a férjének! Mivel Ábrahám próféta, ezért ha ő imádkozik érted, akkor életben hagylak. De tudd meg, ha nem adod vissza az asszonyt a férjének, biztosan meghalsz a családoddal és szolgáiddal együtt!”
{20:8} Reggelre kelve Abímelek azonnal összehívta a szolgáit, és mindent elmondott nekik, azok pedig nagyon megrémültek.
{20:9} Majd hívatta Ábrahámot is, és szemére vetette: „Ábrahám, hogy tehettél ilyet velünk?! Mit vétettem én neked, hogy ilyen nagy
{20:10} veszedelembe sodortál országommal együtt? Nem lett volna szabad ilyet tenned! De miért is mondtad a feleségedről, hogy a testvéred?”
{20:11} Ábrahám ezt felelte: „Azért, mert azt gondoltam, hogy nincs itt istenfélelem az emberekben, s meg is ölhetnek azért, hogy a feleségemet elrabolják tőlem.
{20:12} Amellett Sára valóban a féltestvérem, mert egy apától származunk, csakhogy nem egy anyától. Így lett a feleségem.
{20:13} Amikor Isten vándorútra indított bennünket az atyai házból, megkértem a feleségemet, hogy bárhová vetődünk is, irántam való szeretetből mindenhol mondja azt, hogy csak testvérek vagyunk.”
{20:14} Akkor Abímelek elhalmozta Ábrahámot ajándékokkal: juhokat, marhákat, szolgákat és szolgálókat adott neki, és visszaadta neki a feleségét, Sárát is.
{20:15} Majd ezt mondta: „Nézd, Ábrahám, előtted van az egész országom, ahol akarsz, ott lakhatsz.”
{20:16} Ezután Abímelek Sárához fordult: „Lásd, ezer ezüstpénzt adtam a bátyádnak, hogy mindenki láthassa, mennyire ártatlan vagy ebben a dologban. Ezzel mindenki előtt igazolom ártatlanságodat, és helyreállítottam becsületedet.”
{20:17} Majd Ábrahám imádkozott Istenhez Abímelekért és a családjáért. Ugyanis Isten — Sára miatti büntetésül — meddőséggel
{20:18} sújtotta Abímelek családjának nőtagjait. Isten meghallgatta Ábrahám kérését, és meggyógyította őket. Ezután ismét születtek gyermekek Abímelek családjában.
{i21:1} Izsák születése
{21:1} Az Örökkévaló megáldotta Sárát, és beteljesítette, amit neki ígért.
{21:2} Sára tehát áldott állapotba került, és fiút szült Ábrahámnak — annak ellenére, hogy Ábrahám már idős volt — éppen abban az időben, amelyet az Örökkévaló előre megmondott.
{21:3} Ábrahám Izsáknak nevezte a fiát, akit Sára szült neki.
{21:4} Amikor Izsák nyolc napos lett, Ábrahám körülmetélte a fiát, ahogy azt Isten korábban megparancsolta.
{21:5} Amikor Izsák született, Ábrahám száz éves volt.
{21:6} Sára ezt mondta: „Nézzétek, milyen nagy örömöt szerzett nekem Isten! Aki csak hallja, velem együtt nevet!
{21:7} Ugyan ki mondta volna Ábrahámnak, hogy Sára még csecsemőt fog szoptatni? S nézzétek! Fiút szültem neki vénségére!”
{21:8} A kisgyermek pedig növekedett, s amikor eljött az ideje, az anyja már nem szoptatta tovább. Ekkor Ábrahám nagy vendégséget szerzett, és megünnepelték, hogy Sára elválasztotta Izsákot.
{i21:9} Ábrahám elküldi Hágárt és Izmáelt
{21:9} Sára látta, amint Ábrahám másik fia — akit az egyiptomi Hágár szült — játszik Izsákkal.
{21:10} Akkor Sára Ábrahámhoz ment, és ezt kérte: „Kérlek, küldd el innen ezt a szolgálót és a fiát! Ne örököljön az ő fia az én fiammal együtt!”
{21:11} Ez azonban nagyon nehezére esett Ábrahámnak, a fia, Izmáel miatt.
{21:12} Akkor Isten megszólította: „Ábrahám, ne gondold, hogy ez valami rosszat jelent, és ne aggódj a fiad és a szolgáló miatt! Tedd meg mindazt, amit Sára kért tőled, mert az utódaidra vonatkozó ígéreteim Izsák által fognak beteljesedni!
{21:13} Azonban a szolgáló fiának utódait is nemzetté szaporítom. Hiszen ő is a te fiad!”
{21:14} Másnap reggel Ábrahám korán fölkelt, készített útra való ételt és víztömlőt. A csomagot fölsegítette Hágár vállára. Azután végleg elküldte a fiával, Izmáellel együtt. Hágár útnak indult, és Beérseba pusztájában bolyongott.
{21:15} Amikor kifogyott a víz a tömlőből, lefektette Izmáelt egy bokor árnyékába,
{21:16} maga pedig egy nyíllövésnyi távolságra odébb ment. Azt gondolta: „Nem bírom végignézni, hogy hal szomjan a fiam!” — és keserves sírásra fakadt.
{21:17} De Isten meghallotta a gyermek sírását, és Isten angyala kiáltott az égből Hágárnak: „Miért sírsz, Hágár? Ne félj, mert Isten meghallotta a gyermek sírását!
{21:18} Kelj csak föl, fogd kézen a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy nemzetté teszem őt!”
{21:19} Ekkor Isten megnyitotta Hágár szemét, aki észrevett egy forrást a közelben, odament, megtöltötte a tömlőt vízzel, és megitatta a fiát.
{21:20} Isten továbbra is gondot viselt Izmáelre, aki felnőtt a pusztában, megtanult az íjjal bánni, és vadász lett.
{21:21} Párán vidékén tanyázott a pusztaságban, és amikor eljött az ideje, anyja Egyiptomból hozott neki feleséget.
{i21:22} Ábrahám szövetséget köt Abímelekkel
{21:22} Történt egyszer, hogy Abímelek és Píkól, a sereg vezére felkeresték Ábrahámot. Ezt mondta neki Abímelek: „Ábrahám, látjuk, hogy Isten van veled mindenben, amit teszel.
{21:23} Esküdj meg Istenre, hogy soha nem ártasz nekem vagy utódaimnak, hanem ugyanolyan hűséggel leszel irántam és népem iránt — akik között jövevényként laksz — , mint ahogyan én bántam veled!”
{21:24} Ábrahám ezt válaszolta: „Megesküszöm, hogy úgy lesz!”
{21:25} Azután szemrehányást tett Abímeleknek, hogy annak pásztorai erőszakkal elfoglaltak egy kutat, amely Ábrahámé volt.
{21:26} Abímelek így védekezett: „Nem tudtam róla! Te sem mondtad eddig, most hallottam erről először. Nem tudom, melyik szolgám tehetett ilyet!”
{21:27} Akkor Ábrahám juhokat, kecskéket és marhákat ajándékozott Abímeleknek, és szövetséget kötöttek egymással.
{21:28} Majd Ábrahám különválasztott a nyájából hét fiatal nőstény juhot.
{21:29} Abímelek pedig megkérdezte: „Miért választottad külön ezeket? Mit jelent ez?”
{21:30} „Fogadd el tőlem ezt a hét juhot annak bizonyítékául, hogy én ástam azt a kutat!” — felelte Ábrahám.
{21:31} Ezért hívják azt a helyet mindmáig Beérsebának — mert ott kötöttek szövetséget, és
{21:32} esküvel erősítették meg. Azután Abímelek és Píkól, a sereg vezére visszatért a filiszteusok földjére.
{21:33} Ábrahám egy tamariszkuszfát ültetett Beérsebában, és imádta az Örökkévalót, az Örök Istent.
{21:34} Ezután még hosszú ideig tartózkodott a filiszteusok földjén.
{i22:1} Isten próbára teszi Ábrahámot
{22:1} Ezek után Isten próbára tette Ábrahámot. Megszólította: „Ábrahám!” Ő pedig válaszolt: „Igen, Uram!”
{22:2} „Vedd magad mellé egyetlen fiadat, Izsákot, akit szeretsz, és menj el Mórijjá földjére! Ott majd mutatok neked egy hegyet, azon áldozd föl Izsákot égőáldozatként!” — mondta Isten.
{22:3} Másnap Ábrahám már korán reggel fölkészült az útra. Felnyergelte a szamarát, fát hasogatott az égőáldozathoz, és két szolgájával és Izsákkal együtt elindultak arra a helyre, amelyet Isten mondott.
{22:4} A harmadik napon Ábrahám távolról meglátta azt a hegyet, ahová igyekezett.
{22:5} Akkor ezt mondta szolgáinak: „Telepedjetek le itt, vigyázzatok a szamárra, és várjatok ránk. Mi pedig a fiammal elmegyünk oda, és imádkozunk, azután majd visszajövünk.”
{22:6} Ábrahám a tűzifát a fia, Izsák vállára tette, az égő parazsat és a kést maga vitte, és ketten indultak tovább.
{22:7} Útközben Izsák az apjához fordult: „Édesapám!” „Tessék, fiam!” — mondta Ábrahám. „Itt a fa és a parázs a tűzgyújtáshoz, de hol van az áldozati bárány?” — kérdezte Izsák.
{22:8} „Isten maga fog gondoskodni az áldozati bárányról” — felelte Ábrahám, és együtt folytatták az utat.
{22:9} Amikor arra a helyre értek, amelyet Isten mutatott neki, Ábrahám oltárt épített, majd elrendezte rajta a tűzifát. Azután megkötözte a fiát, Izsákot, és őt is az oltárra helyezte a tűzifa tetejére.
{22:10} Már éppen felemelte a kést, hogy Izsákot megölje,
{22:11} de az Örökkévaló angyala rákiáltott az égből: „Ábrahám, Ábrahám!” „Igen, Uram!” — felelt Ábrahám.
{22:12} „Ne öld meg a fiút! Ne bántsd! Miután próbára tettelek, látom, hogy valóban féled és tiszteled Istent, és egyszülött fiadat sem tagadtad meg tőlem” — kiáltotta az angyal.
{22:13} Amikor Ábrahám körülnézett, a háta mögött egy kost pillantott meg, amely szarvánál fogva megakadt a sűrű bozótban. Tehát odament, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett.
{22:14} Ezért Ábrahám így nevezte azt a helyet: „Az Örökkévaló gondoskodik.” Azóta mondják ezt az emberek: „Az Örökkévaló gondoskodik rólunk az ő hegyén!”
{22:15} Azután az Örökkévaló angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak az égből:
{22:16} „Azt mondja az Örökkévaló: Mivel megtetted, hogy a fiad is átadtad nekem — igen, még az egyetlen fiadat is — , ezért magamra esküszöm,
{22:17} hogy gazdagon és bőségesen megáldalak, utódaidat megsokasítom és megszaporítom, mint égen a csillagokat, és mint tenger partján a homokot. A te utódod fogja birtokolni ellenségeinek kapuját,
{22:18} és a te utódod által fogom megáldani a föld összes nemzeteit. Igen, mindezekkel megáldalak, mert engedelmeskedtél szavamnak.”
{22:19} Ezután Ábrahám visszatért a várakozó szolgákhoz, majd együtt hazamentek Beérsebába, mert abban az időben ott táboroztak.
{22:20} Később valaki hírt hozott Ábrahámnak Náhórról, a testvéréről. Elmondta, hogy Náhórnak és feleségének, Milkának fiai születtek:
{22:21} Úc, az elsőszülött, azután Búz, a második, majd Kemúél, a harmadik, akinek fia Arám,
{22:22} azután Keszed, Hazó, Pildás, Jidláf és Betúél. Ezek nyolcan
{22:23} mind Náhór és Milká fiai voltak. Rebeka Betúél leánya volt.
{22:24} Náhórnak még négy gyermeke született a másodfeleségétől, Reúmától: Tebah, Gaham, Tahas és Maaka.
{i23:1} Sára temetése
{23:1} Sára 127 évet élt — ennyi volt az életideje.
{23:2} Kánaán földjén halt meg, Kirját-Arbában, vagyis Hebronban. Ábrahám meggyászolta a feleségét.
{23:3} Majd mikor leteltek a gyász napjai, elment a hettitákhoz, és így szólt hozzájuk:
{23:4} „Tudjátok, hogy idegen és jövevény vagyok közöttetek. Kérlek, adjatok nekem alkalmas temetkezőhelyet saját birtokul, hogy oda temessem halottamat!”
{23:5} „Hallgass meg minket, Urunk — felelték a hettiták — , hiszen nagy fejedelem vagy közöttünk! Válaszd bármelyik neked tetsző
{23:6} temetkezőhelyet, és oda temesd halottadat! Egyikünk sem fogja megtagadni tőled, sem megakadályozni téged, akármelyikünké is legyen az a hely.”
{23:7} Akkor Ábrahám fölkelt, és meghajolt a hettiták előtt,
{23:8} majd ezt válaszolta: „Ha valóban megengeditek, hogy itt temessem el halottamat, akkor szóljatok az érdekemben Efrónnak, Cóár fiának!
{23:9} Mert az ő tulajdona az a makpélai barlang, a szántóföldje végében — azt szeretném megvenni tőle. Teljes árat fizetek érte, akármennyi is legyen az. Itt előttetek kész vagyok megadni az árát, hogy saját temetkezőhelyem legyen az a barlang.”
{23:10} Efrón is ott ült a hettita vezetők között, és most ő szólalt meg, hogy mindenki hallotta, aki arra járt a városkapunál:
{23:11} „Nem úgy, Uram! Hanem, kérlek, hallgasd meg ajánlatomat! Neked adom azt az egész földet, amelyben a barlang fekszik. Népem fiai előtt, mint tanúk előtt, neked adom, csak temesd oda halottadat!”
{23:12} Ábrahám ismét meghajolt a föld tulajdonosai előtt.
{23:13} Majd ezt válaszolta Efrón ajánlatára az összes jelenlévő hettita előtt: „Kérlek, fogadd el, hogy teljes árat akarok fizetni a földedért! Ha eladod azt a földet, én megveszem tőled, és megadom az árat, amit kérsz. Akkor majd eltemetem oda halottamat.”
{23:14} Efrón akkor így felelt:
{23:15} „Uram, kérlek, halld ajánlatomat! Az a földdarab mindössze 400 sékel ezüstöt ér. De kettőnk között egy ilyen összeg csekélységnek számít — temesd csak el oda nyugodtan halottadat!”
{23:16} Ábrahám ezzel elfogadta az ajánlatot, és a többi hettita előtt kimérte Efrón kezéhez a 400 sékel ezüstöt, ahogy az a kereskedők között szokás, ha üzletet kötnek.
{23:17} Így vásárolta meg a hettiták nyilvánossága előtt Ábrahám Efróntól azt a makpélai földdarabot. Ez a terület Mamrétól, azaz
{23:18} Hebrontól keletre fekszik, fák is vannak rajta, és ebben van az a bizonyos barlang. Mindez Ábrahám tulajdona lett.
{23:19} Ezután Ábrahám eltemette Sárát, a feleségét Makpéla mezején, a barlangban, Mamrétól, azaz Hebrontól keletre, Kánaán földjén.
{23:20} Ez a földdarab, a benne fekvő barlanggal együtt — mivel a hettitáktól megvásárolta — Ábrahám jogos tulajdona lett, családi temetkezőhelyül.
{i24:1} Ábrahám feleséget keres Izsáknak
{24:1} Az Örökkévaló mindenben megáldotta Ábrahámot, aki magas kort ért meg.
{24:2} Egy napon magához hívta a legidősebb és rangban első szolgáját, akire a többi szolga irányítását és minden vagyona igazgatását bízta. Ezt mondta neki: „Jöjj csak ide! Rád akarom bízni,
{24:3} hogy hozz feleséget a fiamnak, Izsáknak. Meg kell esküdnöd az Örökkévalóra, ég és föld Istenére, hogy nem a kánaániak leányai közül szerzel neki feleséget! Nem azok közül, akik ezen
{24:4} a földön élnek! Hanem visszatérsz abba az országba, ahonnan jöttem, ott felkeresed a rokonaimat, és közülük hozol a fiamnak feleséget. Tedd ide a kezedet a combom alá, és esküdj meg!”
{24:5} A szolga megkérdezte: „Ha az a leány nem akarna velem ide jönni, akkor vigyem vissza a fiadat arra a földre, amelyről kijöttél?”
{24:6} „Nem, dehogy! A fiamat semmi szín alatt ne vidd vissza!
{24:7} Az Örökkévaló, az ég Istene kihozott engem apám házából és családjából. Kihozott szülőföldemről és rokonaim közül. Megszólított, és megesküdött, hogy utódaimnak adja ezt a földet. Igen, az Örökkévaló küldje el angyalát előtted, hogy sikerrel járj, és onnan hozz a fiamnak feleséget!
{24:8} Ha pedig az a leány nem akar veled eljönni, akkor fel vagy mentve az eskü alól — csak a fiamat oda vissza ne vidd!” — felelte Ábrahám.
{24:9} Akkor a szolga Ábrahám combja alá tette a kezét, és megesküdött erre.
{24:10} Majd kiválasztott tízet gazdája tevéi közül, és megrakta őket gazdája válogatott kincseivel, amelyeket ajándéknak szánt. A tevekaravánnal azután Mezopotámiába indult. Hosszú utazás után megérkezett a városhoz, ahol régen Náhor lakott.
{24:11} Már esteledett, amikor a város határában egy kút mellett megállapodott, és megpihentette tevéit. Ebben az időben szoktak az asszonyok és leányok a kúthoz jönni, hogy vizet merítsenek.
{24:12} A szolga ekkor így imádkozott: „Örökkévaló, Ábrahámnak, gazdámnak Istene! Kérlek, mutasd meg Ábrahám iránti hűségedet és jóindulatodat! Segíts meg, hogy még ma megtaláljam azt a leányt!
{24:13} Nézd, ide állok a kút mellé, mikor a városból vízért jönnek a leányok!
{24:14} Adj nekem, kérlek, jelt, hogy lássam, melyik fiatal leányt szántad Izsáknak! Ez legyen a jel: amikor megkérem őket, hogy adjanak innom a korsójukból, amelyikük azt válaszolja: »Igyál csak, sőt még a tevéidet is megitatom« — arról fogom tudni, hogy ő az, akit Izsáknak szántál feleségül. Így mutasd meg, kérlek, hogy szeretettel és hűséggel vagy gazdám iránt!”
{i24:15} A szolga találkozik Rebekával
{24:15} Még be sem fejezte, amikor egy fiatal leány közeledett a kúthoz, korsóval a vállán. Rebeka volt az, Betúél leánya. (Betúél Milká fia, Milká
{24:16} pedig Náhórnak, Ábrahám testvérének felesége volt.) Nagyon szép volt a leány, fiatal és hajadon. Lement a kúthoz, megtöltötte a korsót, majd indult vissza.
{24:17} Ekkor Ábrahám szolgája odafutott hozzá, és megszólította: „Kérlek, adj innom a korsódból!”
{24:18} Rebeka azonnal levette a korsót a válláról, és inni adott neki: „Igyál, uram!”
{24:19} Majd, miután a szolga ivott, még hozzátette: „Húzok vizet a tevéidnek is, uram, és adok nekik, amennyit kívánnak.”
{24:20} Sietve hozzá is látott a tíz teve megitatásához: korsójából az állatok vályújába öntötte a vizet, majd ismét hozott a kútról, amíg csak a tevék eleget nem ittak.
{24:21} Közben a szolga szótlanul állt, és figyelte, hogy az Örökkévaló hogyan ad választ kérésére, és hogy sikeressé teszi-e küldetését.
{24:22} Amikor a tevék már teleitták magukat, a szolga Rebekának ajándékozott egy fél sékel súlyú arany gyűrűt, meg két arany karperecet, amelyek egyenként 5 sékelt nyomtak.
{24:23} Majd megkérdezte: „Kérlek, mondd meg nekem, kinek a leánya vagy? Van-e számunkra szálláshely apád házánál?”
{24:24} Rebeka válaszolt: „Apám Betúél, akit Milká Náhornak szült —
{24:25} majd hozzátette — , van nálunk bőven hely a számotokra, meg az állataitoknak is takarmány, megszállhattok nálunk!”
{24:26} Akkor a szolga földig hajtotta magát, és imádta az Örökkévalót:
{24:27} „Áldott legyen az Örökkévaló, gazdámnak, Ábrahámnak Istene, aki hűséggel és szeretettel bánt gazdámmal, és megtartotta ígéretét! Bizony, ő az, aki engem gazdám testvérének családjához vezetett!”
{24:28} Ezalatt Rebeka hazafutott, és mindent elmondott anyjának és a többieknek.
{24:29} Ott volt a bátyja, Lábán is, aki mindent hallott, és látta az ékszereket, amelyeket
{24:30} Rebeka kapott. Kifutott hát a forráshoz, és ott találta Ábrahám szolgáját a tevékkel együtt.
{24:31} Ezt mondta neki: „Jöjj be hozzánk, áldott embere az Örökkévalónak! Ne várakozz itt kint, készítettem szállást a számotokra, és az állataitoknak is adok helyet!”
{24:32} Amikor Ábrahám szolgája a rokonok házához érkezett, Lábán lemálházta a tevéket, enni adott nekik, azután a férfiaknak vizet adott, hogy lemossák lábukról az út porát.
{24:33} Majd vacsorához ültették őket, de Ábrahám szolgája ezt mondta: „Előbb szeretném elmondani, mi járatban vagyok, majd azután eszem.” „Hallgatunk téged!” — mondta Lábán.
{i24:34} A szolga beszéde
{24:34} A szolga hozzákezdett: „Én Ábrahámot szolgálom,
{24:35} akit az Örökkévaló gazdagon megáldott és hatalmassá tett. Adott neki az Örökkévaló nyájakat és csordákat, rengeteg ezüstöt és aranyat, sok szolgát és szolgálót, tevét és szamarat.
{24:36} Sára, uramnak felesége fiút szült uramnak idős korában, és uram minden vagyonát ez a fiú örökli.
{24:37} Mikor elindultam, uram megesketett engem: »Ne a kánaániak leányai közül szerezz a fiamnak feleséget! Ne azok közül, akik ezen a földön laknak!
{24:38} Utazz el abba az országba, ahonnan jöttem, ott keresd fel apám rokonait, és közülük hozz a fiamnak feleséget.«
{24:39} Akkor megkérdeztem uramtól: Ha az a leány nem akarna velem ide jönni, akkor mitévő legyek?
{24:40} Ő pedig így felelt: »Az Örökkévaló, akinek jelenlétében élek, elküldi angyalát előtted, hogy sikeressé tegye utadat, és feleséget hozz a fiamnak apám rokonsága közül.
{24:41} Ha pedig elmész a rokonaimhoz, de ők nem akarják elengedni azt a leányt veled, akkor fel leszel mentve esküd alól.«
{24:42} Amikor ma a kúthoz érkeztem, így imádkoztam: Örökkévaló, Ábrahámnak, gazdámnak Istene! Kérlek, tedd sikeressé küldetésemet!
{24:43} Nézd, ide állok a kút mellé, és megvárom, amíg a városból vízért jön egy leány. Majd megkérem, hogy adjon innom a korsójából.
{24:44} Ha így felel: »Igyál csak, sőt még a tevéidet is megitatom« — arról fogom tudni, hogy ő az, akit Izsáknak szántál feleségül!
{24:45} Még be sem fejeztem magamban az imádkozást, amikor láttam, hogy Rebeka közeledik a kúthoz, korsóval a vállán. Lement a kúthoz, és megtöltötte a korsót. Ekkor megszólítottam: »Kérlek, adj innom a korsódból!«
{24:46} Rebeka azonnal levette a korsót a válláról, és ezt mondta: »Igyál! Húzok vizet a tevéidnek is, és megitatom őket.« Akkor ittam, és Rebeka megitatta a tevéimet is.
{24:47} Majd megkérdeztem: »Kérlek, mondd meg nekem, kinek a leánya vagy?« Rebeka válaszolt: »Apám Betúél, akit Milká Náhornak szült.« Akkor megajándékoztam őt egy arany gyűrűvel és két arany karpereccel.
{24:48} Majd földig hajoltam, imádtam és áldottam az Örökkévalót, gazdámnak, Ábrahámnak Istenét, aki egyenes úton vezetett engem, gazdám testvérének leányához, hogy őt vigyem a gazdám fiának feleségül.
{24:49} Most hát, kérlek, mondjátok meg, jóindulattal és rokoni szeretettel bántok-e gazdámmal! Ha nem, mondjátok meg azt is, hogy tovább menjek!”
{24:50} Erre Betúél és Lábán így válaszoltak: „Nyilvánvaló, hogy lépéseidet az Örökkévaló irányította hozzánk! Ehhez nincs mit hozzátenni, és mi semmit sem szólhatunk ellene.
{24:51} Nézd, itt van Rebeka, vidd őt magaddal, és legyen urad fiának felesége — úgy, ahogy azt az Örökkévaló elhatározta.”
{24:52} Amikor ezt Ábrahám szolgája hallotta, földig hajolt az Örökkévaló előtt.
{24:53} Azután megajándékozta Rebekát azokkal a drága holmikkal, amelyeket erre a célra hozott magával: gyönyörű ruhákkal, értékes arany- és ezüstékszerekkel. Drága ajándékokat adott Rebeka anyjának és bátyjának is.
{24:54} Ezután a szolga és a kíséretében lévő emberek ettek-ittak, majd ott töltötték az éjszakát. Reggel a szolga kérte vendéglátóit, hogy engedjék útra kelni, hogy visszatérjen urához.
{24:55} Rebeka anyja és bátyja azonban ezt felelték: „Hadd maradjon még velünk Rebeka vagy tíz napig, azután keljetek útra!”
{24:56} De a szolga így válaszolt: „Kérlek, ne tartsatok vissza, ha már az Örökkévaló ennyire megáldotta küldetésemet! Bocsássatok el, hadd térjek vissza uramhoz!”
{24:57} „Jól van, hívjuk ide, és kérdezzük meg a leányt” — válaszolták ők.
{24:58} Így is történt. Megkérdezték Rebekát: „Akarsz-e még ma útra kelni Ábrahám szolgájával?” „Igen, még ma elmegyek” — felelte ő.
{24:59} Ekkor a családja elbocsátotta őt, és vele együtt a dajkáját, és a vendégeiket, Ábrahám szolgáit.
{24:60} Családtagjai búcsúzóul így áldották meg Rebekát: „Sokasodjanak utódaid, húgunk, ezerszer tízezerig! Foglalja el utódod ellenségeinek kapuját!”
{24:61} Ezután Rebeka a szolgálóival együtt tevékre ült, és Ábrahám szolgáját követve, útra keltek. Így vitte el a szolga Rebekát.
{24:62} Izsák tovább költözött a Lahaj-Rói forrástól a délvidékre.
{24:63} Egyik este Izsák éppen kiment a mezőre elmélkedni, és amint fölnézett, messziről látta, hogy egy tevekaraván közeledik.
{24:64} Rebeka is észrevette Izsákot a távolból, s azonnal leszállt a tevéről.
{24:65} Megkérdezte a szolgát: „Uram, kérlek, ki az a férfi ott a távolban, aki felénk közeledik?” „Ő Izsák, az én uram” — felelte a szolga. Ekkor Rebeka elfátyolozta magát.
{24:66} Miután találkoztak, a szolga mindenről beszámolt Izsáknak.
{24:67} Rebekát Izsák bevezette abba a sátorba, amely Sáráé volt. Azután feleségül vette Rebekát, és nagyon megszerette — s többé már nem szomorkodott Sára halála miatt.
{i25:1} Ábrahám többi leszármazottjai
{25:1} Ábrahám újra megházasodott. Ketúrának hívták a feleségét.
{25:2} Tőle születtek ezek a fiai: Zimrán, Joksán, Medán, Midján, Jisbák és Súah.
{25:3} Joksán fiai: Sebá és Dédán. Az asszírok, letúsiak és a leummiak Dédántól származnak.
{25:4} Midján fiai: Éfá, Éfer, Hanók, Abídá és Eldáá. Ezek mindannyian Ketúrá leszármazottjai.
{25:5} Ábrahám még életében úgy rendelkezett, hogy minden vagyonát Izsák örökölje.
{25:6} A többi fiának, akik másodfeleségeitől születtek, ajándékokat adott, és még életében elküldte őket Izsák mellől, messze keletre.
{25:7} Ábrahám igen hosszú életű volt: 175 évet élt. Amikor kilehelte
{25:8} lelkét, megelégedettségben és az élettel betelve, idős korában csatlakozott őseihez.
{25:9} Fiai, Izsák és Izmáel temették el Makpéla barlangjában, amely Mamrétól keletre fekszik. Ez a terület, a barlanggal együtt, korábban
{25:10} a hettita Cóár fiának, Efrónnak a tulajdonában volt, azonban Ábrahám megvásárolta a hettitáktól, majd Sárát, a feleségét oda temette.
{25:11} Miután Ábrahám meghalt, a fiát, Izsákot megáldotta Isten. Izsák ebben az időben a Lahaj-Rói forrás mellett táborozott.
{i25:12} Izmáel leszármazottjai
{25:12} Ez Izmáel családjának és utódainak története. Izmáel Ábrahám fia volt, akit Hágár — Sára egyiptomi szolgálója — szült.
{25:13} Születésük sorrendjében ezek Izmáel fiai: elsőszülöttje Nebájót, azután Kédár, majd Adbeél, Mibszám,
{25:14} Mismá, Dúmá, Masszá,
{25:15} Hadad, Témá, Jetúr, Náfis és Kédmá.
{25:16} Ezek Izmáel fiai, tizenketten, akik mind fejedelmek voltak. Leszármazottjaik az őseikről nevezték el falvaikat, táboraikat és törzseiket.
{25:17} Izmáel 137 évet élt. Azután kilehelte lelkét, és csatlakozott őseihez.
{25:18} Leszármazottai a Havilától Súrig terjedő területen táboroztak, vagyis Egyiptom keleti szélétől Asszíria felé eső területen. Az Izmáeltől származó törzsek gyakran harcoltak egymás ellen.
{i25:19} Izsák fiai: Ézsau és Jákób
{25:19} Ez Ábrahám fia, Izsák családjának és utódainak története.
{25:20} Izsák negyven éves korában vette feleségül Rebekát, az arám Betúél leányát, Lábán húgát Mezopotámiából.
{25:21} Rebeka meddő volt, ezért Izsák könyörgött az Örökkévalónak a feleségéért. Az Örökkévaló meghallgatta, és megadta, hogy Rebeka gyermeket foganjon.
{25:22} Rebeka észrevette, hogy ikrekkel terhes, mert a magzatok lökdösték egymást a méhében. Azon töprengett, hogy miért történik ez vele, majd megkérdezte az Örökkévalót,
{25:23} aki ezt felelte: „Ikreket hordasz méhedben, akiktől két nemzet származik. Méhedből két versengő nép válik szét: az egyik erősebb lesz, és az idősebb szolgálja a fiatalabbat.”
{25:24} Amikor eljött az ideje, Rebeka valóban ikreket szült.
{25:25} Elsőszülött fia vöröses színű és egészen szőrös volt, mint egy durva pokróc, amikor világra jött — ezért kapta az Ézsau nevet.
{25:26} Nyomban utána megszületett a második fiú is, aki kezével a testvére sarkába kapaszkodva jött a világra. Ezért a Jákób nevet kapta. Izsák 60 éves volt, amikor a fiai születtek.
{25:27} Amikor a fiúk felnőttek, Ézsau ügyes vadász lett, aki szívesen járt erdőn-mezőn. Jákób azonban szelíd természetű volt, aki inkább a táborban maradt.
{25:28} Izsák szerette Ézsaut, mert nagyon kedvelte a vadhúsból készült ételeket, Rebeka viszont Jákóbot szerette jobban.
{25:29} Történt egyszer, hogy Ézsau éppen vadászatról tért haza fáradtan és éhesen, amikor meglátta, hogy Jákób lencsét főz.
{25:30} Meg is kérte Jákóbot: „Hadd egyek ebből a vörös színű ételből, mert majd meghalok éhen!” Emiatt nevezték később „Edomnak” Ézsaut és népét.
{25:31} Jákób ezt felelte: „Nem bánom, ehetsz belőle, ha most azonnal eladod nekem az elsőszülöttségi jogodat.”
{25:32} Ézsau így válaszolt: „Látod, hogy halálosan éhes vagyok! Különben is, mire jó nekem az elsőszülöttség?”
{25:33} De Jákób ezt mondta: „Előbb esküdj meg nekem!” Ézsau azon nyomban megesküdött rá, hogy elsőszülöttségi jogát átadja Jákóbnak.
{25:34} Akkor Jákób adott kenyeret és lencsefőzeléket Ézsaunak, aki evett-ivott, azután elment. Így mutatta meg Ézsau, hogy milyen kevésre becsülte elsőszülöttségi jogát.
{i26:1} Izsák Gerárban
{26:1} Egyszer éhínség támadt azon a vidéken, ahol Izsák táborozott — ahhoz hasonlóan, ahogy Ábrahám idejében történt. Emiatt Izsák egy időre Gerár városába költözött, ahol Abímelek, a filiszteusok királya uralkodott.
{26:2} Az Örökkévaló megjelent Izsáknak, és ezt mondta neki: „Ne menj Egyiptomba, hanem táborozz ezen a földön, ott, ahol majd mutatom neked!
{26:3} Jövevényként lakj ezen a földön, én veled leszek, és megáldalak! Neked és leszármazottjaidnak adom mindezeket a földeket. Beteljesítem minden ígéretemet, amelyet esküvel erősítettem meg apádnak, Ábrahámnak.
{26:4} Megsokasítom leszármazottjaidat, mint az ég csillagait, és nekik adom ezeket a földeket. Leszármazottjaid által fogom megáldani a föld összes nemzetét.
{26:5} Igen, megáldalak téged, mert Ábrahám engedelmeskedett szavamnak, és megtette, amit parancsoltam neki, hűségesen követte utasításaimat, határozataimat és tanításomat.”
{26:6} Izsák tehát letelepedett Gerárban.
{26:7} Gerár lakosai érdeklődtek Rebeka iránt, de Izsák mindenkinek azt mondta róla, hogy a húga. Nem merte bevallani, hogy a felesége, mert félt, hogy akkor őt megölik, Rebekát meg elrabolják. Rebeka ugyanis vonzó megjelenésű asszony volt.
{26:8} Izsák már jó ideje Gerárban lakott, amikor egyszer Abímelek, a filiszteusok királya kinézett palotája ablakán, és meglátta Izsákot, amint éppen megölelte Rebekát, a feleségét.
{26:9} Akkor Abímelek hívatta Izsákot, és kérdőre vonta: „Szóval Rebeka a feleséged, igaz? Akkor miért mondtad, hogy a testvéred?!” „Mert féltem, hogy esetleg megölnek miatta” — mondta Izsák.
{26:10} „Hogy tehettél ilyet velünk? Előfordulhatott volna, hogy valaki a feleségeddel hál, és így büntetést hoztál volna ránk!” — mondta a király.
{26:11} Ezután Abímelek kihirdette egész népének, hogy senki egy ujjal se merészeljen Izsákhoz vagy Rebekához nyúlni, különben halállal lakol.
{i26:12} Izsák meggazdagodik
{26:12} Abban az időben Izsák földművelésbe kezdett azon a vidéken, és amikor vetett, az Örökkévaló megáldotta. Abban az évben százszor annyit aratott le, mint amennyit vetett.
{26:13} Így gyarapodott a vagyona, szaporodtak a nyájai és csordái, egyre több rabszolgát szerzett,
{26:14} míg végül nagyon gazdag és hatalmas lett. Ezért a filiszteusok féltékenyek lettek rá,
{26:15} és irigységből betemették Izsák kútjait a legelőn. Ezeket még Izsák apja, Ábrahám életében, annak rabszolgái ásták.
{26:16} Végül Abímelek azt mondta Izsáknak: „Te már erősebb és hatalmasabb lettél nálunk! Költözz máshová, és menj el országomból!”
{26:17} Így hát Izsák fölkerekedett, és tovább vándorolt a filiszteusok földjéről. A Gerár-völgyben táborozott le.
{26:18} Korábban ezen a vidéken táborozott Ábrahám is, akinek rabszolgái több kutat ástak azon a vidéken. Ezeket később a filiszteusok betemették, Izsák azonban újra megtisztította, sőt, ugyanúgy nevezte el azokat, ahogy Ábrahám.
{26:19} Izsák rabszolgái is ástak új kutat a völgyben, és bőséges vízforrásra találtak.
{26:20} De a helybeli gerári pásztorok vitatkoztak Izsák pásztoraival, és maguknak követelték az új kutat. Emiatt Izsák elnevezte azt a kutat „Versengés”-nek.
{26:21} Azután Izsák rabszolgái újabb kutat ástak. De a gerári pásztorok azt is elvitatták, és maguknak követelték. Emiatt Izsák elnevezte azt a kutat „Viszály”-nak.
{26:22} Izsák ezután elköltözött arról a helyről. Majd letáborozott, kutat ásatott, és ezt a kutat már senki sem vitatta el tőle. Elnevezte hát az új kutat „Tágas tér”-nek, és azt mondta: „Most már az Örökkévaló tágas térre helyezett bennünket, sokasodhatunk és terjeszkedhetünk!”
{26:23} Onnan is továbbment, és Beérseba vidékére érkezett.
{26:24} Aznap éjjel az Örökkévaló megjelent Izsáknak, és azt mondta: „Én vagyok apádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert veled vagyok! Ábrahámért, szolgámért megáldalak téged, és megsokasítom leszármazottjaidat!”
{26:25} Akkor Izsák oltárt épített ott az Örökkévalónak, és imádta őt. Majd tábort vert, és rabszolgái új kutat ástak ott.
{26:26} Ezután Abímelek, Gerár királya meglátogatta Izsákot. Vele jött Ahuzzat, a tanácsadója és Píkól, a hadvezére is.
{26:27} Izsák megkérdezte: „Milyen szándékkal jöttetek hozzám? Hiszen nagyon barátságtalanul bántatok velem, sőt elküldtetek országotokból!”
{26:28} „Jól látjuk, hogy az Örökkévaló veled van! Ezért szeretnénk szövetséget kötni veled, és esküvel is megerősíteni,
{26:29} hogy nem fogsz ártani nekünk, ahogy mi sem bántottunk téged, csak jót tettünk neked, és békével bocsátottunk el! Hiszen te már az Örökkévaló áldott embere vagy!” — felelték azok.
{26:30} Izsák elfogadta az ajánlatot, megvendégelte a királyt és embereit. Együtt ettek-ittak,
{26:31} majd másnap korán reggel Izsák és Abímelek szövetséget kötöttek, és esküvel erősítették meg. Ezután Izsák elbocsátotta vendégeit, s azok békével elmentek.
{26:32} Még ezen a napon hírt hoztak Izsáknak a rabszolgái: „Vízforrásra találtunk, amikor az új kutat ástuk!”
{26:33} Ezért Izsák „Eskü”-nek nevezte el azt a kutat — ezért nevezik azt a várost ma is Beérsebának.
{26:34} Ézsau, Izsák fia, 40 éves korában feleségül vette Juditot, a hettita Beéri leányát és Boszmatot, a hettita Élón leányát.
{26:35} Ez a két asszony sok keserűséget okozott Izsáknak és Rebekának.
{i27:1} Jákób csalással szerzi meg az apai áldást
{27:1} Sok év múltán Izsák megöregedett, és a látása annyira megromlott, hogy már alig látott. Ekkor magához hívatta Ézsaut, elsőszülött fiát, és ezt mondta: „Fiam, Ézsau!” „Itt vagyok, apám!” — felelt Ézsau.
{27:2} „Figyelj rám, fiam! Megöregedtem, nem tudom, meddig élek még.
{27:3} Fogd hát a fegyvereidet: íjadat és nyilaidat, s indulj vadászni! Lőj nekem valami vadat,
{27:4} készíts belőle kedvemre való ízletes vadpecsenyét, s hozd be, hadd egyem belőle! Azután megáldalak, mielőtt meghalnék” — mondta Izsák.
{27:5} Így hát Ézsau elindult vadászni. Rebeka azonban kihallgatta, amit Izsák Ézsaunak mondott,
{27:6} és azonnal szólt Jákóbnak: „Figyelj ide! Hallottam, hogy atyád ezt mondta a bátyádnak, Ézsaunak:
{27:7} »Vadássz nekem valami vadat, készíts belőle kedvemre való ízletes vadpecsenyét, hogy egyem belőle, és megáldjalak az Örökkévaló színe előtt, mielőtt meghalok!«
{27:8} Most azért hallgass rám, és tedd, amit mondok!
{27:9} Siess a nyájhoz, gyorsan hozz két szép kecskegidát! Majd én hamar elkészítem atyád ízlése szerint a vadpecsenyét.
{27:10} Te meg vidd be atyádnak, hogy megegye, és téged áldjon meg, mielőtt meghal.”
{27:11} De Jákób ezt felelte: „De anyám, tudod, hogy a bátyám, Ézsau bőre nagyon szőrős, én meg sima bőrű vagyok!
{27:12} Félek, hogy atyám megtapogat, és felismeri, hogy én vagyok az, s akkor csalónak fog tekinteni, és áldás helyett átkot hozok magamra!”
{27:13} „Ha így lenne, magamra vállalom helyetted az átkot, ne félj — válaszolta Rebeka — , csak fogadj szót nekem, és hozd gyorsan a gidákat!”
{27:14} Jákób el is futott a nyájhoz, hozott két kecskegidát anyjának, aki sietve elkészítette a jóízű ételt, úgy, ahogy azt Izsák szerette.
{27:15} Mivel az idősebb fia, Ézsau a legszebb ruháit az anyjánál hagyta, Rebeka azokba öltöztette Jákóbot, a kisebbik fiát.
{27:16} A kecskegidák bőrével pedig befedte Jákób kezeit és nyakának sima részét,
{27:17} majd az elkészített finom vadpecsenyét és kenyeret fiának, Jákóbnak kezébe adta.
{27:18} Jákób bement apjához és köszöntötte: „Atyám!” „Hallom, fiam! — mondta Izsák — de te melyik vagy?”
{27:19} „Én vagyok Ézsau, az elsőszülötted. Teljesítettem a kívánságodat, ülj fel hát, kérlek, és egyél a vadpecsenyéből, amelyet neked készítettem! Azután áldj meg, kérlek!” — felelte Jákób az apjának.
{27:20} Izsák ezt kérdezte: „Fiam, hogy tudtál ilyen hamar zsákmányt ejteni?” „Istened, az Örökkévaló hozta elém a vadat” — mondta Jákób.
{27:21} Izsák ezt mondta: „Gyere csak közelebb, fiam, hadd tapogassalak meg! Csakugyan te vagy az, fiam, Ézsau?”
{27:22} Ekkor Jákób közelebb lépett apjához, Izsák pedig megtapogatta, és ezt mondta: „A hangod Jákóbé, de a karjaid Ézsau karjai.”
{27:23} Nem ismerte fel Jákóbot, mert annak karjait a kecske szőre borította, és tapintásra olyannak tűnt, mint Ézsau karja. Így Izsák Jákóbot áldotta meg.
{27:24} Azután még egyszer megkérdezte: „Fiam, Ézsau, valóban te vagy az?” Jákób pedig megerősítette: „Igen, atyám, én vagyok!”
{i27:25} Izsák megáldja Jákóbot
{27:25} „Hozd hát ide az ételt, hadd egyek a fiam vadpecsenyéjéből, és utána megáldalak!” Jákób eléje tette az ételt, Izsák pedig megette. Majd Jákób borral kínálta apját, és ő megitta.
{27:26} Akkor Izsák ezt mondta: „Gyere ide, fiam, csókold meg az arcom!”
{27:27} Amikor Jákób megcsókolta apja arcát, Izsák megérezte Ézsau ruháinak jó illatát, és megáldotta a fiát: „Ez a fiam ruhájának illata! Mint a jó illatú mező, amelyet az Örökkévaló megáldott!
{27:28} Adjon az Isten neked, fiam, égi harmatot, termékeny földet, bőséges termést, búzát és bort!
{27:29} Népek szolgáljanak neked, nemzetek hajoljanak meg előtted, légy ura rokonaidnak, hajoljanak meg előtted testvéreid! Átkozott, aki téged átkoz, de legyen áldott, aki téged áld!”
{i27:30} Ézsau haragja
{27:30} Amikor Izsák befejezte Jákób megáldását, és Jákób kijött az apja sátrából, éppen akkor érkezett meg Ézsau a vadászatból.
{27:31} Ő is ízletes vadpecsenyét készített, majd bevitte apjának. „Atyám, kérlek, ülj fel, és egyél a vadpecsenyéből, amelyet fiad neked készített, azután áldj meg!” — mondta Ézsau.
{27:32} Izsák ezt kérdezte: „Ki vagy te?” „A fiad vagyok, Ézsau! Elsőszülött fiad!” — felelte ő.
{27:33} Ekkor Izsák nagyon megrémült, és reszketett. Azután fölkiáltott: „De hát akkor ki volt az, aki az előbb vadpecsenyét hozott nekem, amelyet meg is ettem?! Éppen most ment el, mielőtt te megérkeztél! Megáldottam őt, és valóban áldott is lesz.”
{27:34} Amikor ezt Ézsau meghallotta, hangosan felkiáltott, és keserves sírásra fakadt: „Jaj, atyám, áldj meg engem is!”
{27:35} De Izsák ezt felelte: „Öcséd volt az, aki bejött hozzám, és csalással megszerezte a neked szánt áldásomat!”
{27:36} „Nem hiába nevezik Jákóbnak! Már kétszer is becsapott engem: előbb elvette tőlem elsőszülöttségi jogomat, most meg ellopta a nekem szánt atyai áldást is! De hát csak maradt még valamilyen áldásod a számomra is, atyám?” — kérdezte Ézsau.
{27:37} Izsák így válaszolt: „Fiam, nézd, Jákóbot úrrá tettem fölötted, és minden rokonát a rabszolgájává tettem. Bőségesen megáldottam búzával és borral, mit adhatok most már neked?”
{27:38} Ézsau azonban ezt mondta apjának: „Hát csak ez az egy áldásod volt, atyám? Áldj meg engem is, kérlek!” — és hangos sírásra fakadt.
{27:39} Végül Izsák ezt mondta neki: „Lakóhelyed terméketlen földön lesz, nem hull rád az égi harmat,
{27:40} fegyvereddel szerzed kenyered, és öcsédet szolgálod, de fellázadsz ellene, s igáját lerázod nyakadról.”
{i27:41} Jákób Lábánhoz menekül
{27:41} Ettől kezdve Ézsau gyűlölte Jákóbot az áldás miatt, amellyel Izsák Jákóbot megáldotta. „Hamarosan eljön az ideje, hogy apámat eltemetjük, azután megölöm Jákóbot!” — mondta magában.
{27:42} Azonban Rebeka tudomást szerzett idősebb fia, Ézsau tervéről, ezért hívatta Jákóbot, a kisebbik fiát, és ezt mondta neki: „Figyelj rám, fiam! A bátyád, Ézsau bosszút forral ellened, és meg akar ölni!
{27:43} Tedd meg hát, amit mondok: Menekülj el Háránba, a bátyámhoz, Lábánhoz!
{27:44} Maradj ott nála egy kis ideig, amíg a bátyád haragja lecsillapodik!
{27:45} Azután, amikor Ézsau már nem haragszik, és elfelejti, amit tettél vele, majd érted küldök, és hazahozatlak. Miért veszítselek el egyszerre mindkettőtöket?”
{27:46} Majd Rebeka bement Izsákhoz, és ezt mondta neki: „Elment a kedvem az élettől is Ézsau hettita feleségei miatt! Ha Jákób is erről a vidékről vesz feleségül egy ilyen hettita nőt, akkor minek éljek?”
{28:1} Ezért Izsák hívatta Jákóbot. Megáldotta, majd ezt parancsolta neki: „Fiam, ne a kánaániak leányai közül vegyél magadnak feleséget!
{28:2} Készülj fel, és menj Paddan-Arámba, keresd fel anyai nagyapád, Betúél családját! Onnan vegyél feleséget magadnak: anyád bátyjának, Lábánnak valamelyik leányát!
{28:3} Áldjon meg téged a Mindenható: szaporítsa és sokasítsa meg utódaidat, hogy népek sokaságának atyjává tegyen téged,
{28:4} adja neked és utódaidnak Ábrahám áldását, hogy örököld a földet, amelyet Isten Ábrahámnak adott, s amelyen jövevény voltál!”
{28:5} Ezután Izsák elküldte Jákóbot, aki útnak indult. Hosszú utazás után Paddan-Arámba érkezett, ahol felkereste az arám Betúél fiát, Lábánt, Rebekának — Jákób és Ézsau anyjának — bátyját.
{28:6} Ézsau is megtudta, hogy Izsák megparancsolta Jákóbnak, hogy ne a Kánaániak leányai közül válasszon feleséget, majd megáldotta és elküldte Mezopotámiába, hogy onnan nősüljön,
{28:7} Jákób pedig engedelmeskedett apjának és anyjának, és elment Mezopotámiába.
{28:8} Azt is megértette Ézsau, hogy apjának nem tetszik, hogy ő kánaáni nőket vett feleségül.
{28:9} Ezért meglátogatta Izmáelt, Ábrahám fiát, és feleségül vette — meglévő két felesége mellé — Izmáel leányát, Mahalatot, Nebajót húgát.
{i28:10} Jákób álma Bételben
{28:10} Jákób tehát útnak indult Beérsebából Hárán felé.
{28:11} Mikor beesteledett, keresett egy helyet, ahol eltöltheti az éjszakát. Lefeküdt, a feje alá tett egy követ, és elaludt.
{28:12} Ekkor álmot látott: egy hosszú lépcsőt, amely a földről egészen a mennybe vezetett. A lépcsőn Isten angyalai jártak föl és alá.
{28:13} A lépcső mellett maga az Örökkévaló állt, és ezt mondta neki: „Én vagyok az Örökkévaló, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene. Neked és leszármazottjaidnak adom a földet, amelyen fekszel.
{28:14} Leszármazottjaid olyan sokan lesznek, mint a homokszemek a földön, és elterjednek nyugatra, keletre, északra és délre. Meg fogom áldani a föld minden nemzetségét általad és leszármazottjaid által.
{28:15} Lásd meg, én veled vagyok, megőrizlek, és gondodat viselem akárhová mész, és visszahozlak erre a földre. Soha el nem hagylak, és mindazt beteljesítem, amit neked mondtam!”
{28:16} Mikor másnap reggel Jákób fölébredt, megijedt. Azt mondta magában: „Bizony, itt van az Örökkévaló, és
{28:17} én nem is tudtam! Milyen félelmetes ez a hely: Isten háza és a menny kapuja!”
{28:18} Azután fogta azt a követ, amelyen aludt, felállította, majd olajat öntött rá.
{28:19} Azt a helyet pedig elnevezte „Bételnek”, vagyis „Isten Házának”. A közelben volt egy város, amelyet régebben Lúznak neveztek.
{28:20} Akkor Jákób fogadalmat tett: „Ha Isten velem lesz, és megőriz engem ezen az úton, gondoskodik ételemről és ruhámról,
{28:21} hogy békességben térhessek vissza apám házához, akkor az Örökkévaló lesz az én Istenem!
{28:22} Ez a kő pedig, amelyet emlékoszlopul fölállítottam, Isten Háza lesz. S ezen felül mindenből, amit nekem adsz, a tizedrészt neked adom.”
{i29:1} Jákób találkozik Ráhellel
{29:1} Azután továbbment Jákób, és a keleti népek földjére ért.
{29:2} Meglátott a pusztában egy kutat, amely körül három nyáj heverészett. Ebből a kútból szokták a nyájakat itatni, de a kút száját nagy kő zárta el.
{29:3} Az volt a szokás, hogy a pásztorok csak akkor mozdítják el a követ, amikor már az összes nyáj a kúthoz gyülekezett. Azután megitatják az állatokat, majd ismét a kút szájára teszik a követ.
{29:4} Jákób megszólította a pásztorokat: „Barátaim, honnan valók vagytok?” „Háránból” — felelték.
{29:5} „Ismeritek-e Lábánt, Náhor fiát?” — kérdezte Jákób. „Igen, ismerjük” — felelték a pásztorok.
{29:6} „Hogy van Lábán és a családja?” — kérdezte Jákób. „Jól van. De nézd csak, éppen itt jön a leánya, Ráhel, a nyájával” — válaszolták a pásztorok.
{29:7} Akkor Jákób megkérdezte: „Hogy lehet az, hogy nem itatjátok meg az állatokat, és legeltetitek őket tovább? Hiszen a nap még magasan jár, korai lenne a jószágot máris karámba terelni éjjelre!”
{29:8} A pásztorok ezt felelték: „Meg kell várnunk, amíg az összes nyájat a kúthoz terelik. Csak akkor szabad a követ elvenni a kútról. Akkor majd megitatjuk az összes állatot.”
{29:9} Közben megérkezett Ráhel, az apja juhait terelgetve. Ennek a nyájnak ő volt a pásztora.
{29:10} Amikor Jákób meglátta Ráhelt, Lábán leányát és a juhokat — odalépett a kúthoz, és elvette a nagy követ róla. Majd vizet húzott, és megitatta Lábán juhait. Lábán Jákób anyjának bátyja volt.
{29:11} Akkor Jákób megcsókolta Ráhelt, mint rokonát, és sírva fakadt.
{29:12} Majd elmondta neki, hogy Ráhel apja, Lábán, és Jákób anyja, Rebeka testvérek. Ráhel pedig hazaszaladt, hogy mindezt elújságolja apjának.
{29:13} Mikor Lábán meghallotta, hogy az unokaöccse érkezett hozzájuk, kisietett a kúthoz, megölelte, megcsókolta Jákóbot, majd a házába vezette. Jákób pedig mindent elmondott neki.
{29:14} Lábán ezt mondta: „Bizony, az én csontom és testem vagy te!” Így hát Jákób ott maradt Lábán házában egy hónapig.
{i29:15} Jákób két felesége
{29:15} Azután Lábán ezt mondta neki: „Figyelj rám, Jákób! Csak azért, mert a rokonom vagy, nem helyes, hogy továbbra is ingyen dolgozz nekem! Mi legyen a béred?”
{29:16} Lábánnak két leánya volt: Lea, az idősebb és Ráhel, a fiatalabb.
{29:17} Leának kedves volt a tekintete. Ráhel pedig vonzó külsejű, gyönyörű teremtés volt.
{29:18} Mivel Jákób nagyon megszerette Ráhelt, ezt válaszolta Lábánnak: „Hét évig szolgállak, ha kisebbik leányodat, Ráhelt nekem adod feleségül.”
{29:19} Lábán így válaszolt: „Jobb, ha hozzád adom feleségül, mint egy idegenhez. Maradj nálam, és dolgozz itt!”
{29:20} Így hát Jákób szolgálta Lábánt hét esztendeig Ráhelért. De annyira szerette Ráhelt, hogy ez az idő csak pár napnak tűnt a számára.
{29:21} Mikor letelt a hét esztendő, Jákób emlékeztette Lábánt: „Leszolgáltam az időt, amit megszabtál, most már add hozzám feleségül Ráhelt, a jegyesemet!”
{29:22} Lábán ekkor nagy lakodalmat rendezett, amelyre meghívta annak a helynek valamennyi lakosát.
{29:23} Este azonban Ráhel helyett Leát vezette Jákóbhoz. Így Jákób Leával hált.
{29:24} Lábán Leának ajándékozta egyik szolgálóját, Zilpát.
{29:25} Másnap reggel Jákób megdöbbenve látta, hogy Lea fekszik mellette. Lábánhoz ment, és szemére vetette: „Miért tetted ezt velem? Én Ráhelért szolgáltalak hét évig, nem Leáért! Miért csaptál be?”
{29:26} De Lábán ezt felelte: „Nálunk az a szokás, hogy előbb az idősebb leánynak kell férjhez mennie! Nem illő, hogy a húga megelőzze.
{29:27} Előbb töltsd el a szokásos lakodalmi hetet Leával. Azután rögtön feleségül veheted Ráhelt is — csakhogy azért újabb hét év szolgálattal tartozol nekem!”
{29:28} Jákób ráállt az egyezségre. Letelt a lakodalom hét napja, s utána Lábán Ráhelt is feleségül adta Jákóbhoz.
{29:29} Egyúttal Ráhelnek is ajándékozott egy szolgálót: Bilhát.
{29:30} Így Jákób feleségül vette Ráhelt is, akit sokkal jobban szeretett, mint Leát. Ezután még további hét éven keresztül dolgozott Lábánnak.
{i29:31} Jákób családja gyarapodik
{29:31} Az Örökkévaló látta, hogy Jákób megveti Leát, ő viszont megáldotta az asszonyt, hogy gyermeket foganjon. Ráhel azonban meddő volt.
{29:32} Így hát Lea megszülte első gyermekét, aki fiú lett. Lea Rúbennek nevezte a fiát, mert azt gondolta: „Bizony, látta az Örökkévaló megaláztatásomat! Most már biztosan szeretni fog a férjem!”
{29:33} Azután ismét várandós lett, és megint fiút szült, akit Simeonnak nevezett el, mert azt gondolta: „Bizony, az Örökkévaló meghallotta, milyen megvetett vagyok! Ezért adta nekem ezt a fiút.”
{29:34} Később ismét fogant, és harmadszorra is fia született, akit Lévinek nevezett, mert azt gondolta: „Most már ragaszkodni fog hozzám a férjem, mert három fiút szültem neki!”
{29:35} Ezek után Lea ismét áldott állapotba került, és újra fiút szült, akit Júdának nevezett, mert azt mondta: „Most már dicsérem az Örökkévalót!” Azután Lea nem szült egy ideig.
{30:1} Ráhel látta, hogy nem tud Jákóbnak gyermeket szülni, emiatt féltékeny lett nővérére, Leára. Jákóbnak pedig azt mondta: „Adj nekem gyermekeket, mert ha nem, belehalok!”
{30:2} Jákób ezért nagyon megharagudott rá, és így válaszolt: „Isten vagyok én, hogy gyermeket adjak neked?! Ha ő nem engedi, hogy szülj, akkor mit tehetek én?”
{30:3} Ráhel akkor ezt felelte: „Nézd, itt van a szolgálóm, Bilha! Hálj vele, és ha majd gyermeket szül neked, az az én gyermekem lesz!”
{30:4} Így hát Ráhel odaadta Jákóbnak Bilhát másodfeleségül. Jákób Bilhával hált,
{30:5} aki fogant és fiút szült Jákóbnak.
{30:6} Akkor Ráhel ezt mondta: „Isten fiút adott nekem! Meghallgatta könyörgésemet, és a javamra ítélt!” Ezért nevezte a fiút Dánnak.
{30:7} Egy idő múlva Bilha, Ráhel szolgálója, ismét fiút szült Jákóbnak.
{30:8} Ráhel akkor így kiáltott föl: „Nagy küzdelmet vívtam a nővéremmel, és győztem!” Ezért nevezte a fiút Naftálinak.
{30:9} Lea úgy gondolta, hogy ő már nem fog többet szülni, ezért a szolgálóját, Zilpát adta Jákóbnak másodfeleségül.
{30:10} Ezután Zilpa is fiút szült Jákóbnak,
{30:11} és Lea örömében így kiáltott: „Milyen váratlan szerencse!” Ezért nevezte a fiút Gádnak.
{30:12} Azután Zilpa ismét fiút szült Jákóbnak,
{30:13} és Lea megint ujjongott: „Milyen áldott vagyok! Bizony, boldognak mondanak engem az asszonyok!” Ezért a fiút Ásérnek nevezte.
{30:14} Ezek után történt, hogy Rúben búzaaratáskor kiment a mezőre, ahol mandragórát talált, amelyet anyjának, Leának adott. Ezt Ráhel észrevette, és ő is kért belőle: „Lea, kérlek, adj nekem is a fiad mandragórájából!”
{30:15} De Lea elutasította: „Nem elég, hogy a férjemet elhódítottad tőlem, még a fiam mandragóráját is el akarod venni?” Ráhel ezt felelte: „Jól van, akkor ma éjjel háljon veled Jákób, csak add nekem azt a mandragórát!” Így hát megegyeztek.
{30:16} Aznap este, mikor Jákób hazafelé tartott a mezőről, Lea eléje sietett, és ezt mondta: „Ma este hálj velem, mert így egyeztünk meg Ráhellel. Megfizettem neki a fiam által talált mandragórával.” Így is történt: aznap éjjel Jákób Leával hált,
{30:17} aki ismét fogant, majd fiút szült, mert Isten meghallgatta a kérését.
{30:18} Ötödik fiának születésekor Lea ezt mondta: „Isten megajándékozott engem, amiért odaadtam szolgálómat a férjemnek!” Ezért a fiát Issakárnak nevezte.
{30:19} Később Lea hatodszor is fiút szült Jákóbnak.
{30:20} Ekkor így kiáltott föl: „Milyen gazdagon megajándékozott Isten! Most már biztosan megbecsül engem a férjem, hiszen hat fiút szültem neki!” Ezt a fiát pedig Zebulonnak nevezte.
{30:21} Azután Lea leányt szült Jákóbnak, akit Dinának nevezett.
{30:22} Ezután Isten jóindulattal fordult Ráhelhez, és teljesítette a kérését: megadta neki, hogy gyermeke lehessen.
{30:23} Így hát végre ő is áldott állapotba került, és fiút szült Jákóbnak. Akkor örömében így kiáltott föl: „Isten végre levette rólam a meddőség szégyenét!”
{30:24} Elsőszülöttjét Ráhel Józsefnek nevezte, mert azt mondta: „Adjon még őhozzá az Örökkévaló nekem másik fiút is!”
{i30:25} Jákób meggazdagodik
{30:25} József születése után Jákób ezt mondta Lábánnak: „Kérlek, most már bocsáss el, hadd térjek vissza szülőföldemre!
{30:26} Engedd el velem együtt a feleségeimet, akikért leszolgáltam a megszabott időt, és a gyermekeimet is! Hiszen jól tudod, mennyi hasznod származott a munkámból!”
{30:27} Lábán azonban így felelt: „Ha valóban jóindulattal vagy irántam, akkor kérlek, maradj még! Úgy látom, hogy az Örökkévaló miattad áldott meg engem.
{30:28} Mondd meg, milyen bért kérsz, megadom, ha itt maradsz!”
{30:29} De Jákób így válaszolt: „Lábán, te nagyon jól tudod, mennyi hasznod származott a szolgálatomból! Láthattad, mennyire megszaporodtak csordáid és nyájaid, amíg én viseltem gondjukat.
{30:30} Hiszen amikor hozzád érkeztem, csak kevés állatod volt, most pedig nézd meg, milyen hatalmasra növekedtek csordáid és nyájaid! Mennyire megáldott téged az Örökkévaló munkám nyomán, akármihez is fogtam! De most már a saját családom vagyonát is gyarapítanom kell!”
{30:31} „Jól van, mondd meg, mennyi bért kérsz, és megadom, csak maradj!” — alkudozott Lábán. De Jákób nem engedett: „Nem kell nekem semmiféle fizetség, vagy bér! Továbbra is őrzöm a nyájaidat, ha egyezséget kötsz velem. Nézd, ez az ajánlatom:
{30:32} Még ma végigjárom kecske- és juhnyájaidat. A kecskék közül kiválogatok minden tarkát, vagyis a foltos és csíkos mintázatúakat. A juhok közül pedig kiválogatom az egészen feketéket. Ezeket add nekem — ez a nyáj legyen az én bérem!
{30:33} Így ellenőrizheted becsületességem: ha megvizsgálod nyájamat, és találsz közöttük olyan kecskéket, amelyek nem tarkák, vagy olyan juhokat, amelyek nem teljesen feketék — akkor azokat loptam tőled.”
{30:34} Lábán elfogadta Jákób ajánlatát: „Rendben van, legyen úgy, ahogy mondtad!”
{30:35} Azonban maga Lábán válogatta ki — még azon a napon — nyájai közül az összes foltos és csíkos mintázatú, vagyis tarka nőstény és bakkecskét, meg egyszínű fekete juhot. Ezekből egy másik nyájat formált, és azt a fiaira bízta.
{30:36} Majd elküldte őket háromnapi járóföldre, hogy jó messzire legyenek a saját nyájától, amelyet továbbra is Jákób legeltetett.
{30:37} Jákób ezután fiatal vesszőket vágott nyárfákról, mandulafákról és platánfákról. A vesszőket késével megfaragta: csíkokban lehántotta a kérgüket, hogy helyenként kilátszott a vessző fehér belseje.
{30:38} Ezeket a tarka és csíkos mintázatú vesszőket odaállította az itatóvályúkhoz. Amikor az állatok inni jöttek, a vesszők éppen a szemük előtt voltak. Azért helyezte oda a vesszőket, mert a juhok és kecskék mindig az itatóvályú előtt szoktak párosodni.
{30:39} Így hát, amikor párosodtak, látták a tarka vesszőket, és a kicsinyeik is tarkák lettek: csíkos és foltos mintázatú bárányokat és kecskegidákat ellettek.
{30:40} Jákób ezeket különválasztotta, és szembefordította őket a rábízott nyájjal, amely Lábáné volt. Így választotta külön a saját nyáját a Lábánétól, s nem engedte, hogy a két nyáj keveredjen.
{30:41} Amikor az erős és egészséges állatok párzottak, Jákób eléjük helyezte a csíkos vesszőket az itatóhoz.
{30:42} Ellenben mikor a satnyább és gyengébb állatok párzottak, nem tette oda a vesszőket. Így a gyengébb szaporulat mindig Lábánnak jutott, az egészséges és erős bárányok és gidák pedig Jákóbnak.
{30:43} Jákób nyája és vagyona folyvást gyarapodott. Végül nagyon meggazdagodott, rengeteg juha, kecskéje, szamara és tevéje lett, meg sok szolgája és szolgálója.
{i31:1} Jákób elhagyja Lábánt
{31:1} Jákóbnak fülébe jutott, hogy Lábán fiai ezt mondogatják: „Jákób mindent elvett apánktól! Egész gazdagságát apánk vagyonából szerezte!”
{31:2} Az is föltűnt Jákóbnak, hogy Lábán sem viselkedik olyan jóindulattal iránta, mint korábban.
{31:3} Az Örökkévaló megszólította Jákóbot: „Térj vissza szülőföldedre és rokonaidhoz, én pedig veled leszek!”
{31:4} Akkor Jákób üzent a feleségeinek, és kihívta őket arra a helyre, ahol a nyájat őrizte.
{31:5} Ezt mondta nekik: „Figyeljetek rám! Jól látom apátok arcán, hogy már nem olyan jó szívvel van irántam, mint ezelőtt. Apám Istene azonban velem volt.
{31:6} Mindketten jól tudjátok, hogy teljes erőmmel szolgáltam apátokat.
{31:7} Ő azonban becsapott engem, és számtalanszor megváltoztatta kialkudott béremet, hogy megrövidítsen. De Isten nem engedte, hogy ártson nekem,
{31:8} mert amikor apátok azt ígérte, hogy fizetségül a tarka foltos bárányokat és gidákat adja nekem, akkor az egész nyájban ilyen foltos kicsinyek születtek. Majd meggondolta magát, és azt mondta: »Mégis inkább a tarka csíkos kicsinyek legyenek a tieid!« Akkor meg az egész nyáj nőstényei tarka csíkos kicsinyeket ellettek.
{31:9} Így vette el Isten apátoktól a nyájakat, és nekem adta azokat.
{31:10} Amikor a nyáj szaporodásának ideje eljött, álmot láttam. Álmomban föltűnt, hogy a párzó kosok és bakok mind tarkák: csíkosak és foltosak.
{31:11} Isten angyala ekkor megszólított: »Jákób!« Itt vagyok, Uram! — feleltem.
{31:12} »Figyeld meg, hogy a párzó kosok és bakok mind tarkák: csíkosak és foltosak! Jól láttam, hogyan bánt veled Lábán.
{31:13} Én vagyok az Isten, aki Bételben megjelentem neked, ahol emlékül felállítottad azt a követ, és olajat öntöttél rá, és akinek fogadalmat tettél. Most hát kelj föl, indulj útnak, hagyd itt ezt a földet, és térj vissza szülőföldedre!«”
{31:14} Ráhel és Lea erre így válaszoltak: „Nincs már nekünk itt semmi keresnivalónk! Apánktól nem várhatunk örökséget.
{31:15} Hiszen úgy bánt velünk, mint valami idegenekkel! Veled alaposan megfizettette a leánykérés árát, de azt maga költötte el, és nekünk nem adott belőle semmit!
{31:16} Mindaz a gazdagság, amit Isten apánktól elvett, a miénk, és a gyerekeink öröksége. Most hát tedd meg, amit Isten mondott neked!”
{31:17} Így hát Jákób fölkerekedett, és egész családjával útnak indult, hogy hazatérjan apjához, Izsákhoz, Kánaán földjére. Feleségeit
{31:18} és fiait tevékre ültette, fölpakolta minden vagyonát, és összes állatát elhajtotta. Mindent magával vitt, amit Paddan-Arámban szerzett.
{31:19} Lábán ekkor éppen nem volt otthon: a nyájaihoz ment, hogy megnyírja a juhokat. Ezalatt Ráhel ellopta Lábán házibálványait.
{31:20} Jákób is becsapta az arám Lábánt, mert nem szólt neki, hogy el akarja hagyni, hanem titokban szökött el
{31:21} tőle egész családjával és minden vagyonával együtt. Elérkeztek az Eufrátesz folyóhoz, átkeltek rajta, és Gileád dombvidéke felé haladtak.
{31:22} Indulásuk után három nappal tudta meg Lábán, hogy Jákób elhagyta.
{31:23} Maga mellé vette rokonait, és azonnal Jákób üldözésére indult, de csak hét nap múlva érte utol a Gileád dombvidékén.
{31:24} Közben azonban egyik éjjel Isten figyelmeztette álmában az arám Lábánt: „Vigyázz magadra, nehogy Jákóbot rákényszerítsd valamire!”
{i31:25} Lábán és Jákób vitája
{31:25} Amikor Lábán utolérte őket, Jákób és csapata már sátrat vert Gileád dombvidékén. Lábán is a közelben táborozott le.
{31:26} Majd átment Jákóbhoz, és kérdőre vonta: „Miért szöktél el tőlem titokban? Miért raboltad el leányaimat, mint a hadifoglyokat?!
{31:27} Rászedtél engem! Titokban mentél el, pedig örömmel bocsátottalak volna el, énekszóval és hangszerekkel.
{31:28} Még az unokáimat és leányaimat sem csókolhattam meg, el sem búcsúzhattam tőlük! Ez bizony nagy ostobaság volt tőled!
{31:29} Lenne hozzá erőm, hogy ártsak nektek, de atyád Istene tegnap éjjel megszólított, és figyelmeztetett, hogy ne kényszerítselek semmire.
{31:30} Azt még megértem, hogy mindenáron haza akartál menni, mert kívánkoztál atyád házába, de miért loptad el a házibálványaimat?!”
{31:31} Jákób így felelt: „Igen, titokban jöttem el tőled, mert attól féltem, hogy erőszakkal elveszed tőlem a leányaidat.
{31:32} De ami a házibálványaidat illeti, akinél megtalálod azokat, haljon meg! Itt, a rokonaink előtt vizsgáld át mindenemet, és vedd vissza, ha bármit találsz, ami a tiéd!” Ugyanis Jákób nem tudott róla, hogy Ráhel lopta el apjától a bálványokat.
{31:33} Akkor Lábán hozzálátott, és egyenként átkutatta a sátrakat: Jákób sátrával kezdte, majd Lea, azután a két szolgáló sátra következett, de sehol sem találta a bálványokat. Végül Ráhel sátrába ment.
{31:34} Ráhel előzőleg egy földre helyezett tevenyeregbe rejtette el a lopott bálványokat, és rájuk ült. Lábán átkutatta Ráhel sátrát is, de ott sem talált semmit.
{31:35} Közben Ráhel ezt mondta neki: „Kérlek, atyám, ne vedd tiszteletlenségnek, hogy ülve maradok jelenlétedben, de az asszonyok baja van rajtam!” Mikor Jákób látta, hogy Lábán befejezte a
{31:36} kutatást, de nem találta meg a házibálványait, nagyon haragos lett, és szemére vetette apósának: „Mondd meg, mit vétettem ellened? Mi a bűnöm? Miért üldöztél engem ilyen nagy buzgalommal?
{31:37} Átkutattad minden holminkat, és nem találtad sehol a házibálványaidat! Vagy mutasd meg, itt a rokonaink előtt, ha találtál valamit! Ők ítéljenek közöttünk!
{31:38} Húsz esztendőn keresztül szolgáltalak hűségesen! Amíg én viseltem gondot nyájaidra, a juhok és kecskék közül egy sem vetélt el, és a kosokat sem vágtam le magamnak.
{31:39} Amit a ragadozók széttéptek, azt nem vittem hozzád, hanem magamra vállaltam a kárt. Tőlem kérted számon még azt is, amit éjjel, vagy nappal elloptak a nyájból — én pedig nem vitatkoztam, azt is magamra vállaltam.
{31:40} Nappal a hőséget kellett tűrnöm, éjjel a hideget — még az álom is kerülte szememet!
{31:41} Így töltöttem nálad 20 évet, kemény szolgálatban éjjel-nappal. Szolgáltalak 14 évig, hogy feleségül vehessem két leányodat, és még 6 évig a saját nyájamért. Te pedig tízszer is megváltoztattad kialkudott béremet, hogy megrövidíts!
{31:42} Bizony, ha ősapáim Istene: Ábrahám Istene, Izsák félelmetes Istene nem lett volna velem — te képes lettél volna üres kézzel elküldeni ennyi szolgálat után! De Isten jól látta, mennyit szenvedtem miattad! Látta azt is, hogyan dolgoztattál, és múlt éjjel figyelmeztetett téged!”
{i31:43} Jákób és Lábán szövetséget kötnek
{31:43} Lábán erre így válaszolt: „Nézd, Jákób! Ezek az asszonyok az én leányaim! Ezek a gyermekek az én unokáim! Ezek a nyájak itt körülöttünk szintén az én nyájaim! Minden, amit itt látsz, az enyém! Mégsem tehetek semmit, hogy megtartsam őket magamnak, nem vehetem el tőled a leányaimat és az unokáimat, akiket szültek!
{31:44} Jöjj hát, kössünk szövetséget egymással! Készítsünk egy kőrakást, az legyen a tanúja szövetségünknek!”
{31:45} Jákób beleegyezett, és felállított egy követ, hogy emlékeztetőül szolgáljon. Azután a rokonaival együtt köveket gyűjtöttek, majd
{31:46} azokból kőrakást építettek. Azután Lábán és a csapata, meg Jákób és emberei együtt étkeztek a kőrakás mellett.
{31:47} Akkor Lábán azt mondta: „Ez a kőrakás mától fogva legyen tanú
{31:48} közted és közöttem!” Ezért nevezte azt a helyet „Jegar-Száhadútának”, Jákób pedig „Gal-Édnek”.
{31:49} Lábán még hozzátette: „Vigyázz, az Örökkévaló szemmel tart minket akkor is, amikor mi már nem látjuk egymást!” — ezért nevezte azt a helyet Micpának.
{31:50} „Jákób, meg kell ígérned — folytatta Lábán — , hogy jól bánsz a leányaimmal, nem válsz el tőlük, nem veszel melléjük újabb feleséget! Ne felejtsd, az Örökkévaló látni fogja, ha ezt nem tartod meg, akkor is, ha én nem szerzek róla tudomást!
{31:51} Nézd, itt van ez a kőrakás, az emlékkő, amelyet fölállítottunk! Ez lesz a tanú ellenünk,
{31:52} ha akár te, akár én elmegyünk e kőrakás mellett azzal a szándékkal, hogy a másiknak ártsunk!
{31:53} Ábrahám Istene, Náhor Istene, ősapáink Istene ítéljen közöttünk, ha nem tartjuk meg ezt a szövetséget!” Jákób is esküvel erősítette meg a szövetségkötést: apjának, Izsáknak félelmetes Istenére esküdött meg.
{31:54} Majd ott a hegyen állatokat áldozott az Örökkévalónak. Az áldozati állat húsából ételt készített, és azt Lábánnal és többi rokonával együtt közösen ették meg, majd nyugovóra tértek.
{31:55} Másnap korán reggel Lábán fölkészült az útra, megcsókolta unokáit és leányait, megáldotta őket, majd elindult hazafelé.
{i32:1} Jákób követeket küld Ézsauhoz
{32:1} Miután Lábán visszafordult, Jákób folytatta útját Kánaán felé. Egyszer csak szembe jöttek vele Isten angyalai.
{32:2} Amikor meglátta őket, felkiáltott: „Itt az Isten seregének tábora!” Ezért nevezte azt a helyet „Mahanaim”-nak.
{32:3} Ezután Jákób néhány szolgáját követségbe küldte bátyjához, Ézsauhoz, aki Széír hegyei között lakott, Edom földjén.
{32:4} Ezt parancsolta nekik: „Adjátok át ezt az üzenetet uramnak, Ézsaunak: »Szolgád, Jákób üzeni neked, hogy évekig jövevényként élt Lábánnál,
{32:5} de most hazatérőben van az állataival — csordáival, nyájaival, szamaraival — és szolgáival együtt. Azért küldött minket hozzád, hogy ezt elmondjuk, és reméli, hogy jóindulattal leszel iránta.«”
{32:6} A követek ezzel a hírrel érkeztek vissza: „Elmentünk Ézsauhoz, a bátyádhoz, aki már úton is van errefelé, 400 emberével együtt.”
{32:7} Ennek hallatára Jákób nagyon megrémült, és félelmében az egész táborát — a szolgákat és az állatokat is — két részre osztotta.
{32:8} Azt gondolta, hogy ha Ézsau rátámad az egyik csoportra, és levágja őket, akkor legalább a másik megmenekül.
{32:9} Azután imádkozni kezdett: „Atyáimnak, Ábrahámnak és Izsáknak Istene! Örökkévaló, aki azt mondtad nekem, hogy térjek vissza szülőföldemre, a rokonaimhoz, és jót teszel velem!
{32:10} Örökkévaló, nem vagyok méltó jóságodra és hűségedre, amelyet irántam, szolgád iránt mutatsz! Hiszen mikor Háránba menet átkeltem a Jordánon, csak egy vándorbotom volt, most meg hazatérőben úgy megsokasítottál, hogy két sereggel keltem át!
{32:11} Kérlek, Örökkévaló, szabadíts meg a bátyám, Ézsau kezéből! Félek tőle, hogy ránk támad és lekaszabol bennünket, anyát és gyermekeit együtt!
{32:12} Kérlek, emlékezz rá, hogy azt ígérted, jót teszel velem, és utódaimat úgy megszaporítod, mint a tengerparton a homokszemeket, amelyek megszámlálhatatlanok!”
{32:13} Akkor éjjel Jákób ott maradt. Másnap reggel azután állataiból kisebb nyájakat választott ki ajándékul Ézsau számára.
{32:14} Az egyikbe 200 nőstény kecske és 20 bak, meg 200 anyajuh és 20 kos tartozott,
{32:15} a következőbe 30 szoptatós tevekanca és mindegyiknek a csikója, azután egy csorda következett 40 tehénnel és 10 bikával, végül egy másik csoport 20 szamárkancával és 10 szamárcsődörrel.
{32:16} Mindegyik csoportot rabszolgáira bízta, akiknek ezt parancsolta: „Induljatok el, vonuljatok előttem, mindegyikőtök a maga állataival, de hagyjatok helyet az egyes csoportok között!”
{32:17} Az elsőnek ezt mondta: „Amikor találkozol a bátyámmal, Ézsauval, ő majd megkérdezi tőled: »Kinek a szolgája vagy? Hová mész? Kinek a nyája ez itt?«
{32:18} Akkor ezt válaszold neki: »Szolgádé, Jákóbé ez a nyáj. Uramnak, Ézsaunak küldi ezeket az állatokat ajándékul. Maga Jákób pedig itt jön utánam, nem messze.«”
{32:19} Ugyanezt parancsolta Jákób mindegyik szolgájának: „Ti is mind ezt mondjátok Ézsaunak,
{32:20} és tegyétek hozzá: »Szolgád, Jákób is itt jön utánam, nem messze.«” Jákób ugyanis azt gondolta, hogy ilyen módon megengeszteli Ézsaut az ajándékokkal, és mire maga is találkozik majd vele, Ézsau már kedvesen fogadja.
{32:21} Tehát, Jákób előre küldte szolgáit a nyájakkal, de ő maga még nem indult tovább.
{32:22} Azonban a saját családját: két feleségét, a két másodfeleségét és a tizenegy fiát még aznap este átvitte a Jabbók-patak gázlóján a túlsó partra.
{32:23} Azután az állatait is átvitte a gázlón.
{i32:24} Jákób küzd az ismeretlen férfival
{32:24} Miután mindezt elvégezte, Jákób egyedül maradt a patak innenső partján egész éjjel. Ekkor egy ismeretlen férfi jelent meg, akivel Jákób egészen hajnalig küzdött.
{32:25} Amikor az idegen látta, hogy nem bír Jákóbbal, ráütött a csípőjére. Ettől Jákób forgócsontja kificamodott.
{32:26} Az ismeretlen ekkor azt mondta: „Engedj el, mert hajnalodik!” „Semmiképpen — válaszolta Jákób — , amíg meg nem áldasz engem!”
{32:27} Akkor az megkérdezte: „Mi a neved?” Jákób beismerte: „Jákób vagyok.”
{32:28} Az idegen ezt mondta: „Mától fogva nem Jákób, hanem Izráel lesz a neved, mert küzdöttél Istennel és emberekkel — és győztél!”
{32:29} Jákób megkérdezte: „Kérlek, áruld el te is a neved!” De az ismeretlen visszakérdezett: „Miért akarod tudni a nevem?” — azután megáldotta Jákóbot.
{32:30} Jákób ekkor fölkiáltott: „Hiszen szemtől-szemben láttam Istent, mégis megmenekültem!” Ezért nevezte Jákób azt a helyet Penúélnek.
{32:31} A nap éppen akkor kelt föl, amikor Jákób elhagyta Penúélt, és átkelt a gázlón. Csak sántítva tudott járni a csípősérülése miatt.
{32:32} Izráel népe mind a mai napig nem eszi meg azt a részét a levágott állatok húsának, amely a csípőforgónál van, mivel Jákóbot ezen a helyen érte a csapás.
{i33:1} Jákób kibékül Ézsauval
{33:1} Ezután Jákób észrevette, hogy Ézsau közeledik 400 emberével. Ekkor gyorsan elrendezte a családját:
{33:2} a két szolgáló mellé állította a saját fiaikat, azután Lea következett a fiaival, de Ráhelt és Józsefet leghátulra állította.
{33:3} Jákób maga az élükön haladt, és mikor Ézsau már közel volt, hétszer a földig hajolt a bátyja előtt, miközben egyre közelebb ment hozzá.
{33:4} Ézsau azonban odaszaladt Jákóbhoz, a nyakába borult, megcsókolta az arcát, és együtt sírtak.
{33:5} Majd látva az asszonyokat és gyerekeket, megkérdezte: „Kik ezek itt veled?” „Ők a gyermekeim, akikkel Isten kegyelmesen megajándékozta szolgádat” — felelte Jákób.
{33:6} Akkor sorra mind közelebb léptek, és meghajoltak Ézsau előtt: előbb a
{33:7} szolgálók és fiaik, azután Lea és a fiai, végül József és Ráhel.
{33:8} Majd ezt kérdezte Ézsau: „Miért küldted elém azokat a nyájakat?” „Ajándékba küldtem, hogy elnyerjem jóindulatodat” — válaszolta Jákób.
{33:9} „Ugyan, öcsém, nekem is vannak nyájaim bőven!” — mondta Ézsau.
{33:10} „Kérlek, ha valóban jóindulattal vagy irántam, fogadd el tőlem ezt az ajándékot! — unszolta Jákób. — Hiszen olyan kedvesen fogadtál, hogy úgy nézek rád, mintha Isten arcát látnám!
{33:11} Fogadd csak el! Ezzel akarlak megáldani és megajándékozni, mert Isten is megáldott és megajándékozott engem bőségesen — mindenem megvan, ami szükséges.” Így unszolta, amíg Ézsau végre elfogadta.
{33:12} Akkor Ézsau azt ajánlotta: „Induljunk, és menjünk együtt!”
{33:13} De Jákób nem egyezett bele: „Uram, látod, hogy a gyermekek még kicsinyek, és a nyájakban is sok szoptatós juh és tehén van még a kicsinyeikkel — nekem azokra is gondot kell viselnem. Ha csak egy napig is hajszolnánk őket, mind elhullanának!
{33:14} Menj csak előttünk, uram! Szolgád majd halad utánad a jószág kicsinyeinek lépése szerint, amíg eljutunk hozzád Széírbe.”
{33:15} „Akkor legalább hadd hagyjam veled kíséretül néhány emberemet!” — kérte Ézsau. De Jákób ezt is elhárította: „Ez igazán nagyon kedves tőled, uram, de nem szükséges.”
{33:16} Akkor Ézsau elvált tőle, és visszatért Széírbe.
{33:17} Jákób azonban nem Széír felé ment, hanem Szukkót irányába. Ott azután megállapodott egy időre: házat épített magának, meg a családjának, és fedeles karámokat az állatoknak. Ezért nevezték el azt a helyet Szukkótnak.
{33:18} Így hát Jákób békességben visszatért Paddan-Arámból Kánaán földjére. Majd Sikem városa alá érkezett, és tábort vert a közelében.
{33:19} Megvásárolta Hamórtól, Sikem apjától 100 mérték ezüstért azt a területet, ahol fölállította táborát.
{33:20} Oltárt is épített ott Istennek, és így nevezte: „Isten, Izráel Istene”.
{i34:1} Dina és Sikem története
{34:1} Történt egyszer, hogy Dina — Jákób és Lea leánya — látogatóba ment a helybeli hivvi leányokhoz.
{34:2} Ekkor látta meg Dinát Sikem, a hivvi Hamórnak, az ország fejedelmének fia. Sikemnek annyira megtetszett Dina, hogy vele hált, és ezzel szégyent hozott rá.
{34:3} De valóban meg is szerette Dinát, Jákób leányát. Ragaszkodott hozzá, és igyekezett a leány lelkére beszélni.
{34:4} Sikem meg is kérte apját, Hamórt, hogy kérje feleségül a számára Dinát Jákóbtól.
{34:5} Jákób tudomást szerzett arról, hogy leányát megszégyenítették, de mivel a fiai éppen messze jártak a nyájakkal, meg akarta várni, hogy visszajöjjenek. Addig nem szólt, és nem tett semmit.
{34:6} Hamór, Sikem apja felkereste Jákóbot, hogy beszéljen vele.
{34:7} Amikor Jákób fiai megtudták, hogy mi történt, hazatértek a legelőről. Nagyon elkeseredtek és dühösek lettek, hogy ilyen gyalázat esett Izráel becsületén — mert ennek nem lett volna szabad megtörténnie.
{34:8} Hamór azt mondta Jákóbnak és fiainak: „A fiam, Sikem, teljes szívvel megszerette Dinát, a leányodat, Jákób. Kérlek benneteket, adjátok őt a fiamnak feleségül!
{34:9} Engedjétek meg, hogy fiaink és leányaink összeházasodjanak! Adjátok feleségül leányaitokat a fiainkhoz, és ti is vegyétek feleségül a mi leányainkat!
{34:10} Ha letelepedtek itt, mi szívesen látunk titeket. Bárhol lakhattok országunkban, szabadon jöhettek-mehettek, kereskedhettek, birtokot szerezhettek.”
{34:11} Majd Sikem szólalt meg. Így kérlelte Dina apját és testvéreit: „Ha jóindulattal lesztek irántam, és teljesítitek kérésemet, kérhettek, amit csak akartok, megadom!
{34:12} Akármilyen árat kértek tőlem, megadom, csak adjátok hozzám Dinát feleségül!”
{34:13} Jákób fiai azonban bosszút akartak állni a húguk megszégyenítése miatt. Ezért ravaszul így válaszoltak Sikemnek és Hamórnak:
{34:14} „Értsétek meg, hogy nem adhatjuk feleségül a húgunkat olyan kérőnek, aki nincs körülmetélve! Ez igen nagy szégyen lenne ránk nézve!
{34:15} Csak akkor adhatjuk hozzátok leányainkat, ha ti is olyanok lesztek, mint mi: ha nálatok is minden férfi körülmetélkedik.
{34:16} Ha ezt az egyet megteszitek, akkor hozzátok adjuk leányainkat, és mi is elvesszük leányaitokat feleségül. Akkor majd veletek együtt fogunk lakni, és egy néppé leszünk.
{34:17} Ha pedig nem egyeztek bele, és nem metélitek körül magatokat, akkor visszavesszük a húgunkat, és elmegyünk innen.”
{34:18} Tetszett ez az ajánlat Hamórnak és a fiának, Sikemnek.
{34:19} Sikem tehát sietett megtenni, amire Jákób fiai kérték, mivel nagyon megszerette Dinát. Sikemnek nagy tekintélye volt a családjában.
{34:20} Hamór és Sikem akkor a város kapujához mentek, és megbeszélték a dolgot a férfiakkal.
{34:21} „Figyeljetek ránk, férfiak! — mondták. — Ezek az emberek jó szándékúak és békés természetűek. Engedjük meg nekik, hogy itt lakjanak közöttünk, és kereskedjenek, hiszen bőven van itt hely az ő számukra is! Vegyük feleségül a leányaikat, és adjuk hozzájuk a mi leányainkat!
{34:22} De ők csak azzal a feltétellel hajlandók arra, hogy közöttünk lakjanak, és egy néppé legyünk, ha mi férfiak mindannyian körülmetélkedünk, mint ahogy ők is.
{34:23} Gondoljátok meg! Csak bele kell egyeznetek, és minden vagyonuk, meg összes állatuk a miénk lesz, és közöttünk laknak!”
{34:24} Így Hamór és Sikem rábeszélték az egyezségre a város összes férfi lakosát, akik ezután körülmetélkedtek.
{34:25} Három nappal később, amikor ezek a férfiak még a seb miatt lábadoztak, Simeon és Lévi, Jákób két fia, Dina bátyjai fogták a kardjukat, és bementek a városba. Senki sem gyanakodott rájuk, így akadálytalanul bejutottak. Akkor azonban sorra legyilkolták a városban az összes férfit.
{34:26} Meggyilkolták Hamórt és a fiát, Sikemet is, majd Dinát elhozták Sikem házából.
{34:27} Ezután Jákób többi fiai kirabolták a várost, és kifosztották a halottakat. Így álltak bosszút a húguk megszégyenítéséért.
{34:28} Elvitték a városlakók összes vagyonát, nyájait, csordáit, szamarait, és minden egyebet, amit csak
{34:29} a városban és a környékén találtak. Az asszonyokat és gyerekeket is foglyul ejtették.
{34:30} Jákób szemére vetette Simeonnak és Lévinek: „Nagy bajba kevertetek engem! Ennek a földnek a lakói, a kánaániak és perizziek gyűlölni fognak! Ha pedig összefognak ellenünk, könnyen elpusztíthatják egész családunkat, hiszen mi sokkal kevesebben vagyunk!”
{34:31} De a két fia ezt felelte: „Hogyan tűrhettük volna, hogy valaki úgy bánjon a húgunkkal, mint egy prostituálttal!”
{i35:1} Isten megjelenik Jákóbnak Bételben
{35:1} Ezután Isten szólt Jákóbhoz: „Kelj föl, menj fel Bételbe, és verj tábort! Építs ott oltárt Istennek, aki megjelent neked, amikor bátyád, Ézsau elől menekültél!”
{35:2} Jákób ekkor megparancsolta családjának és mindazoknak, akik vele voltak: „Távolítsátok el az idegen istenek bálványait, amelyeket eddig magatoknál tartottatok! Tisztálkodjatok meg, és vegyetek föl tiszta ruhát!
{35:3} Azután menjünk föl Bételbe! Oltárt akarok ott építeni Istennek, aki meghallgatta, és teljesítette kérésemet, amikor bajban voltam. Ő mindeddig velem volt, akármerre jártam.”
{35:4} A táborban mindenki átadta Jákóbnak a bálványokat, és a fülükben viselt karikákat — ő pedig elásta azokat a hatalmas tölgyfa alá, amely Sikem közelében van.
{35:5} Majd elindultak, de senki sem üldözte Jákób fiait, mert a környező vidékek lakói megrémültek, és féltek Istentől.
{35:6} Jákób és egész tábora megérkezett a Kánaán földjén lévő Bételbe, amelyet azelőtt Lúznak hívtak.
{35:7} Ott Jákób oltárt épített, és elnevezte a helyet „Él-Bétel”-nek, mert ott jelentette ki magát Isten, amikor Jákób a bátyja elől menekült.
{35:8} Ekkor halt meg Debóra, Rebeka dajkája — ott is temették el a nagy tölgyfa alatt Bétel közelében. Ezért nevezik azt a helyet „Siratás Tölgyfájának”.
{35:9} Isten újra megjelent Jákóbnak, és megáldotta őt Bételben, amikor Jákób hazafelé tartott Paddan-Arámból.
{35:10} Azt mondta neki: „Téged Jákóbnak hívnak. De ezentúl ne Jákób, hanem Izráel legyen a neved!” Így nevezte el őt Izráelnek.
{35:11} Azután Isten így folytatta: „Én vagyok a Mindenható Isten. Megáldalak, hogy utódaid szaporodjanak és sokasodjanak. Egy nemzet, sőt, nemzetek gyülekezete származik tőled. Királyok is lesznek utódaid között.
{35:12} Neked és utódaidnak adom azt a földet, amelyet Ábrahámnak és Izsáknak ígértem.”
{35:13} Azután Isten fölment arról a helyről, ahol Jákóbbal beszélt.
{35:14} Jákób pedig ennek emlékére egy nagy emlékkövet állított fel, s arra italáldozatot és olívaolajat öntött.
{35:15} Azt a helyet elnevezte Bételnek, mert Isten ott beszélt vele.
{i35:16} Benjámin születése és Ráhel halála
{35:16} Később Bételből is tovább költöztek. Nem messze voltak Efrátától, amikor Ráhel — aki a második gyermekét várta — vajúdni kezdett. Ez a szülés azonban nagyon keserves volt.
{35:17} Közben a bába így biztatta Ráhelt, aki nagyon nehezen szülte meg gyermekét: „Ne félj, most is fiad lesz!”
{35:18} Ráhel már haldoklott, de mielőtt kilehelte lelkét, így nevezte a fiát: „Benóni”, vagyis: „Szenvedésem fia”. Ezt azonban Jákób megváltoztatta, és új nevet adott a fiának: „Benjámin”, vagyis: „Jobb kezem fia”.
{35:19} Ráhel nem sokkal ezután meghalt, és el is temették azon a helyen, az Efrátába — vagyis Betlehembe — vezető út mellett.
{35:20} Jákób emlékeztetőül kőoszlopot emelt Ráhel sírja fölé, amely ma is látható — így nevezik: „Ráhel sírjának emlékoszlopa”.
{35:21} Majd tovább vonult Izráel, és tábort vert Éder tornyán túl.
{35:22} Mialatt ott táboroztak, akkor történt, hogy Rúben együtt hált Bilhával, apjának másodfeleségével, és erről Izráel is tudomást szerzett, és nagyon megharagudott miatta. Jákóbnak tizenkét fia volt:
{i35:23} Izráel családja
{35:23} Leától ezek a fiai születtek: Jákób elsőszülöttje, Rúben, azután Simeon, Lévi, Júda, Issakár és Zebulon.
{35:24} Ráheltől született József és Benjámin.
{35:25} Bilhától, Ráhel szolgálójától született Dán és Naftáli.
{35:26} Zilpától, Lea szolgálójától született Gád és Ásér. Ezek a fiai születtek Jákóbnak, amikor Paddan-Arámban tartózkodott.
{35:27} Azután Jákób megérkezett apjához, Izsákhoz, aki abban az időben Mamréban táborozott, Kirját-Arba — vagyis Hebron — mellett. Egy időben Ábrahám is itt táborozott, akárcsak Izsák. Mindketten jövevények voltak azon a földön.
{35:28} Izsák életideje 180 esztendő volt.
{35:29} Amikor kilehelte lelkét, megelégedettségben és az élettel betelve, idős korában csatlakozott őseihez. Fiai, Ézsau és Jákób temették el.
{i36:1} Ézsau nemzetsége
{36:1} Ez Ézsau leszármazottjainak, vagyis Edomnak története.
{36:2} Ézsau a Kánaán földjén élő népek közül vett magának feleségeket: Ádát, a hettita Élón leányát, azután Oholíbámát, Aná leányát (Aná apja a hivvi Cibón volt),
{36:3} és Boszmatot, Izmáel leányát (Boszmat Nebajót húga volt).
{36:4} Adá szülte Ézsaunak Elífázt, Boszmat szülte Reúélt,
{36:5} Oholíbámá pedig ezt a három fiút szülte neki: Jeús, Jalám és Kórah volt a nevük. Ezek a fiai Kánaán földjén születtek.
{36:6} Mivel ez a föld, amelyen jövevények voltak, már nem tudta eltartani Ézsau és Jákób megszaporodott nyájait, és a családjaik és szolgáik létszáma is igen megnőtt,
{36:7} Ézsau elhatározta, hogy más országba költözik, távolabb Jákóbtól. Fogta hát a családját, szolgáit, nyájait, összes állatát és minden vagyonát, amelyre Kánaán földjén szert tett, és elköltözött.
{36:8} Így telepedett le Ézsau — akit Edomnak is neveztek — a Széír-dombvidéken.
{36:9} Ézsau az edomiak ősapja. A Széír-hegységben élő leszármazottjai a következők.
{36:10} Ézsau és Ádá fia: Elífáz. Ézsau és Boszmat fia: Reúél.
{36:11} Elífáz fiai: Témán, Ómár, Cefó, Gatám és Kenaz.
{36:12} Elífáznak volt egy másodfelesége is, Timna, akitől Amálek született. Ezek származtak Ézsautól és Adától.
{36:13} Reúél fiai: Nahat, Zerah, Sammá és Mizzá. Ezek Ézsau és Boszmat unokái voltak.
{36:14} Ézsau feleségül vette Oholíbámát, Aná leányát, Cibón unokáját, akitől ezek a fiai születtek: Jeús, Jalám és Kórah.
{36:15} Ezek a nemzetségek származtak Ézsautól: Témán, Ómár, Cefó, Kenaz, Kórah, Gatám és Amálek.
{36:16} Ők mind Elífáztól, Ézsau és Ádá első fiától származtak. Ők valamennyien Edom országában éltek.
{36:17} A következő nemzetségek származtak Reúéltől, Ézsau és Boszmat fiától: Nahat, Zerah, Sammá és Mizza. Ők valamennyien Edom országában éltek.
{36:18} Ezek a nemzetségek származtak Ézsautól és a feleségétől, Oholíbámától, Aná leányától: Jeús, Jalám és Kórah.
{36:19} Ezek az edomi, vagyis az Ézsautól származó nemzetségek.
{i36:20} Széír leszármazottjai
{36:20} Mielőtt Ézsau letelepedett a Széír-dombvidéken, a hóriak laktak ott, akik mind Széír utódai voltak. Széír fiai: Lótán, Sóbál, Cibón, Aná,
{36:21} Disón, Écer és Disán. Ezek mindannyian hóri nemzetségfők voltak, és a maguk nemzetségének ősei Edom földjén.
{36:22} Lótán fiai: Hóri és Hémám. Lótán leánytestvére pedig Timna.
{36:23} Sóbál fiai: Alván, Mánahat, Ébál, Sefó, és Ónám.
{36:24} Cibón fiai: Ajjá és Aná. Aná volt az, aki hőforrásokat talált a pusztában, mikor apja szamarait legeltette.
{36:25} Aná gyermekei: Disón, a fia és Oholíbámá, a leánya.
{36:26} Disón fiai: Hemdán, Esbán, Jitrán és Kerán.
{36:27} Écer fiai: Bilhán, Zaaván és Akán.
{36:28} Disán fiai: Úc és Arán.
{36:29} A hóriak nemzetségfői: Lótán, Sóbál, Cibón, Aná,
{36:30} Disón, Écer és Disán. Ezek mindannyian a maguk nemzetségének ősei voltak Széír földjén.
{i36:31} Az edomi királyok névsora
{36:31} Mielőtt még Izráel népének királya lett
{36:32} volna, Edom országában egymás után a
{36:33} következő királyok uralkodtak: Beór fia, Bela,
{36:34} Dinhábá városából, Zerah fia, Jóbáb, Bocra
{36:35} városából, Husám, Témán vidékéről, Bedad fia,
{36:36} Hadad, Avít városából, aki legyőzte a
{36:37} midjániakat Moáb földjén, Szamlá, Maszréka városából,
{36:38} Saul, a folyó melletti Rehóbót városából,
{36:39} Akbór fia, Baál-Hánán, Hadar, Páú városából, akinek felesége Mehétabél volt, Matréd leánya, Mézáháb unokája.
{36:40} Ézsau volt a következő edomi nemzetségfők, és a tőlük származó
{36:41} nemzetségek őse: Timná, Alvá, Jetét, Oholibámá, Élá, Pínon, Kenaz, Témán,
{36:42} Micbár, Magdíél és Írám. Azt a területet, amelyen egy-egy nemzetség
{36:43} letelepedett, ugyanúgy nevezték, mint magát a nemzetséget. Ézsau volt az összes edomiak ősapja.
{i37:1} József és testvérei
{37:1} Jákób Kánaán földjén lakott, ahol már az apja is jövevényként élt.
{37:2} Ez a története Jákób családjának. József 17 éves korában a nyájaknál segített a pásztorkodásban azoknak a testvéreinek, akik Jákób feleségeinek, Bilhának és Zilpának a fiai voltak. József rossz híreket hordott a testvéreiről apjuknak.
{37:3} Izráel már öreg volt, amikor József született, emiatt a gyermekei közül őt szerette a legjobban, és szép színes ruhát csináltatott neki.
{37:4} A testvérei látták, hogy Jákób jobban szereti Józsefet, mint őket, emiatt annyira megharagudtak Józsefre, hogy már békességgel köszönni sem tudtak neki.
{37:5} Történt egyszer, hogy József különös álmot látott, amelyet elmesélt testvéreinek, akik még inkább meggyűlölték emiatt.
{37:6} Ezt mondta nekik: „Figyeljetek ide, mit álmodtam!
{37:7} Aratáskor együtt dolgoztunk a mezőn: kévékbe kötöttük a levágott gabonát. Lám, egyszer csak az én kévém fölkelt, és egyenesen megállt! S azok a kévék, amelyeket ti kötöttetek, odagyűltek az én kévém köré, és földig hajoltak előtte!”
{37:8} A testvérei így válaszoltak: „Mit képzelsz, te leszel a király fölöttünk? Majd bizony még uralkodni fogsz rajtunk!” Álmai és szavai miatt még inkább haragudtak rá.
{37:9} József azonban ismét álmot látott, és azt is elmondta testvéreinek: „Megint álmot láttam. Képzeljétek, a nap és a hold, meg tizenegy csillag odajött hozzám, és földig hajoltak előttem.”
{37:10} Elmondta ezt az álmát apjának is, aki megszidta érte: „Micsoda álom ez?! Csak nem képzeled, hogy jómagam, édesanyáddal és a testvéreiddel együtt eléd járulunk, és földre borulunk előtted?”
{37:11} De azért Jákób jól megjegyezte ezt a dolgot magának. A testvérei pedig féltékenyek lettek Józsefre.
{37:12} Történt ezután, hogy József testvérei elmentek Sikembe apjuk nyájait legeltetni.
{37:13} Izráel hívta Józsefet: „Édes fiam, gyere csak! Elküldelek testvéreidhez, akik Sikemben legeltetik nyájaimat.” „Igen, atyám, elmegyek” — felelte József.
{37:14} „Eredj, nézd meg, jól vannak-e testvéreid és a nyájak! Hozz nekem hírt róluk!” — mondta Izráel, és útnak indította Józsefet a
{37:15} Hebron völgyéből. Amikor József megérkezett Sikem vidékére, sehol sem találta a testvéreit. Amint ott bolyongott, találkozott valakivel, aki megkérdezte: „Mit keresel itt?”
{37:16} „A testvéreimet! — felelte József. — De ha tudod, hová mentek a nyájakkal, kérlek, mondd meg!”
{37:17} Az ember válaszolt: „Igen, itt voltak, de már továbbmentek. Hallottam, hogy Dótánba igyekeztek.” Így hát József utánuk ment Dótánba, ahol rájuk is akadt.
{i37:18} Józsefet eladják rabszolgának
{37:18} Józsefet már messziről fölismerték a testvérei. De még mielőtt a közelükbe ért volna, összebeszéltek, hogy meggyilkolják:
{37:19} „Nézzétek, itt jön a híres álomlátó — mondták egymásnak — ,
{37:20} gyertek, üssük agyon, s dobjuk valami verembe! Azután azt mondjuk, hogy valami vadállat ölte meg. Majd meglátjuk, mi lesz az álmaiból!”
{37:21} De Rúben meg akarta menteni József életét, ezért ezt javasolta: „Hallgassatok rám, ne üssük agyon!
{37:22} Ne gyilkoljátok meg, csak dobjátok ebbe a verembe, itt a pusztában!” Azért mondta ezt, hogy később megmentse Józsefet a testvérei kezéből, és visszavigye apjához.
{37:23} Így azután, mikor József megérkezett, nem ölték meg, csak letépték róla színes ruháját, amelyet viselt,
{37:24} és bedobták egy üres ciszternába, amelyből a víz már kiszáradt.
{37:25} Azután leültek enni. Amint fölnéztek, látták, hogy egy izmáeli karaván közeledik Gileád felől. Tevéik meg voltak rakva mindenféle illatos fűszerrel, balzsammal és mirhával, amelyet Egyiptomba vittek.
{37:26} Akkor Júda ezt javasolta testvéreinek: „Nézzétek, mi hasznunk abból, ha meggyilkoljuk a testvérünket, és eltitkoljuk?
{37:27} Inkább adjuk el rabszolgának a kereskedőknek! Ne emeljünk rá kezet, hiszen mégiscsak a testvérünk!” Ebbe a többiek is beleegyeztek.
{37:28} Amikor midjáni kereskedők jöttek arra, a testvérek kihúzták Józsefet a ciszternából, majd húsz ezüstért eladták rabszolgának. A kereskedők pedig Egyiptomba vitték Józsefet.
{37:29} Közben Rúben máshol járt, majd visszament a ciszternához, de akkor már Józsefet nem találta ott. Ettől nagyon megrémült, és a gyász jeléül megszaggatta ruháját.
{37:30} Majd visszament testvéreihez, és rémülten újságolta nekik: „Képzeljétek, a fiú nincs a ciszternában! Jaj nekem! Most mitévő legyek?”
{37:31} Azok meg leöltek egy kecskét, és a Józsefről letépett színes ruhát belemártották a kecske vérébe.
{37:32} Majd ezt a véres ruhát vitték apjukhoz, és ezt mondták neki: „Atyánk, ezt a ruhát találtuk! Nézd meg, nem a fiad ruhája ez?”
{37:33} Jákób azonnal fölismerte József ruháját, és felkiáltott: „Ez a fiam ruhája! Gonosz vadállat tépte szét Józsefet, biztosan megette őt!”
{37:34} Jákób megszaggatta ruháit, zsákba öltözött, és hosszú ideig gyászolta a fiát.
{37:35} Fiai és leányai mind hiába próbálták vigasztalni, Jákób egyre csak kesergett József után, és ezt hajtogatta: „Sírva megyek fiamhoz a sírba — gyászolom őt, amíg élek!” Így siratta Józsefet sokáig.
{37:36} Eközben Józsefet a midjáni kereskedők Egyiptomba vitték, és ott eladták rabszolgának. A fáraó testőrségének kapitánya, Potifár vette meg a fiút.
{i38:1} Júda és Támár
{38:1} Abban az időben történt, hogy Júda távolabb költözött a testvéreitől, és letáborozott egy Hírá nevű ember szomszédságában, aki Adullámból való volt.
{38:2} Ekkortájt történt, hogy Júda meglátta a kánaáni Batsúát, és feleségül vette.
{38:3} Ezután Júdának fia született Batsúától, akit Érnek neveztek.
{38:4} Második gyermekük is fiú lett, őt Ónánnak hívták.
{38:5} Harmadik gyermeküknek a Sélá nevet adták, ő már Kezib mellett született, mert akkor Júda ott táborozott.
{38:6} Amikor Ér felnőtt, Júda megházasította elsőszülött fiát: Támárt vette neki feleségül.
{38:7} De az Örökkévaló gonosznak találta Ért, és megölte.
{38:8} Akkor Júda azt mondta Ónánnak: „Menj be Támárhoz, meghalt bátyád feleségéhez, hálj vele, mint sógora, és ha gyermeke születik, a bátyád gyermekének fog számítani.”
{38:9} Ónán tudta, hogy az a gyermek nem az övé lesz, ezért együtt hált ugyan Támárral, de nem akart meghalt testvérének utódot támasztani, ezért mindig megakadályozta, hogy a sógornője teherbe essen tőle.
{38:10} Az Örökkévaló gonosznak találta Ónán viselkedését, ezért őt is megölte.
{38:11} Ezután Júda azt tanácsolta Támárnak, a menyének: „Menj haza apád házához, és maradj özvegyen, amíg Sélá, a harmadik fiam felnő!” De magában azt gondolta: „Nehogy Sélá is meghaljon, mint a két bátyja, inkább nem adom hozzá feleségül Támárt!” Így hát Támár visszaköltözött apja családjához.
{38:12} Egy idő múlva Júda felesége, Batsúá meghalt. Amikor a gyász ideje letelt, Júda a barátjával, az adullámi Hírával együtt Timnába ment, hogy felügyelje juhainak nyírását.
{38:13} Amikor Támár megtudta, hogy Júda, az apósa Timnába készül a juhok nyírására, ő is útnak indult.
{38:14} Levette magáról az özvegyi ruhát, és úgy öltözött, hogy ne lehessen felismerni. El is fátyolozta magát. Majd előre sietett, és leült Énaim városának kapujánál, amely a Timnába vezető út mellett fekszik. Azért tette ezt, mert látta, hogy Sélá felnőtt már, mégsem engedi Júda, hogy Támárt feleségül vegye.
{38:15} Júda Timnába menet Énaim kapujához érkezett, és meglátta Támárt, akinek arcát fátyol takarta. Júda így nem ismerte föl a menyét, hanem azt
{38:16} gondolta, hogy egy prostituálttal van dolga. Odament hozzá, és megszólította: „Hadd menjek be hozzád!” „Mit adsz érte, ha bejössz?” — kérdezte ő.
{38:17} „Küldök egy kecskegidát a nyájamból” — válaszolta Júda. „Rendben van, de adj valami zálogot, amíg a gidát elküldöd” — mondta Támár.
{38:18} „Milyen zálogot?” — kérdezte Júda. „Pecsétedet, a zsinórjával együtt, meg a botodat, amely a kezedben van!” — válaszolta Támár. Így adta zálogba Júda ezeket Támárnak, majd bement hozzá, és együtt háltak. Támár pedig terhes lett Júdától.
{38:19} Majd Támár hazatért, levetette a fátylat, és ismét felvette özvegyi ruháját.
{38:20} Júda hamarosan elküldte a kecskegidát adullámi barátjával, hogy visszakapja a zálogot, de az sehol sem találta azt az asszonyt.
{38:21} Megkérdezte az ott lakó embereket: „Hol van az a prostituált, aki itt szokott az út mellett várakozni?” De azok azt mondták: „Ezen a helyen nem volt ilyen nő.”
{38:22} Visszatért a barátja Júdához, és elmondta neki, hogy nem találta meg azt az asszonyt, és hogy a helybeliek is azt állították, hogy nem volt arrafelé prostituált.
{38:23} Júda akkor azt mondta: „Jól van, akkor tartsa meg magának, amit zálogba adtam. Nem keressük tovább, nehogy gúnyolódjanak rajtunk az emberek! Te vagy a tanúm, hogy én elküldtem neki a kecskegidát!”
{i38:24} Támárnak fiai születnek
{38:24} Eltelt vagy három hónap, és valaki hírt hozott Júdának: „Támár, a menyed paráználkodott, és terhes lett.” Júda ezt mondta: „Vigyétek ki, és égessétek meg!”
{38:25} De amikor az emberek ki akarták vinni Támárt, ő elküldte a három zálogot apósának, ezzel az üzenettel: „Attól a férfitól lettem terhes, akié ez a pecsét és annak zsinórja, meg ez a bot. Kérlek, vizsgáld meg jól, kié ez a három tárgy!”
{38:26} Júda elismerte, hogy mindhárom dolog az övé. Akkor azt mondta: „Támár igazabb nálam, mert nem adtam feleségül a fiamhoz, Sélához.” Támárt ezentúl senki sem bántotta, de Júda sem hált vele többé.
{38:27} Amikor eljött az ideje, Támár ikreket szült.
{38:28} Miközben vajúdott, az egyik gyermek kidugta a kezét, és a bába vörös fonalat kötött rá, hogy megjelölje, melyik az elsőszülött.
{38:29} De azután a gyermek visszahúzta a kezét, és mégis az ikertestvére született meg elsőnek. A bába ezt mondta: „Nahát, ilyet! Hogy tudtál magadnak utat törni?” El is nevezték ezt a fiúcskát Pérecnek.
{38:30} Hamarosan világra jött a testvére is, kezén a vörös fonallal. Őt Zerahnak nevezték.
{i39:1} József Potifár házában
{39:1} Józsefet tehát az izmáeli kereskedők Egyiptomba vitték, és eladták rabszolgának. Az egyiptomi Potifár vette meg, a fáraó egyik főembere és testőrségének parancsnoka. Ettől kezdve urának házában élt és dolgozott.
{39:2} De az Örökkévaló ott is Józseffel volt, és mindenben segítette, ezért — bár rabszolga volt — mindenben sikeresnek bizonyult.
{39:3} Potifár is látta Józsefen, hogy az Örökkévaló van vele, és emiatt olyan sikeres mindenben.
{39:4} Ezért nagyon megkedvelte Józsefet, és maga mellé vette, hogy személyes szolgálatára legyen. Ezen felül egész háza és gazdasága felvigyázójává tette, és minden vagyonát rábízta.
{39:5} Ettől kezdve az Örökkévaló József kedvéért gazdagon megáldotta az egyiptomi Potifár házát, családját és gazdaságát.
{39:6} Potifár mindent Józsefre bízott, s így neki már szinte semmivel nem kellett törődnie — legföljebb az étellel, amit megevett. József szép termetű és csinos fiatalember volt.
{i39:7} Potifár felesége szemet vet Józsefre
{39:7} Egy idő múlva ezt Potifár felesége is észrevette, és szemet vetett rá. Sőt, el is akarta csábítani. „Gyere, József, hálj velem!” — mondta neki.
{39:8} De József elutasította urának feleségét: „Asszonyom, jól tudod, hogy uram mindent rám bízott a házában, és mellettem semmire nincs gondja!
{39:9} Uram szinte maga mellé emelt ebben a házban, és semmit sem tiltott el tőlem — téged kivéve, hiszen a felesége vagy! Hogyan is követhetnék el ilyen gonosz árulást uram ellen, és ilyen súlyos bűnt Isten ellen?!”
{39:10} Bár az asszony nap mint nap csábította Józsefet, ő ellenállt neki, és nem akart vele hálni.
{39:11} Történt egy napon, hogy József akkor ment be a házba a munkáját végezni, amikor a szolgák közül éppen senki más nem volt bent.
{39:12} Az asszony megragadta József ruháját, és igyekezett magához húzni. „Most hálj velem!” — mondta. József azonban kifutott a házból, ruháját az asszony kezében hagyva.
{39:13} Az asszony látta, hogy József elfutott, de a ruháját a kezében hagyta.
{39:14} Kiáltott hát a szolgáknak, és összecsődítette őket. „Nézzétek, mit művelt velem a férjem héber rabszolgája! Hogy megalázott bennünket! Bejött a házba, és velem akart hálni,
{39:15} de mikor teljes erőből sikoltozni kezdtem, elfutott, s még a ruháját is itt hagyta!”
{39:16} A ruhákat magánál tartotta az asszony, amíg a férje, József gazdája hazajött,
{39:17} s akkor neki is előadta ugyanezt a történetet: „A héber rabszolga, akit idehoztál, bejött ide, hogy meggyalázzon!
{39:18} De mikor teljes erőből sikoltozni kezdtem, elfutott. Nézd, még a ruháját is itt hagyta!”
{i39:19} Józsefet börtönbe vetik
{39:19} Mikor Potifár hallotta, hogy felesége azzal vádolja Józsefet, hogy ilyen gyalázatosan viselkedett vele szemben, nagyon megharagudott.
{39:20} Abba a börtönbe vetette Józsefet, amelyben a király foglyait őrizték. Egy ideig József a börtönben maradt.
{39:21} Az Örökkévaló azonban ott sem hagyta el őt, hanem hűséges szeretettel bánt vele. Így történt, hogy a börtön parancsnoka megkedvelte Józsefet,
{39:22} rábízta az összes fogoly felügyeletét, és az egész börtön igazgatását.
{39:23} Attól kezdve a parancsnoknak már nem kellett semmivel törődnie, hiszen mindent József intézett: az Örökkévaló ott is vele volt, és mindenben sikeressé tette.
{i40:1} József megmagyarázza a két főember álmát
{40:1} Egy idő múlva két új fogoly érkezett a börtönbe, ahol József raboskodott: az egyiptomi király főpohárnoka és a királyi pékmesterek főnöke.
{40:2} Valamit vétettek uruk, a fáraó ellen, aki megharagudott rájuk,
{40:3} és abba a börtönbe vetette őket, amely a testőrök parancsnokának felügyelete alatt állt.
{40:4} A testőrparancsnok Józsefre bízta a két újabb foglyot is, hogy viselje gondjukat. Jó ideig ott raboskodtak.
{40:5} Egyik éjjel mindkét fogoly álmodott valamit. Álmaik különböztek, és a jelentésük is más volt.
{40:6} Másnap reggel, amikor József bement hozzájuk, látta, hogy nagy gondban vannak.
{40:7} Meg is kérdezte őket: „Miért vagytok ilyen szomorúak?”
{40:8} „Mert mind a ketten álmodtunk valamit az éjjel, és nem értjük, mit jelent. Nincs senki, aki megmagyarázza” — felelték azok. „Bizony, az álom helyes értelmezését egyedül Isten tudhatja — mondta József. — De mondjátok csak el, mit álmodtatok!”
{40:9} Akkor a főpohárnok elbeszélte álmát Józsefnek: „Szőlőtőkét láttam álmomban,
{40:10} amelynek három vesszeje előbb kirügyezett, majd kivirágzott és termést érlelt.
{40:11} Kezemben volt a fáraó serlege, fogtam a szőlőfürtöket, belefacsartam, majd odanyújtottam a fáraónak.”
{40:12} József ezt mondta: „Ennek a következő a magyarázata: a három vessző három napot jelent.
{40:13} Három nap múlva a fáraó kiemel innen, és visszahelyez előbbi állásodba. Attól kezdve ismét te adod a fáraó kezébe a kelyhet, mint azelőtt.
{40:14} De kérlek, gondolj rám, amikor majd jól megy a sorod! Szólj rólam a fáraónak, hogy emeljen ki ebből a börtönből.
{40:15} Mert elraboltak engem, és idehoztak a szülőföldemről, a héberek földjéről, és itt sem tettem semmi rosszat, mégis börtönbe vetettek.”
{40:16} Mikor a pékmesterek főnöke látta, hogy milyen kedvező a magyarázat, ő is elmondta álmát: „Én meg azt álmodtam, hogy egymás tetején három süteményes kosár volt a fejemen.
{40:17} A legfelső kosárból azonban a madarak csipegették a fáraó számára készült süteményeket.”
{40:18} József ezt mondta: „Álmod ezt jelenti: a három kosár, három nap.
{40:19} Három nap múlva a fáraó téged is kiemel innen, de fejedet véteti. Tested akasztófára kerül, és keselyűk fogják szaggatni.”
{40:20} Valóban így is lett: három nap múlva következett a fáraó születésnapja. Ebből az alkalomból a fáraó nagy lakomát rendezett a főembereinek és hivatalnokainak. Ekkor kihozatta a börtönből a főpohárnokot és a pékmesterek főnökét. Az összegyűlt vendégek előtt
{40:21} a főpohárnokot visszahelyezte tisztségébe, hogy ismét ő adja a kelyhet a fáraó kezébe.
{40:22} Ugyanakkor halálra ítélte a pékmesterek főnökét, akit kivégeztek, majd a testét fára akasztották. Mindez pontosan úgy történt, ahogy József értelmezte a két főember álmát.
{40:23} Ennek ellenére a főpohárnok teljesen elfelejtkezett Józsefről.
{i41:1} A fáraó álma
{41:1} Két teljes év múlt el ezután, és a fáraó is álmot látott. Álmában a Nílus partján állt,
{41:2} és látta, hogy a folyóból hét szép, kövér tehén jön ki, és legelésznek a parton.
{41:3} Utánuk másik hét tehén jött fel a vízből, de ezek csúnyák és nagyon soványak voltak. Oda álltak az előző kövér tehenek mellé.
{41:4} Azután a hét csúnya és sovány tehén kezdte fölfalni a másik hét szép és kövér tehenet, s végül egészen megették őket. Eddig tartott az álom, s a fáraó fölébredt.
{41:5} Majd ismét elaludt, és megint álmot látott: hét szép, kövér búzakalász növekedett egy száron.
{41:6} Utánuk másik hét kalász növekedett, de ezek a sivatagi forró széltől aszottak, hitványak és soványak voltak.
{41:7} Majd a hét sovány kalász elnyelte a szép kalászokat. Eddig tartott a második álom, s a fáraó fölébredt.
{41:8} Nagyon nyugtalanították ezek az álmok, ezért reggel összehívatta Egyiptom bölcseit és varázslóit. Elmondta nekik, mit álmodott, de a bölcsek nem értették, mit jelent.
{41:9} Ekkor a főpohárnok ezt mondta a fáraónak: „Felség, be kell vallanom, hogy hibát vétettem.
{41:10} Felséged egyszer megharagudott szolgáira, a királyi pékmesterek főnökére meg rám, és mindkettőnket a testőrparancsnok börtönébe vetett.
{41:11} Ott mindketten álmot láttunk: ugyanazon az éjjelen láttuk, de mást-mást álmodtunk, és az álmok jelentése is különböző volt.
{41:12} Ott raboskodott velünk egy fiatalember, a testőrparancsnok héber rabszolgája, akinek elmondtuk, mit álmodtunk. Ő pedig mind a kettőnknek meg tudta mondani, mit jelent az álmunk.
{41:13} És valóban, pontosan úgy történt, ahogy ő mondta: engem felséged visszahelyezett állásomba, a pékmestert pedig kivégeztette.”
{i41:14} József megmagyarázza a fáraó álmát
{41:14} Ennek hallatára a fáraó megparancsolta, hogy Józsefet hozzák elébe a börtönből. Sietve el is mentek érte, József pedig megborotválkozott és átöltözött. Ezután a fáraó elé vitték.
{41:15} A fáraó megszólította: „Álmot láttam, és senki sem tudja megmagyarázni, mit jelent. De rólad azt hallottam, hogy meg tudod fejteni az álmok jelentését!”
{41:16} József így felelt: „Felség, nem én, hanem Isten az, aki a megfejtést tudtára adja a fáraónak, ez pedig felséged javát szolgálja.”
{41:17} Akkor a fáraó elmondta Józsefnek, mit álmodott: „A Nílus partján álltam,
{41:18} és láttam, hogy a folyóból hét szép, kövér tehén jön ki, és legelésznek a parton.
{41:19} Utánuk másik hét tehén jött fel a vízből, de ezek csúnyábbak és soványabbak voltak, mint amilyeneket valaha is láttam Egyiptomban.
{41:20} Azután a hét csúnya és sovány tehén fölfalta az előző hét kövér tehenet.
{41:21} Különös módon a sovány teheneken meg sem látszott, hogy fölfalták a kövéreket: ugyanolyan soványak maradtak, mint azelőtt. Ezután fölébredtem.
{41:22} Majd ismét elaludtam és megint álmot láttam: hét szép, kövér búzakalász növekedett egy száron.
{41:23} Utánuk másik hét kalász növekedett, de ezek a sivatagi forró széltől aszottak, hitványak és soványak voltak.
{41:24} Majd a hét sovány kalász elnyelte a szép kalászokat. Elmondtam ezeket a varázslóknak, de egyikük sem tudta megfejteni, mit jelent.”
{41:25} József azt mondta a fáraónak: „Felség, ez a két álom ugyanazt jelenti. Isten így mutatta meg a fáraónak, amit tenni készül.
{41:26} A hét szép tehén hét esztendőt jelent. Ezt jelenti a hét kövér kalász is. A jelentésük ugyanaz.
{41:27} A hét sovány tehén és a hét hőségtől aszott meddő kalász is hét évet jelent: az éhínség hét esztendejét.
{41:28} Ez az, amit mondtam, hogy Isten előre megmutatta felségednek, amit cselekedni fog.
{41:29} Mert bizony eljön a bő termés hét esztendeje egész Egyiptomra,
{41:30} azután pedig hét szűk esztendő következik, amely miatt a nép elfelejti az előző bőség idejét. Szűkölködés és éhínség fogja emészteni egész Egyiptomot.
{41:31} A korábbi bőségnek nyoma sem marad az éhezés ideje alatt, mert a csapás olyan súlyos lesz.
{41:32} Felséged tehát kétszer álmodta ugyanazt — ez pedig azt jelenti, hogy ezt Isten már véglegesen elhatározta, és hamarosan véghez is viszi.
{41:33} Most tehát jelöljön ki felséged egy értelmes és bölcs férfit, és adjon neki felhatalmazást egész Egyiptomban!
{41:34} Egyúttal rendeljen felséged felügyelőket, akik a bőség hét esztendeje alatt begyűjtik az egész országból a termés ötödrészét!
{41:35} Gyűjtsenek össze minden tárolható élelmet és gabonát a bőséges években a fáraó raktáraiba, és őrizzék azt a városokban!
{41:36} Legyen ez a raktározott élelem az ország tartaléka az éhség hét esztendejében, amely eljön Egyiptomra! Így a szűk esztendők miatt nem pusztul el az ország.”
{i41:37} A fáraó maga mellé emeli Józsefet
{41:37} A fáraónak és tanácsadóinak nagyon tetszett József terve.
{41:38} Ezért a fáraó így szólt hozzájuk: „Ki lehetne alkalmasabb erre a feladatra, mint ez a fiatalember, akiben Isten szelleme lakik?”
{41:39} Azután Józsefhez fordult: „Mivel Isten neked mutatta meg mindezeket, nincs nálad bölcsebb és értelmesebb férfi!
{41:40} Téged bízlak hát meg, hogy viselj gondot egész birodalmamra! Népemet szavad kormányozza, és engedelmeskedjenek neked! Csak a királyi trón tesz engem hatalmasabbá nálad.
{41:41} Most azért egész Egyiptom kormányzójává teszlek téged!”
{41:42} Ekkor a fáraó levette a pecsétgyűrűjét, és József ujjára húzta. Majd megparancsolta, hogy Józsefet öltöztessék rangjának megfelelő finom lenvászon ruhába, és arany láncot tett a nyakába.
{41:43} Azután elrendelte, hogy a fáraó második harci szekerén hordozzák körbe Egyiptomban, és kiáltsák: „Térdeljetek le József előtt!” Így tette a fáraó őt egész Egyiptom kormányzójává.
{41:44} Ezt mondta a fáraó Józsefnek: „Jóllehet én vagyok Egyiptom királya, de tudtod és beleegyezésed nélkül még a kisujját se mozdítsa senki országomban!”
{41:45} A fáraó egyiptomi nevet adott Józsefnek: attól kezdve Cáfenat-Panéah-nak hívták. Azután a fáraó Józsefhez adta feleségül Ászenatot, Potiferának, Ón papjának
{41:46} leányát. Így lett József 30 éves korában egész Egyiptom kormányzója. Ezután kiment a fáraó palotájából, és keresztül-kasul bejárta egész Egyiptom földjét.
{i41:47} A bőség hét éve
{41:47} Elkezdődtek a bőség évei, s ezalatt tele marokkal ontotta termését a föld egész Egyiptomban.
{41:48} József munkához látott: megszervezte, hogy minden városba gyűjtsék be a környező földekről a termés nélkülözhető részét, s ezt raktárakban helyezte el.
{41:49} A bőség hét éve alatt olyan rengeteg sok gabonát halmozott föl, mint a tenger partján a homok. A végén már nem is vették számba, csak gyűjtötték raktárakba a sok termést.
{41:50} Még mielőtt a szűk esztendők elkezdődtek volna, két fia született Józsefnek feleségétől, Ászenattól, aki Potiferának, Ón papjának leánya volt.
{41:51} Elsőszülöttjét Manassénak nevezte József, mert azt mondta: „Bizony, elfeledtette velem Isten minden keserűségemet, és apám családját!”
{41:52} Második fiának az Efraim nevet adta, mert ezt mondta: „Megszaporított engem Isten szenvedésem földjén.”
{i41:53} A hét szűk esztendő
{41:53} Azután elmúltak a bőséges termést hozó évek,
{41:54} és elkezdődött a hét szűk esztendő. Pontosan úgy történt, ahogy József előre megmondta. Sem Egyiptomban, sem a környező országokban nem termett a föld, és mindenhol éheztek az emberek. Egyiptomban azonban bőven volt gabona, mivel József még idejében elraktározta.
{41:55} Amikor az egyiptomi nép is éhezni kezdett, kenyérért könyörögtek a fáraóhoz, aki ezt mondta: „Forduljatok Józsefhez, és tegyétek azt, amit mond!”
{41:56} Mindenhol a földön éhínség uralkodott, de akkor József megnyitotta raktárait, és árulta a gabonát az egyiptomiaknak. Az éhínség pedig egyre súlyosabban nehezedett az emberekre.
{41:57} A környező országokban is elhatalmasodott az éhínség, emiatt mindenki Egyiptomba ment gabonát vásárolni.
{i42:1} József álma beteljesül
{42:1} Éhínség volt Kánaán földjén is, de Jákób megtudta, hogy Egyiptomban még van gabona. Szólt hát a fiainak: „Ugyan mit ültök itt tehetetlenül?
{42:2} Hallottam, hogy Egyiptomban még van eladó gabona. Menjetek, és vásároljatok onnan, hogy ne haljunk éhen!”
{42:3} Így hát József tíz testvére elindult Egyiptomba gabonát venni.
{42:4} Benjámint, József öccsét Jákób nem engedte el velük, mert féltette, nehogy valami baja essen.
{42:5} Mivel egész Kánaánban nagy éhínség uralkodott, sokan igyekeztek Egyiptomba gabonáért. Izráel tíz fia is útra kelt a többiekkel együtt.
{42:6} Egyiptomban mindenkinek Józsefhez kellett fordulnia, ha gabonát akart vásárolni, mert ő volt az egész birodalom kormányzója. Ezért, amikor József tíz testvére megérkezett, ők is József elé járultak, és arccal a földre borultak előtte, így köszöntötték.
{42:7} József azonnal megismerte testvéreit, akik viszont nem ismerték fel, mert József idegennek mutatta magát, és
{42:8} barátságtalanul beszélt velük. „Honnan jöttök?” — kérdezte tőlük szigorúan. „Kánaán földjéről jöttünk gabonát vásárolni” — felelték.
{42:9} Józsefnek eszébe jutott, amit régen álmodott a testvéreiről, de hangosan csak ennyit mondott: „Úgy látom, ti nem gabonáért jöttetek ide, hanem azért, hogy országunk gyenge pontjait kikémleljétek, mert kémek vagytok!”
{42:10} A testvérek tiltakoztak: „Nem, urunk, szolgáid valóban élelemért jöttek, és egyáltalán
{42:11} nem kémek. Mindannyian testvérek, becsületes emberek és egy apának a fiai vagyunk.”
{42:12} „Nem hiszem — felelt József — , biztosan kémkedni jöttetek!”
{42:13} „Szolgáid tizenketten voltak testvérek, mindannyian egy apától, aki Kánaán földjén él. A legfiatalabb öcsénk most is ott van apánk mellett, egyik testvérünk pedig elveszett” — magyarázkodtak a testvérek.
{i42:14} József visszaküldi testvéreit Benjáminért
{42:14} De József így határozott: „Mégiscsak kémek vagytok ti! Halljátok meg hát, hogyan teszlek próbára benneteket:
{42:15} A fáraó életére mondom, el nem engedlek benneteket, hacsak a legkisebb testvéretek ide nem jön!
{42:16} Egyikőtöket küldjétek haza, hogy hozza ide őt. Ezzel teszlek próbára titeket, hogy igazat mondtatok-e: mert ha nem hozza ide a testvéreteket, akkor a Fáraóra mondom, bebizonyosodik, hogy mégis kémek vagytok! Amíg ő vissza nem jön, addig a többiek itt maradnak!”
{42:17} Ezután József három napra börtönbe záratta testvéreit.
{i42:18} A testvérek hazatérnek
{42:18} A harmadik napon ismét maga elé hozatta őket, és ezt mondta nekik: „Mivel istenfélő ember vagyok, a következőképpen határoztam. Ezt tegyétek, hogy életben maradjatok:
{42:19} Ha valóban becsületes emberek vagytok, egyikőtök maradjon itt a börtönben, a többiek meg térjenek haza, és vigyenek gabonát éhező családjuknak!
{42:20} Azután sietve hozzátok ide legkisebb testvéreteket, hogy lássam, igazat mondtatok-e. Ha igen, akkor nem kell meghalnotok!” Ezt a testvérek elfogadták, és megígérték.
{42:21} Közben egymás között így tanakodtak: „Látjátok, amiatt bűnhődünk most, amit az öcsénk ellen vétettünk! Hiszen láttuk, mennyire szenved, mikor könyörgött nekünk, hogy engedjük szabadon, de nem hallgattunk rá! Emiatt ért bennünket ez a nagy baj!”
{42:22} Rúben is szemére vetette testvéreinek: „Nem megmondtam nektek, hogy ne bántsátok a fiút, de ti nem hallgattatok rám! Most pedig számon kérik rajtunk a megölését!”
{42:23} József tolmács útján beszélt a testvéreivel, akik nem sejtették, hogy érti a nyelvüket. József azonban minden szavukat értette, amikor azok egymás között tanakodtak,
{42:24} ezért kisietett onnan, és sírva fakadt. Majd összeszedte magát, visszatért testvéreihez, és tovább beszélgetett velük. Azután szemük láttára megkötöztette Simeont, a többieket pedig elengedte.
{42:25} Majd titokban megparancsolta szolgáinak, hogy testvérei zsákjait töltsék meg gabonával, sőt, a kifizetett vételárat is tegyék vissza mindegyikük zsákjába, és lássák el őket útravaló élelemmel. A szolgák teljesítették a parancsot.
{42:26} A testvérek felrakták a zsákokat szamaraikra, és elindultak hazafelé.
{42:27} Útközben, amikor este megpihentek, egyikük kinyitotta a gabonás zsákját, hogy a szamarának abrakot adjon, és észrevette, hogy a pénze megint ott van a zsákban.
{42:28} Felkiáltott: „Idenézzetek! Itt a pénzem a zsákban! Én kifizettem, de valaki visszatette.” Ettől mindannyian megijedtek, és ezt mondták: „Ezt Isten tette velünk, de mi lesz ebből?”
{42:29} Majd tovább utaztak, és mikor megérkeztek apjukhoz Kánaánba, mindent elmondtak neki:
{42:30} „Egyiptom kormányzója ellenségesen szólt hozzánk, és úgy bánt velünk, mintha kémek lettünk volna.
{42:31} Mi elmondtuk, hogy becsületes emberek vagyunk, és nem kémkedni jöttünk.
{42:32} Mondtuk, hogy tizenketten vagyunk testvérek, egy apának fiai, de egyikünk meghalt, a legkisebb pedig otthon maradt apánk mellett, Kánaánban.
{42:33} Akkor a kormányzó azt mondta: »Próbára teszlek benneteket, hogy lássam, igazat mondtatok-e. Egyik testvéreteknek itt kell maradnia, ti pedig vigyetek gabonát éhező családjaitoknak.
{42:34} De azután vissza kell jönnötök, és hozzátok magatokkal legkisebb testvéreteket is! Ha elhozzátok, akkor hiszek nektek, hogy nem kémek, hanem becsületes emberek vagytok. Akkor szabadon engedem túszként itt maradt testvéreteket is. Azután vásárolhattok Egyiptomból gabonát.«”
{42:35} Majd kezdték kibontani zsákjaikat, és — legnagyobb megdöbbenésükre — mindegyikük ott találta zsákjában, a gabona tetején a saját pénzes zacskóját, s benne az ezüstpénzét. Amikor ezt Jákób és fiai meglátták, mind nagyon megrémültek.
{42:36} Jákób ekkor azt mondta nekik: „El akarjátok venni tőlem minden gyermekemet? József nincs meg, Simeon sincs itt, ráadásul még Benjámint is el akarjátok vinni? Minden csapás engem ér!”
{42:37} Akkor Rúben felelt az apjának: „Apám, bízd csak rám nyugodtan Benjámint, én vigyázok rá és visszahozom! Két fiam életével felelek érte!”
{42:38} De Jákób nem egyezett bele: „Szó sem lehet róla! Benjámint nem engedem Egyiptomba vinni! Hiszen a bátyja meghalt, és csak ő maradt meg! Ha netalán történne vele valami az úton, ősz fejemet búval borítva bocsátanátok a sírba.”
{i43:1} A testvérek másodszor mennek Józsefhez
{43:1} Az éhínség egyre inkább ránehezedett az országra.
{43:2} Amikor az Egyiptomból hozott gabona elfogyott, Jákób így biztatta fiait: „Menjetek vissza Egyiptomba, vásároljatok megint egy kis gabonát!”
{43:3} De Júda így válaszolt: „Atyám, mondtuk, hogy az a kormányzó szigorúan meghagyta nekünk, hogy a szeme elé ne kerüljünk Benjámin nélkül.
{43:4} Ha elengeded velünk Benjámint, akkor elmegyünk, és hozunk gabonát Egyiptomból,
{43:5} de ha nem, akkor mi sem megyünk sehova. Hiszen a kormányzó azt mondta, hogy Benjámin nélkül ne álljunk elé.”
{43:6} Izráel ezt válaszolta: „Miért mondtátok meg neki, hogy van még egy testvéretek? Ti vagytok a hibásak, hogy ilyen baj ért engem!”
{43:7} A fiai mentegetőztek: „Az a férfi nagyon érdeklődött felőlünk és a családunk felől. Megkérdezte: »Él-e még atyátok? Van-e még testvéretek?« Mi csak feleltünk a kérdéseire. Honnan tudhattuk volna, hogy majd azt mondja: »Hozzátok elém a testvéreteket!«”
{43:8} Júda azt mondta apjának, Izráelnek: „Atyám, engedd el velem a fiút, majd én vigyázok rá! Hadd keljünk útra Egyiptomba, hiszen szükségünk van a gabonára, ha élni akarunk! Kell a kenyér neked is, gyermekeinknek és nekünk is!
{43:9} Benjáminért én magam kezeskedem, hogy épségben visszahozom! Rajtam kérd számon, vállalom a felelősséget érte! Ha nem hozom vissza, engem hibáztass érte, amíg csak élek!
{43:10} Ha nem késlekedtünk volna, azóta már kétszer is megjárhattuk volna Egyiptomot!”
{43:11} Végül Izráel beleegyezett: „Ha már nincs más megoldás, hát legyen! Történjen, aminek történnie kell! Hallgassatok rám: vigyetek magatokkal ajándékot a kormányzónak: egy kis balzsamot, mézet, fűszer- és illatszereket, mirhát, pisztáciát és mandulát — mindenből e föld termésének színe-javát!
{43:12} A gabonáért vigyetek kétszeres pénzt magatokkal, s adjátok vissza, amit a múltkor a zsákjaitokban találtatok — hátha csak tévedésből került oda.
{43:13} Vigyétek magatokkal Benjámint is a kormányzóhoz!
{43:14} A Mindenható tegye irántatok jóindulatúvá azt a férfit, hogy engedje szabadon a testvéreteket, és küldje vissza veletek Benjámint is! Ha pedig mégis megfosztanak gyermekeimtől, ám legyek megfosztva!”
{43:15} Így hát a testvérek felkészültek, és megint útnak indultak Egyiptomba. Magukkal vitték az ajándékokat, a vételár kétszeresét és Benjámint is. Mikor megérkeztek, József elé vezették őket.
{i43:16} József megvendégeli testvéreit
{43:16} Mikor József meglátta Benjámint a testvéreivel együtt, parancsolt szolgájának, aki a háza felügyelője volt: „Vezesd ezeket az embereket az én házamba, mert ma délben velem fognak ebédelni! Azután siess, vágj le egy állatot, és készítsd el az ételt!”
{43:17} A szolga mindent így is tett, és átvezette a testvéreket József házába.
{43:18} A testvérek nagyon megrémültek, és így tanakodtak egymás között: „Biztosan a pénz miatt hoztak ide bennünket, amelyet valaki visszatett a zsákjainkba, amikor először jártunk itt! Az egész csak arra való, hogy vádolhasson bennünket, és rabszolgájává tegyen! Még a szamarainkat is el fogja venni!”
{43:19} Amikor a házhoz értek, megálltak az ajtóban, és megszólították József szolgáját:
{43:20} „Kérünk, urunk, már voltunk itt egyszer gabonát vásárolni.
{43:21} Azonban, amikor visszatérőben egy szálláson kinyitottuk a zsákjainkat, megdöbbenve láttuk, hogy valaki visszatette mindegyikünk pénzét, amelyet egyszer már kifizettünk.
{43:22} Fogalmunk sincs róla, hogyan kerülhetett oda, de most itt van az a pénz, ismét elhoztuk. De ezen kívül is hoztunk magunkkal még pénzt, hogy gabonát vásároljunk.”
{43:23} A szolga megnyugtatta őket: „Minden rendben van, ne féljetek! Ti valóban kifizettétek a múltkor a gabona árát. Nyilván Istenetek, atyátok Istene adta vissza azt a pénzt nektek, így került a zsákjaitokba.” Ezután kihozta a börtönből Simeont, és hozzájuk vezette.
{43:24} Majd bevitte őket József házába, vizet adott nekik, hogy mossák meg a lábukat, és a szamaraiknak is adott abrakot.
{43:25} Amíg várták, hogy József megérkezzen, előkészítették az ajándékokat a számára, mert a szolgától megtudták, hogy délben együtt fognak ebédelni.
{43:26} Mikor József megérkezett, eléje vezették őket, és a testvérek mind földig hajoltak előtte, majd átadták ajándékaikat.
{43:27} József érdeklődött az egészségük felől, majd megkérdezte: „Él-e még idős atyátok, akiről a múltkor beszéltetek? Jól van-e?”
{43:28} „Igen urunk, szolgád — a mi atyánk — él, és jól van” — felelték a testvérek, majd ismét a földre borultak József előtt.
{43:29} Ezután József meglátta közöttük Benjámint, a testvérét, és megkérdezte: „Ő a legfiatalabb, akiről beszéltetek?” Majd Benjáminhoz fordult: „Áldjon meg az Isten téged, fiam!”
{43:30} Amikor ezt mondta, József hirtelen felugrott, és kisietett, mert annyira erőt vettek rajta az érzései, amiatt, hogy ismét láthatta szeretett öccsét. Elvonult a saját szobájába, és kitört belőle a sírás.
{43:31} Azután erőt vett magán, megmosta az arcát, visszament a testvéreihez, és parancsolt a szolgáknak: „Hozzátok az ételeket!”
{43:32} A szolgák külön asztalnál terítettek Józsefnek, másik asztalnál a testvéreinek, és megint külön az egyiptomiaknak. Az egyiptomiak ugyanis nem étkeztek együtt a héberekkel, mert utálatos dolog volt a számukra, hogy nomád pásztorokkal — amilyenek a héberek is voltak — együtt egyenek.
{43:33} Józseffel szemben helyezték el a testvéreit, de meglepetésükre, születésük sorrendje szerint: a legidősebbtől a legfiatalabbig. A testvérek megdöbbenve néztek egymásra.
{43:34} József a szolgákkal a saját asztaláról küldött ételeket minden testvérének. Benjáminnak azonban ötször akkora adagot küldött, mint a többieknek. József testvérei vígan ettek-ittak, amíg a bortól egészen megittasodtak.
{i44:1} József csapdát állít
{44:1} Ezután József megparancsolta a szolgájának: „Töltsd meg ezeknek az embereknek a zsákjait színültig gabonával, és mindegyiküknek tedd vissza a pénzét a saját zsákjába, a gabona tetejére!
{44:2} Sőt, a legfiatalabb zsákjába tedd bele még az én ezüst serlegemet is!” A szolga így is tett.
{44:3} Másnap reggel József szolgája elbocsátotta a testvéreket, akik felmálházták szamaraikat, és útnak indultak.
{44:4} Éppen hogy elhagyták a várost, amikor József ezt parancsolta szolgájának: „Siess utánuk, és mikor eléred őket, ezt mondd nekik: »Miért fizettek rosszal a jóért? Miért loptátok el a gazdám ezüst serlegét?
{44:5} Hiszen ez a kedves serlege, amelyből inni szokott, sőt ezt használja jósoláshoz is! Ezt igazán rosszul tettétek!«”
{44:6} A szolga utolérte őket, és úgy tett mindent, ahogy József parancsolta.
{44:7} A testvérek így védekeztek: „Uram, hogy mondhatsz ilyet? Isten ments, hogy szolgáid ilyen dolgot tegyenek!
{44:8} Emlékezz rá, hogy még azt a pénzt is visszahoztuk neked Kánaán földjéről, amelyet a múltkor a zsákjainkban találtunk! Hogyan gondolhatod rólunk, hogy ezüstöt vagy aranyat loptunk volna urad házából?!
{44:9} Ha így lenne, haljon meg, akinek a zsákjában megtalálod urad ezüst serlegét! Sőt, ezen fölül valamennyien a rabszolgáid leszünk!”
{44:10} A szolga így felelt: „Rendben van! De csak az lesz a rabszolgám, akinél a serleget megtalálom, a többiek ártatlanok, és szabadon elmehetnek!”
{i44:11} Júda kegyelmet kér Józseftől
{44:11} Letették zsákjaikat a földre, és kinyitották.
{44:12} A szolga pedig mindannyiuk előtt sorra átkutatta a zsákokat. A legidősebbnél kezdte, és a legfiatalabbat hagyta utoljára. Végül Benjámin zsákjában megtalálta József serlegét.
{44:13} Ekkor a testvérek — hogy kifejezzék mélységes szomorúságukat — megszaggatták ruháikat, majd ismét felmálházták a szamarakat és visszatértek a városba.
{44:14} József már várta őket a házában. Júda és testvérei elé járultak, és a földre estek előtte.
{44:15} József ezt kérdezte tőlük: „Hogy tehettetek ilyet? Nem tudjátok, hogy a magamfajta ember ki tudja deríteni a titokban elkövetett dolgokat is?”
{44:16} Júda válaszolt: „Uram, mit is mondhatnánk neked? Mivel igazolhatnánk magunkat előtted? Hiszen Isten az, aki napvilágra hozta szolgáid bűnét! Most már mindannyian rabszolgáid vagyunk. Nemcsak az, akinél a serleget megtalálták, hanem mi valamennyien.”
{44:17} De József ezt felelte: „Soha nem tennék ilyet! Csak az lesz a rabszolgám, akinél a serleget megtalálták. Ti pedig szabadon hazatérhettek atyátokhoz.”
{44:18} Ekkor Júda közelebb lépett Józsefhez, és így folytatta: „Uram, kérlek, engedd meg, hogy még egyszer szólhassak hozzád! Ne haragudj meg rám ezért, hiszen olyan vagy számunkra, mintha a fáraó előtt állnánk.
{44:19} Az előző alkalommal te, uram, megkérdezted, él-e még atyánk, és van-e még testvérünk.
{44:20} Mi elmondtuk, hogy él még idős atyánk, és vele van a legfiatalabb öcsénk, aki akkor született, amikor atyánk már idős volt. Öcsénk testvére meghalt, így ő az egyetlen gyermeke anyjának, ezért atyánk nagyon szereti, és ragaszkodik hozzá.
{44:21} Uram, te azt mondtad szolgáidnak: »Hozzátok elém öcséteket, hadd lássam a saját szememmel!«
{44:22} De mi azt feleltük, hogy ez lehetetlen, mert ha öcsénket elválasztjuk atyánktól, abba atyánk belehal.
{44:23} Uram, te azt mondtad erre: »Színem elé ne kerüljetek, ha öcséteket nem hozzátok magatokkal!«
{44:24} Ezt mi is megmondtuk szolgádnak, atyánknak, amikor innen visszatértünk hozzá.
{44:25} Atyánk egy idő múlva ismét el akart küldeni bennünket, hogy gabonát vásároljunk uramtól,
{44:26} de mi azt feleltük neki: »Ha legkisebb öcsénket is elengeded velünk, akkor elmegyünk, de ha nem, akkor nem kerülhetünk a kormányzó színe elé.«
{44:27} Akkor atyánk, szolgád, ezt válaszolta: »Tudjátok jól, hogy Ráhel, a feleségem csak két fiút szült nekem.
{44:28} Az egyiket elengedtem, és azóta nem láttam, mert széttépte egy vadállat.
{44:29} Ha most ezt a kisebbiket is elviszitek tőlem, és valami baj éri, akkor ősz fejemet búval borítva bocsátjátok a sírba.«
{44:30} Kérlek, uram, gondold meg, mi történne, ha a fiú nélkül térnénk vissza szolgádhoz, atyánkhoz! Hiszen atyám egész lelkével ragaszkodik ehhez a fiához!
{44:31} Ha meglátja, hogy nem hoztuk vissza a fiút, azt nem éli túl, és mi leszünk a felelősek haláláért! Így szolgáid atyjuk ősz fejét búval borítva bocsátják alá a sírba!
{44:32} Ezért szolgád kezességet vállalt atyja előtt a fiúért. Azt mondtam neki: »Atyám, ha nem hozom vissza, engem vádolj érte egész életemben!«
{44:33} Most hát, kérlek uram, hadd maradjon szolgád itt a fiú helyett! Rabszolgád leszek, uram, csak őt bocsásd szabadon, hadd térjen haza a testvéreivel!
{44:34} Hogyan is állhatnék atyám elé, ha a fiú nincs velem? Hogy nézhetném végig atyám szenvedését?”
{i45:1} Én vagyok József, a testvéretek!
{45:1} Ekkor József már nem tudta tovább türtőztetni magát. A körülötte álló egyiptomiak miatt nem akarta kimutatni érzéseit, ezért fölkiáltott: 
{45:2} „Az egyiptomiak menjenek ki a teremből!” S mikor magukra maradtak, megismertette magát testvéreivel: „Én vagyok József! Él-e még édesapánk?” — kérdezte sírva.
{45:3} Oly hangosan sírt, hogy az egyiptomiak is meghallották, s még a fáraó udvarába is eljutott a híre. De a testvérek annyira megrémültek tőle, hogy szólni sem tudtak.
{45:4} „Lépjetek közelebb, kérlek!” — mondta József. Ekkor kicsit közelebb léptek. „Valóban én vagyok az! József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba!
{45:5} De most ne bánkódjatok ezen! Ne vádoljátok magatokat amiatt, hogy eladtatok rabszolgának, és ide kerültem! Valójában Isten volt az, aki előttetek ide küldött megmentésetek végett!
{45:6} Már két éve tart az éhínség ideje, de még hátra van öt további szűk esztendő, amikor sem vetés, sem aratás nem lesz a földön.
{45:7} Isten engem azért küldött ide előttetek, hogy mind titeket, mind utódaitokat megmentse, és életben tartson benneteket nagy szabadítással.
{45:8} Nem ti küldtetek engem ide, hanem Isten! Ő tett engem a fáraó tanácsadójává, a fáraó udvarának urává és egész Egyiptom kormányzójává.
{i45:9} József Egyiptomba hívja egész családját
{45:9} Menjetek hát sietve atyámhoz, és mondjátok neki: Fiad, József ezt üzeni: »Isten engem egész Egyiptom kormányzójává tett, ezért késedelem nélkül költözz hozzám!
{45:10} Gósen tartományában telepítelek le, így közel leszel hozzám. Jöjj hozzám egész családoddal, gyermekeiddel, unokáiddal, meg összes nyájaiddal és minden vagyonoddal együtt.
{45:11} Mindennel ellátlak benneteket, amire csak szükségetek lesz, és állataitokról is gondoskodom, hiszen még további öt évig éhínség lesz a földön. Nálam semmiben sem fogtok szükséget látni!«”
{45:12} Majd József ezt mondta a testvéreinek: „Figyeljetek rám! Saját szemetekkel látjátok, Benjáminnal együtt, hogy én vagyok József, és magam szóltam hozzátok!
{45:13} Beszéljétek el atyámnak, amit láttatok és hallottatok itt. Számoljatok be neki arról, milyen magas tisztségre és dicsőségre jutottam itt, Egyiptomban, és sietve hozzátok őt hozzám!”
{45:14} Ekkor József megölelte Benjámint, a testvérét, és egymás nyakába borulva sírtak.
{45:15} Ugyanígy sorra megölelte, megcsókolta többi testvérét is, együtt sírtak, majd hosszasan elbeszélgettek.
{45:16} Mikor eljutott a hír a fáraó udvarába, hogy Józsefhez eljöttek a testvérei, mind a fáraó, mind a főemberei megörültek ennek.
{45:17} A fáraó ezt mondta Józsefnek: „Mondd meg a testvéreidnek, hogy rakják meg állataikat gabonával, és térjenek vissza Kánaán földjére.
{45:18} Azután költöztessétek atyátokat és egész családotokat hozzám! Én pedig Egyiptom legjobb vidékén telepítelek le benneteket, és a legtermékenyebb földeket adom nektek.
{45:19} Azt is hagyd meg nekik, hogy vigyenek magukkal Egyiptomból szekereket, és azokon hozzák a kicsinyeiket, feleségeiket és atyátokat, amikor visszatérnek ide.
{45:20} Mondd meg nekik azt is, hogy ne sajnálják azokat a dolgokat, amelyeket ott kell hagyniuk, hiszen Egyiptom földjének a legjava lesz az övék!”
{45:21} Izráel fiai így is tettek. A fáraó szava szerint József szekereket adott testvérei mellé, és ellátta őket útravalóval.
{45:22} Ezen fölül mindegyiküknek ajándékozott egy drága ünnepi ruhát. Benjáminnak azonban öt ruhát adott és még 300 sékel ezüstöt.
{45:23} Apjának is küldött ajándékot: 10 szamarat, válogatott egyiptomi árukkal megrakodva, meg 10 nőstény szamarat gabonával és mindenféle egyéb útravaló élelemmel.
{45:24} Amikor útnak indította testvéreit, utoljára még a lelkükre kötötte: „Út közben ne nyugtalankodjatok, és ne vitatkozzatok!”
{45:25} Azok pedig elindultak Egyiptomból, és eljutottak Kánaán földjére, apjukhoz, Jákóbhoz.
{45:26} Amikor elmondták neki: „Atyánk, József nem halt meg, hanem él! Sőt, egész Egyiptomot ő kormányozza!” — Jákóbnak még a lélegzete is elállt, de nem mert hinni nekik.
{45:27} Átadták neki József üzenetét, és látta a szekereket, amelyeket József küldött, hogy azokon költözzön Egyiptomba — ekkor Jákób szelleme föléledt.
{45:28} Örömmel mondta Izráel: „Most már elhiszem, hogy József valóban él! Megelégszem ennyivel, és megyek, hogy lássam őt, még mielőtt meghalnék!”
{i46:1} Izráel családostul Egyiptomba költözik
{46:1} Így hát Izráel egész családjával és minden vagyonával együtt útnak indult Egyiptomba. Amikor Beérsebába érkezett, ott áldozatokat mutatott be atyja, Izsák Istenének.
{46:2} Akkor Isten éjjeli látomásban megszólította Izráelt: „Jákób, Jákób!” „Itt vagyok, Uram!” — válaszolt ő.
{46:3} Isten így szólt: „Én vagyok az Isten, atyád Istene! Nyugodtan költözz csak Egyiptomba, ne félj, mert nagy néppé teszlek téged ott!
{46:4} Veled megyek Egyiptomba, de majd ismét kihozlak onnan — ez egészen biztos! Amikor meghalsz, József melletted lesz, és ő fogja le a szemedet.”
{46:5} Azután Jákób továbbment Beérsebából Egyiptom felé. Fiai felültették apjukat, feleségeiket és gyermekeiket a szekerekre, amelyeket a fáraó e célra küldött.
{46:6} Magukkal vitték összes állataikat és minden vagyonukat, amelyre Kánaán földjén szert tettek. Így érkezett meg Egyiptom földjére
{46:7} Jákób és egész népes családja: fiai és azok fiai, leányai, valamint fiainak leányai. Jákób minden leszármazottja Egyiptomba került.
{i46:8} Jákób családja az Egyiptomba költözéskor
{46:8} Ezek Izráel, vagyis Jákób leszármazottjai, akik együtt költöztek Egyiptomba. Rúben, Jákób elsőszülött fia, és
{46:9} Rúben fiai: Hanók, Pallú, Hecrón és Kármí.
{46:10} Simeon és fiai: Jemúél, Jámin, Óhad, Jákín, Cóhar, valamint Saul, aki egy kánaáni asszony fia volt.
{46:11} Lévi és fiai: Gérsón, Kehát és Merári.
{46:12} Júda és fiai: Ér, Ónán, Sélá, Pérec és Zerah. Ér és Ónán még Kánaánban meghaltak. De Pérecnek már fiai is voltak: Hecrón és Hámúl.
{46:13} Issakár és fiai: Tólá, Puvvá, Jasúb és Simrón.
{46:14} Zebulon és fiai: Szered, Élón és Jahleél.
{46:15} Lea még Paddan-Arámban szült hat fiút és egy leányt, Dinát, Jákóbnak. Ők és a leszármazottjaik tehát összesen harminchárman voltak.
{46:16} Gád fiai: Cifjón, Haggí, Súní, Ecbón, Éri, Aródí és Arélí.
{46:17} Ásér fiai: Jimná, Jisvá, Jisví, Berija. Ásér leánya: Szerah. Berija fiai: Héber és Malkíél.
{46:18} Ezek tizenhatan Jákób és Zilpa leszármazottjai. Zilpát még Lábán adta szolgálóul Leának, a leányának.
{46:19} Ráhel, Jákób felesége szülte Józsefet és Benjámint.
{46:20} Józsefnek Egyiptomban két fia született: Manassé és Efraim. József felesége Ászenat volt, Pótíferának, Ón papjának leánya.
{46:21} Benjámin fiai: Bela, Beker, Asbél, Gera, Naámán, Éhí, Rós, Muppím, Huppím és Ard.
{46:22} Ezek tizennégyen Jákób és Ráhel leszármazottjai.
{46:23} Dán fia Húsím.
{46:24} Naftáli fiai: Jahceél, Gúní, Jécer és Sillém.
{46:25} Ezek heten Jákób és Bilha leszármazottjai. Bilhát még Lábán adta szolgálóul Ráhelnek, a leányának.
{46:26} Összesen tehát Jákóbnak 66 egyenes ági leszármazottja ment vele együtt Egyiptomba. Természetesen velük mentek Jákób fiainak feleségei is, de őket nem számolták a fenti létszámba.
{46:27} Mivel József Egyiptomban volt, és a két fia már ott született, Jákób nagy családjával összesen hetvenen kerültek Egyiptomba.
{i46:28} Jákób és József találkozása
{46:28} Ahogy közeledtek Egyiptomhoz, Jákób előre küldte Júdát Józsefhez, hogy Gósen földjén találkozzanak.
{46:29} Amikor József megtudta, hogy apja, Izráel már közeledik, befogatott a szekerébe, és elébe sietett Gósen földjére. Amikor találkoztak, József apja nyakába borult, és sokáig sírtak mind a ketten.
{46:30} Izráel végül azt mondta: „Édes fiam, csakhogy még egyszer láthatlak! Most már békességben halok meg, mert látom, hogy életben vagy!”
{46:31} Akkor József azt mondta testvéreinek és egész családjának: „Elmegyek a fáraóhoz, és jelentem neki, hogy testvéreim és apám egész családja megérkezett hozzám Kánaánból.
{46:32} Elmondom neki azt is, hogy mindnyájan állattartó pásztorok vagytok, és magatokkal hoztátok összes állataitokat is, meg minden vagyonotokat Egyiptomba.
{46:33} Amikor majd a fáraó hívat benneteket, és megkérdezi, hogy mivel foglalkoztok,
{46:34} ti is mondjátok el neki, hogy egész életetekben állattartó pásztorok voltatok, akárcsak ősapáitok. Így majd megengedi, hogy Gósen földjén telepedjetek le, mert az egyiptomiak nem kedvelik a pásztorokat.”
{i47:1} Jákób és családja letelepedik Egyiptomban
{47:1} József jelentette a fáraónak, hogy apja és testvérei, családjaikkal együtt megérkeztek, és magukkal hozták összes állataikat s minden vagyonukat Kánaán földjéről, és tábort vertek Gósen földjén.
{47:2} Majd kiválasztott a testvérei közül ötöt, és bemutatta őket a fáraónak,
{47:3} aki megkérdezte tőlük: „Mi a foglalkozásotok?” „Uram, szolgáid pásztorok, mint őseik” — felelték.
{47:4} Még hozzátették: „Mivel Kánaán földjén nagyon súlyos szárazság és éhínség uralkodik, állataink számára ott már nem találunk sehol zöld legelőt. Emiatt kénytelenek voltunk jövevényként Egyiptom földjére jönni. Kérünk hát, engedd meg szolgáidnak, hogy Gósen földjén lakjanak!”
{47:5} Akkor a fáraó így szólt Józsefhez: „Mivel atyád és testvéreid jöttek hozzád,
{47:6} és mivel egész Egyiptom fölött hatalmat adtam neked, válaszd ki tetszésed szerint a legjobb földet, és oda telepítsd le rokonaidat! Lakjanak Gósen földjén! Ha pedig vannak közöttük, akiket erre alkalmasnak látsz, tedd őket marhacsordáim felügyelőivé!”
{47:7} Azután József bevitte a fáraó elé apját, Jákóbot, aki tisztelettel és áldással köszöntötte az uralkodót.
{47:8} A fáraó megkérdezte tőle: „Hány éves vagy?”
{47:9} „Immár 130 éve, hogy vándorutamat járom — felelte Jákób. — De mi ez ahhoz képest, amit atyáim éltek vándorlásaik során! Még ez a rövidke időm is telve volt szenvedéssel.”
{47:10} Majd Jákób ismét áldással köszönt el a fáraótól.
{47:11} Így hát József — a fáraó szava szerint — letelepítette apját és testvéreit Gósen földjén, Ramszesz városa közelében, és birtokokat adott nekik Egyiptom legjobb földjeiből.
{47:12} Élelemmel is ellátta apját, testvéreit és egész házuk népét.
{i47:13} József egész Egyiptom földjét megvásárolja
{47:13} Az éhínség egyre súlyosabb lett: mind Egyiptom, mind Kánaán földjén elfogyott minden gabona, és az emberek éheztek.
{47:14} Mindenki Józseftől vásárolt gabonát — így nála halmozódott föl minden pénz Egyiptomból, sőt Kánaán földjéről is, mert onnan is hozzá jöttek gabonát venni. Ő pedig minden pénzt a fáraó kincstárába gyűjtött.
{47:15} Egy idő múlva azonban elfogyott az emberek pénze mindkét országban, mert mindet odaadták a gabonáért. Akkor az egyiptomiak mind Józsefhez jöttek, és így könyörögtek: „Kérünk, adj nekünk gabonát! Már minden pénzünk elfogyott, de miért haljunk éhen a szemed láttára?”
{47:16} József ezt felelte: „Ha már elfogyott a pénzetek, adok nektek gabonát az állataitokért.”
{47:17} Vitte hát mindenki a jószágait Józsefhez, ő pedig adott gabonát a lovakért, juhokért, marhákért, szamarakért. Abban az évben ellátta őket gabonával a nyájaikért cserébe.
{47:18} A következő évben ismét csak Józsefhez fordultak: „Uram, jól tudod, hogy már nincs pénzünk, és állatainkat is mind eladtuk neked. Semmink sem maradt, csak a testünk és a földünk, mint magad is láthatod.
{47:19} Miért pusztuljunk el a szemed előtt mi is, meg a földünk is? Végy meg bennünket rabszolgának, és vedd meg a földünket is, csak adj nekünk kenyeret cserébe! Szolgálni fogjuk a fáraót földjeinkkel együtt, csak adj vetőmagot, hogy a földjeinket be tudjuk vetni! Ne haljunk éhen, és a földjeink se maradjanak pusztán.”
{47:20} Így hát József fölvásárolta egész Egyiptom földjét a fáraó számára. Mindenki eladta neki a saját termőföldjét, olyan nagy volt az éhínség. Egyiptomban tehát minden föld a fáraó tulajdonába került.
{47:21} József csak a papokkal tett kivételt: az ő földjeiket nem vásárolta meg. A papok ugyanis állandó jövedelmet és ellátást kaptak a fáraótól,
{47:22} és ezért nem szorultak rá, hogy eladják a földjeiket. Az egyszerű emberek azonban Egyiptom egyik végétől a másikig mind a fáraó rabszolgái lettek.
{47:23} Azután József kihirdette az egyszerű embereknek: „Figyeljetek ide! Megvásároltalak benneteket rabszolgának és földjeiteket is a fáraó számára. Adok nektek vetőmagot, vessétek be földjeiteket!
{47:24} Aratás idején azonban, mikor betakarítjátok a termést, annak egy ötöde a fáraót illeti. Négyötöde marad a tiétek, abból tegyetek félre vetőmagot, és abból készítsetek kenyeret magatoknak és családotoknak!”
{47:25} Az emberek így válaszoltak: „Urunk, megmentetted életünket! Jóindulattal voltál irántunk, mi pedig a fáraó szolgái leszünk.”
{47:26} József tehát törvénnyé tette Egyiptomban, hogy minden termés ötödrésze a fáraót illeti, mivel ő a tulajdonosa minden termőföldnek, a papok földjét kivéve. Ez a törvény mindmáig érvényben van.
{i47:27} Jákób rendelkezik a temetéséről
{47:27} Így hát Izráel és népes nagy családja letelepedett Egyiptomban, Gósen földjén. Szaporodtak, sokasodtak, földbirtokokat szereztek, és idővel igen nagy néppé növekedtek.
{47:28} Jákób még 17 évet töltött Egyiptomban, így összesen 147 évig élt.
{47:29} Amikor Izráel érezte, hogy hamarosan véget ér az élete, magához hívatta a fiát, Józsefet, és ezt mondta neki: „Fiam, ha igazán szeretsz, tedd ide a kezed a combom alá, és esküdj meg nekem, hogy hűséges szeretettel bánsz velem! Ne temess el Egyiptomban,
{47:30} hanem vigyél vissza Kánaán földjére, és ősapáim mellé helyezd el testemet — oda, ahol ők nyugszanak!” József megígérte: „Úgy lesz atyám, ahogy kívánod!”
{47:31} „Akkor esküdj meg erre!” — mondta, és József megesküdött neki. Majd Izráel az ágyon ülve tisztelettel meghajtotta a fejét.
{i48:1} Izráel megáldja József fiait
{48:1} Történt ezek után, hogy Józsefnek hírt hoztak: „Atyád már nagyon beteg!” Akkor József maga mellé vette két fiát, Manassét és Efraimot, és apjához sietett.
{48:2} Amikor Jákób megtudta, hogy József érkezett hozzá látogatóba, összeszedte maradék erejét, és felült az ágyában.
{48:3} Majd ezt mondta Józsefnek: „A Mindenható megjelent nekem Lúzban, Kánaán földjén, megáldott engem,
{48:4} és azt mondta: »Megszaporítalak és megsokasítalak téged, nemzetek gyülekezete származik tőled, és örökre neked és leszármazottjaidnak adom ezt a földet.«
{48:5} Most hát a két fiad — akik még azelőtt születtek, hogy én hozzád költöztem volna Egyiptomba — az én fiaim lesznek, ugyanúgy, mint Rúben és Simeon.
{48:6} Ha utánuk még születnek fiaid, azok a tieid lesznek, és a bátyjaik által fognak részesedni az örökségből.
{48:7} Mert amikor Mezopotámiából, Paddan-Arámból Kánaánba költöztem, legnagyobb bánatomra Ráhel útközben meghalt Kánaán földjén. Akkor már közel voltunk Efrátához, és ott is temettem el őt az Efrátába — vagyis Betlehembe — vezető út mellett.”
{48:8} Izráel látása az öregség miatt megromlott, ezért mikor meglátta József fiait, megkérdezte: „Kik ezek a fiúk?”
{48:9} „Atyám, ők a fiaim, akiket Isten Egyiptomban adott nekem!” — felelte József. „Hozd közelebb, hadd áldjam
{48:10} meg őket” — mondta Izráel. Akkor József odavitte két fiát apjához, aki megölelte és megcsókolta őket.
{48:11} „Látod, fiam — mondta Izráel — , már azt sem reméltem, hogy téged valaha ismét láthatlak, de most Isten megengedte, hogy még a fiaidat is lássam!”
{48:12} Majd József elhúzta fiait Izráel térdétől, maga pedig arccal a földre borult.
{48:13} Azután Izráel elé állította a fiúkat: Efraimot Izráel bal keze, Manassét pedig a jobb keze felől.
{48:14} Izráel azonban a jobb kezét tette Efraim fejére, és a bal kezét Manassé fejére. Vagyis szándékosan keresztbe tette a kezeit: a fiatalabbat, Efraimot áldotta meg a jobb kezével, és Manassét a ballal, annak ellenére, hogy az utóbbi volt az elsőszülött.
{48:15} Így áldotta meg Izráel Józsefet: „Ó Istenem, akinek jelenlétében éltek őseim, Ábrahám és Izsák, aki egész életemben gondot viseltél rám, mint pásztorom, mind a mai napig,
{48:16} aki megszabadítottál engem minden bajtól az angyal keze által — , kérlek, áldd meg ezeket a fiúkat! Nevem és atyáimnak, Ábrahámnak és Izsáknak neve éljen bennük tovább! Szaporodjanak és növekedjenek nagy sokasággá a földön!”
{48:17} Józsefnek nem tetszett, hogy apja a jobb kezét Efraim fejére tette, és így áldotta meg a fiúkat. Megpróbálta hát Izráel jobb kezét áttenni Manassé fejére,
{48:18} s azt mondta: „Atyám, jobb kezeddel ne Efraimot, hanem Manassét, az elsőszülöttemet áldd meg!”
{48:19} De Izráel nem engedett: „Tudom, fiam, tudom — mondta — , Manassé is néppé növekszik, ő is nagy lesz, de az öccse, Efraim nagyobb lesz nála, és belőle népek gyülekezete származik.”
{48:20} Megáldotta hát Izráel a fiúkat: „Nevetekkel mondanak majd áldást Izráelben: »Úgy tegyen veled Isten, mint Efraimmal és Manasséval!«” De Efraimot ismét előrébb tette, mint Manassét.
{48:21} Azután Izráel azt mondta Józsefnek: „Nézd fiam, én már nem sokáig élek. De Isten veletek lesz, és visszavisz benneteket őseitek földjére.
{48:22} Neked pedig külön örökséget adok azon fölül, amit a testvéreid kapnak tőlem: azt a területet, amelyet az emóriaktól kardommal és nyilaimmal foglaltam el.”
{i49:1} Jákób prófétál, és megáldja a fiait
{49:1} Ezután Jákób magához hívatta fiait, és ezt mondta nekik: „Jöjjetek fiaim, gyűljetek ide körém, hadd mondjam el nektek, ami rátok következik a jövőben.
{49:2} Gyűljetek össze, Jákób fiai, figyeljetek! Hallgassátok meg atyátokat, Izráelt!
{i49:3} Rúben
{49:3} Rúben, elsőszülöttem, férfierőm első zsengéje, első a méltóságban, első az erőben!
{49:4} De zabolátlan vagy, mint az árvíz. Nem maradsz az első, mert atyád ágyába feküdtél, atyád asszonyával háltál, bemocskoltad ágyamat!
{i49:5} Simeon és Lévi
{49:5} Simeon és Lévi fivérek, kardjuk erőszakos pusztítás fegyvere!
{49:6} Lelkem, ne végy részt bosszújuk tanácsában! Dicsőségem, maradj távol közösségüktől, mert haragjukban férfiakat mészároltak, kedvtelésből ökröket bénítottak.
{49:7} Átkozott legyen haragjuk, mert erőszakos, átkozott dühük, mivel kegyetlen! Elszélesztem őket Jákób fiai között, szétszórom törzseiket Izráelben!
{i49:8} Júda
{49:8} Dicsérnek téged testvéreid, Júda. Kezed ránehezül ellenségeidre, s meghajolnak előtted atyád fiai.
{49:9} Mint ifjú oroszlán, olyan vagy, fiam! Zsákmányt ejtesz, majd felmész helyedre, s leheveredsz. Lenyugszik, mint nőstény oroszlán, ki merészelné fölriasztani?
{49:10} Júda kezében marad a királyi hatalom, övé a vezéri pálca mindaddig, amíg eljön a király, akinek engedelmeskednek, és ajándékot hoznak a többi népek,
{49:11} aki szőlőtőhöz köti szamarát, és a legjobb szőlőhöz szamara csikóját, aki borban áztatja ruháját, szőlő vérében köpenyét,
{49:12} kinek szemei sötétebbek, mint a bor, s fogai fehérebbek, mint a tej.
{i49:13} Zebulon
{49:13} Zebulon a tengerparton lakik, tengeri hajók kikötőjénél, s földje egészen Szidón határáig ér.
{i49:14} Issakár
{49:14} Issakár olyan, mint az erős csontú szamár, amely a juhaklok között heverészik.
{49:15} Látja, hogy nyugvóhelye kedves, és földje jó, teher alá hajtja vállát, és robotoló szolgává lesz.
{i49:16} Dán
{49:16} Dán védelmezi népét, mint Izráel egyik törzse.
{49:17} Dán olyan lesz, mint kígyó az úton, mint vipera az ösvényen: a ló lábába harap, hogy lovasa hanyatt esik.
{49:18} Szabadításodat várom, Örökkévaló!
{i49:19} Gád
{49:19} Gádot rabló csapatok háborgatják, de ő elűzi, majd üldözi őket.
{i49:20} Ásér
{49:20} Ásér kenyere kiváló és bőséges, földje királyi csemegét terem.
{i49:21} Naftáli
{49:21} Naftáli könnyűlábú szarvasünő, kinek borjai gyönyörűek.
{i49:22} József
{49:22} Termő fa ága József, gyümölcsöt ringató ág a forrás mellett. Hajtásai átnyúlnak a kőfalon.
{49:23} Ellenséges íjászok lövöldözik, keserítik és üldözik,
{49:24} de József íja nem remeg, karjai erősek maradnak és tevékenyek, mert segítik őt Jákób Hatalmasának, Izráel Pásztorának, Kősziklájának kezei.
{49:25} Segítsen téged az én Istenem, áldjon meg a Mindenható, a menny áldásaival onnan fölülről, és a mélység áldásaival lent, az emlők és anyaméh áldásaival!
{49:26} Atyád áldásai fölülmúlják az ősi hegyek áldásait, az örök dombok gyönyörűségeit! Szálljanak József fejére, a testvérei közül kiválasztott fejedelem homlokára!
{i49:27} Benjámin
{49:27} Benjámin, mint a ragadozó farkas, reggel zsákmányt ejt, este prédát osztogat.”
{49:28} Ez Izráel tizenkét törzse. Ezt mondta Jákób a fiainak, mikor megáldotta őket, mindegyiket a hozzá illő áldással.
{49:29} Majd meghagyta nekik: „Fiaim, hamarosan nyugovóra térek őseimhez. Atyáim mellé temessetek, abba a barlangba, amely a hettita Efróntól vásárolt mezőn fekszik.
{49:30} Ott van az Makpéla mezején, Mamréval szemben, Kánaán földjén. Ábrahám vette meg azt a földet, és benne a barlangot a hettita Efróntól családi temetkezőhelyül.
{49:31} Oda temették Ábrahámot és Sárát, a feleségét, majd Izsákot és Rebekát, a feleségét. Leát is ott helyeztem nyugalomra.
{49:32} Ábrahám a hettitáktól vette meg azt a mezőt és benne a barlangot.”
{49:33} Amikor Jákób befejezte a fiainak adott végső rendelkezéseit, lefeküdt az ágyra, meghalt, és őseihez csatlakozott.
{i50:1} Jákób temetése
{50:1} József sírva borult meghalt apjára, és megcsókolta arcát.
{50:2} Majd megparancsolta szolgáinak, az orvosoknak, hogy balzsamozzák be Jákób testét. Azok így is tettek.
{50:3} Ez — a szokások szerint — negyven napig tartott. Az egyiptomiak 70 napig gyászolták Jákóbot.
{50:4} Amikor ennek vége volt, József megkérte a fáraó hivatalnokait: „Kérlek, ha jóindulattal vagytok irántam, szóljatok érdekemben a fáraónak! Ezt mondjátok neki:
{50:5} »Atyám, halála előtt megesketett engem, hogy abba a barlangba temessem, amelyet ő készített erre a célra magának Kánaán földjén. Ezért kérlek, hadd menjek el oda, hogy atyámat illendően eltemessem! Azután visszajövök.«”
{50:6} A fáraó ezt üzente vissza: „Menj el nyugodtan, és temesd el atyádat esküd szerint!”
{50:7} József tehát megszervezte a temetési menetet. Vele együtt mentek apja temetésére Kánaánba a fáraó hivatalnokai, udvarának fejedelmei és Egyiptom minden rendű-rangú előkelői,
{50:8} meg József összes testvérei és rokonai, a gyermekek kivételével. Gósen földjén csak a gyermekek maradtak, és a jószág.
{50:9} Még a fáraó seregének harci szekerei és lovasai is kísérték a menetet, amely igen hatalmas volt.
{50:10} Amikor eljutottak Góren-Háátádig, amely a Jordántól keletre fekszik, ott József igen nagy gyászünnepet rendezett Izráel emlékezetére, amely hét napig tartott.
{50:11} Akkor a kánaáni lakosok azt mondták: „Milyen nagy gyászt tartanak az egyiptomiak!” El is nevezték azt a helyet, a Jordántól keletre Ábél-Micráimnak, ami azt jelenti: „Egyiptom gyásza.”
{50:12} Így Izráel fiai megtették, amit apjuk parancsolt nekik:
{50:13} elvitték a holttestét Kánaán földjére, és eltemették abba a barlangba, amely Makpéla mezején van, Mamréval szemben. Ezt a mezőt a barlanggal együtt még Ábrahám vette meg temetkezőhelyül a hettita Efróntól.
{50:14} Miután József befejezte apja temetését, testvéreivel és az összes kísérőkkel együtt visszatért Egyiptomba.
{i50:15} Isten jóra fordította még a rosszat is
{50:15} József testvérei a temetés után azt mondták egymásnak: „Lehet, hogy József még mindig haragszik ránk, és most, hogy atyánk már nincs közöttünk, megbosszulja rajtunk, amit ellene vétkeztünk!”
{50:16} Üzenetet küldtek hát Józsefnek: „Atyád még halála előtt megparancsolta nekünk, hogy
{50:17} adjuk át neked üzenetét: »Kérlek, hogy bocsásd meg testvéreid bűnét, mert vétkeztek ellened, amikor rosszul bántak veled!« Most hát mi is kérünk, hogy bocsáss meg nekünk, mert mi is atyád Istenét szolgáljuk!” József sírva fakadt, amikor ezt elmondták neki.
{50:18} A testvérei ekkor elmentek Józsefhez, földre borultak előtte, és ezt mondták: „Lásd, mind a szolgáid vagyunk!”
{50:19} De József ezt mondta nekik: „Ne féljetek, hiszen nem vagyok én Isten!
{50:20} Igaz, hogy ti rossz szándékkal voltatok irántam, de Isten azt jóra fordította! Hiszen az volt a terve, hogy általam sokak életét megmentse — és ez így is történt!
{50:21} Ne féljetek hát, továbbra is gondoskodom rólatok és gyermekeitekről!” Így megvigasztalta őket, és a lelkükre beszélt.
{50:22} Ezek után József még sokáig élt Egyiptomban apja családjával együtt. Életideje 110 esztendő volt.
{50:23} József megérte leszármazottjainak születését Efraim családjában a harmadik nemzedékig. Manassé fiának, Mákírnak is születtek gyermekei, akiket József még láthatott.
{i50:24} József rendelkezik temetéséről
{50:24} Amikor József érezte, hogy közeledik élete vége, azt mondta testvéreinek: „Figyeljetek rám! Én ugyan nem sokáig élek már, de Isten bizonyosan meglátogat benneteket egyszer, és kivezet ebből az országból arra a földre, amelyet esküvel ígért Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.”
{50:25} József meg is eskette Izráel utódait, hogy amikor Isten meglátogatja őket, akkor feltétlenül vigyék magukkal az ő csontjait is.
{50:26} József 110 éves korában halt meg. Testét bebalzsamozták, és koporsóba tették Egyiptomban.