{i1:1} Bevezetés {1:1} Ezek Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának bölcs mondásai. {1:2} Általuk ismerheted meg a bölcsességet, helyreigazítanak és tanácsolnak téged, segítenek megérteni a bölcs tanításokat. {1:3} Segítenek kiigazítani téged, hogy bölcs legyél, megtanítanak helyesen cselekedni, igazságosnak lenni, és becsületesen élni. {1:4} Az oktalan embert eszessé, a fiatalokat is előrelátóvá és megfontolttá teszik. {1:5} Még a bölcsek is gyarapíthatják tudásukat, ha megszívlelik. Még az értelmesek is segítséget kapnak, {1:6} hogy megérthessék a bölcsek rejtett értelmű mondásait, példázatait és hasonlatait. {1:7} Az Örökkévalót tisztelni és félni, ez a bölcsesség forrása és kezdete! Csak az öntelt ostobák gyűlölik a bölcsességet, és vetik meg figyelmeztetését. {i1:8} Kerüld a rossz társaságot! {1:8} Fiam, kövesd apád útmutatását, ne vesd meg, amire anyád tanított! {1:9} Ha megfogadod szüleid tanítását, ékes korona lesz az a fejeden, aranylánc a nyakadon. {1:10} Fiam, ha gonosztevők hívnak, hogy állj közéjük, ne hallgass rájuk, ne menj velük! {1:11} Azt mondják: „Gyere velünk, álljunk lesbe, öljük meg, aki arra jön, raboljuk ki az ártatlanokat! {1:12} Pusztítsuk el őket, ahogy a halál elnyeli az élőket, pusztítsuk el teljesen, dobjuk őket sírgödörbe! {1:13} Drága kincseiket mind elvesszük, hogy megtöltsük házainkat. {1:14} Állj be közénk, legyünk társak, s minden zsákmányon osztozunk!” {1:15} Fiam, ne állj közéjük, ösvényeikre rá se lépj, {1:16} mert csak rosszra igyekeznek, gyilkolni sietnek! {1:17} Ha látja a madár, mikor hálót feszít a madarász, nem repül bele, elkerüli. {1:18} De ezek a rablók a saját életük árán állnak lesbe, mert saját csapdájukba esnek! {1:19} Bizony, mindenki így jár, aki mohón rabolva gyűjt vagyont: zsákmánya saját gazdáját pusztítja el! {i1:20} Bölcsesség hívja az embereket {1:20} Bölcsesség az utcákon kiált, zsúfolt piactereken szól hangosan, {1:21} forgalmas kereszteződéseknél, s a városkapuk előtt szól: {1:22} „Ó ti tudatlanok, meddig ragaszkodtok még a tudatlansághoz? Ti gúnyolódók, meddig csúfolódtok még? Ti öntelt ostobák, meddig gyűlölitek az igazi tudást? {1:23} Bárcsak hallgatnátok figyelmeztetésemre, akkor kijelenteném nektek titkaimat, és megértetném veletek tanításomat! {1:24} De nem hallgattatok rám, hiába ajánlottam fel segítségemet, kezemet nyújtottam nektek, de elfordultatok tőlem, {1:25} semmibe vettétek minden tanácsomat, intésemmel nem törődtetek. {1:26} Ezért majd én is nevetek rajtatok, mikor utolér a nyomorúság, kigúnyollak, mikor rátok szakad, amitől féltetek, {1:27} mikor lecsap rátok a rettegés, mint a vihar, mint forgószél, zúdul rátok a veszedelem, elborít a tengernyi baj és nyomorúság. {1:28} Akkor majd kiáltoztok utánam, de nem felelek, kerestek majd mindenütt, de nem találtok. {1:29} Mivel gyűlöltétek a bölcsességet, s nem tiszteltétek az Örökkévalót, {1:30} tanácsaimmal nem törődtetek, és leráztátok fenyítéseimet, {1:31} aratjátok hát, amit vetettetek, s jóllaktok azzal, amit gonoszul kifőztetek. {1:32} A tudatlanokat önelégültségük pusztítja el, az öntelt ostobákat pedig elbizakodottságuk öli meg. {1:33} De aki engedelmesen hallgat rám, biztonságban fog élni, félelem nélküli nyugalomban, távol a veszedelemtől.” {i2:1} Hallgass a bölcsességre! {2:1} Fiam, fogadd meg szavamat, jegyezd meg jól parancsaimat! {2:2} Ha figyelmesen hallgatsz a bölcsességre, szívvel-lélekkel törekszel a megértésre, {2:3} ha Istenhez kiáltasz a helyes ítéletért, hozzá könyörögsz értelemért, {2:4} ha keresed a bölcsességet, mint az ezüstöt, kutatod, mint az elrejtett kincseket, {2:5} akkor majd igazán megérted, hogy az Örökkévalót tisztelni és félni mit jelent. Akkor igazán megismered Istent. {2:6} Mert az Örökkévaló a bölcsesség forrása, szájából származik az értelem és tudás. {2:7} Az igazak számára bölcsességet tartogat, amely megvédi azt, aki igazságosan él. {2:8} Megőrzi az igazak ösvényeit, szemmel tartja és megóvja hűségeseinek lépéseit. {2:9} Ha őrá hallgatsz, megérted mi a helyes és igazságos, ha őt követed, megtalálsz minden jó utat, {2:10} mert bölcsesség költözik szívedbe, az ismeret örömmel tölti meg lelkedet, {2:11} okos előrelátás őrködik feletted, értelem védelmez téged. {2:12} Megőriz a gonoszoktól, akik gonoszul beszélnek, {2:13} akik a becsület útjáról letértek, hogy sötét utakon járjanak, {2:14} akik örülnek, ha rosszat tehetnek, élvezik, ami gonosz és megromlott, {2:15} akik görbe utakon járnak, lopnak, csalnak és hazudnak. {2:16} Bölcsesség ment meg az idegen asszonytól, más feleségétől, aki hízelgő szavakkal csábít, {2:17} aki férjéhez, ifjúsága társához, hűtlen, s aki megtöri Istene szövetségét. {2:18} Ha ilyen asszony házába lépsz, a halálba vezető útra térsz, mert ösvényei a sírba vezetnek. {2:19} Akik hozzá bemennek, egy sem tér vissza, az élet útját többé nem találják. {2:20} Bölcsesség vezet a jó úton, hogy le ne térj az igazak ösvényéről. {2:21} Mert csak az igazak maradnak meg a földön, csak az ártatlanok laknak rajta. {2:22} A gonoszokat mind kivágják, a hűtleneket gyökerestül kiirtják róla! {i3:1} Bölcsesség áldásai {3:1} Fiam, ne felejtsd el, amire tanítalak, vésd szívedbe parancsaimat, {3:2} mert megszaporítják napjaidat és életed éveit, jólétet és békességet hoznak neked! {3:3} A szeretetet és hűséget soha el ne hagyd, kösd magadra, mint nyakláncot, vésd a szívedbe őket! {3:4} Akkor Isten és az emberek egyaránt szeretni fognak, és megbecsülnek. {3:5} Bízz az Örökkévalóban teljes szívvel, és ne menj a saját fejed után! {3:6} Minden helyzetben ismerd fel az Örökkévalót és akaratát, akkor majd ő egyengeti utadat, és vezeti lépteidet! {3:7} Ne képzeld magad túl okosnak, hanem tiszteld és féld az Örökkévalót, a gonosznak pedig fordíts hátat! {3:8} Egészség lesz ez a testednek, s még a csontjaid is felüdülnek. {3:9} Tiszteld az Örökkévalót vagyonodból, minden jövedelmed színe-javából, {3:10} akkor gabonával telik meg éléskamrád, szőlőprésed mustot áraszt! {3:11} Fiam, mikor az Örökkévaló figyelmeztet és fegyelmez, ne utasítsd el, ne sértődj meg, ha helyreigazít! {3:12} Mert akit szeret az Örökkévaló, azt helyreigazítja és megfegyelmezi, mint apa a fiát, akit nagyon szeret. {3:13} Boldog, aki megtalálta a bölcsességet, áldott, aki értelmet talált! {3:14} Mert ez több hasznot hoz, mint az ezüst, értékesebb, mint a színarany, {3:15} drágább, mint a rubin, kívánatosabb, mint bármi más! {3:16} A bölcsesség jobbjában hosszú élet van, bal kezében gazdagság és dicsőség, {3:17} útjai gyönyörűségesek, jólétre és békességre vezetnek. {3:18} Élet fája a bölcsesség annak, aki megragadja, és akik magukhoz ölelik, milyen boldogok! {3:19} Az Örökkévaló bölcsességgel teremtette a Földet, és értelemmel feszítette ki az eget, {3:20} tudásával hasította fel a mélységet, és zúdított esőt a fellegekből. {3:21} Fiam, ne téveszd a szemed elől, ragaszkodj a bölcsességhez és megfontoltsághoz, {3:22} mert ezek éltetik a lelkedet, nyakadat aranylánccal ékesítik! {3:23} Akkor biztos léptekkel járhatsz utadon, s nem botlasz meg soha, {3:24} ha lefekszel, nem félsz semmitől, nyugodtan alszol, és álmod könnyű, {3:25} nem rettegsz váratlan bajoktól, sem a pusztító vihartól, amely a gonoszokra zúdul, {3:26} mert az Örökkévaló maga nyújt neked biztonságot, s megóvja lábadat a csapdáktól. {3:27} Ne késlekedj jót tenni a rászorulóval, ha módod van rá, hogy adj! {3:28} Ne mondd szomszédodnak, ha nálad van, amit kér: „Jöjj vissza holnap, majd akkor adok!” {3:29} Ne tervezz rosszat szomszédod ellen, aki bizalommal van irántad! {3:30} Ne pereskedj ok nélkül azzal, aki nem bántott téged! {3:31} Ne irigyeld, aki erőszakos, s ne kövesd a példáját soha, {3:32} mert az Örökkévaló utálja a gonoszokat, de az igazakat bizalmába fogadja! {3:33} Az Örökkévaló megátkozza a gonosz ember családját, de megáldja az igazak otthonát. {3:34} Az Örökkévaló megalázza azt, aki másokat megaláz, de jóindulattal van az alázatosak iránt. {3:35} A bölcsek dicsőséget örökölnek, a magabiztos ostobák pedig megszégyenülnek. {i4:1} Törekedj a bölcsességre! {4:1} Fiaim, fogadjátok meg apátok tanácsait, hallgassatok rá, hogy bölcsességet tanuljatok. {4:2} Mert jó tanácsot adok nektek, el ne felejtsétek hát, amire tanítalak! {4:3} Mikor kisgyermek voltam apám mellett, anyám egyetlen dédelgetett kisfia, {4:4} engem is így tanított apám: „Fiam, jól vésd a szívedbe szavamat! Engedelmeskedj parancsaimnak, és élni fogsz! {4:5} Törekedj a bölcsességre, törekedj az értelemre! Ne felejtsd el szavaimat, s ne fordulj el attól, amit mondok! {4:6} Ragaszkodj a bölcsességhez, s ő majd megvéd, szeresd őt, és megőriz téged! {4:7} A bölcsesség a legfontosabb a világon, tehát igyekezz, hogy megszerezd! Szerezd meg, bármibe kerül! {4:8} Emeld magasra a bölcsességet, s ő is felemel téged, öleld magadhoz, és dicsőséget szerez neked, {4:9} tisztességgel koszorúzza fejed, dicsőséggel koronáz meg!” {4:10} Fiam, hallgass rám, fogadd meg szavam, hogy hosszú életet élhess! {4:11} A bölcsesség útjára tanítalak, egyenes ösvényen vezetlek. {4:12} Ha ezen jársz, semmi sem gátol, ha ezen futsz, nem botlasz meg soha. {4:13} Ragadd meg tanácsomat, ki ne engedd kezedből, szorítsd magadhoz, mert az életed függ tőle! {4:14} Ne lépj a gonoszok útjára, ne kövesd a gonosztevők példáját! {4:15} Messze kerüld őket, közelükbe se menj, fordíts hátat nekik, s menj tovább! {4:16} Mert a gonoszok nem nyughatnak, amíg rosszat nem tehetnek, még aludni sem tudnak, ha valakit el nem gáncsolhatnak, {4:17} gonoszság a kenyerük, erőszak az italuk. {4:18} Az igazak ösvénye, mint a hajnali világosság: minél tovább haladnak rajta, annál jobban ragyog, egészen a déli verőfényig. {4:19} De a gonoszok útja sűrű sötétségbe vezet, ahol nem látják, miben botlanak meg. {4:20} Fiam, hallgass a szavamra, gondosan figyeld, amit mondok! {4:21} Tartsd a szemed előtt, vésd a szíved mélyébe szavaimat, {4:22} mert életet adnak, ha megragadod őket, egészséget és gyógyulást egész testednek. {4:23} Mindennél jobban őrizd a szívedet, mert abból fakad az élet forrása! {4:24} Távol legyen tőled, hogy hamisan beszélj, az igazság elferdítését messze kerüld! {4:25} Szemed előre nézzen, figyelj az útra, tekinteted tartsd a célodon! {4:26} Gondosan ügyelj minden lépésedre, és biztonságosan járhatsz utadon! {4:27} Se jobbra, se balra ne térj le, s maradj távol a gonosztól! {i5:1} Kerüld a házasságtörést! {5:1} Fiam, figyelj bölcsességemre, hallgass értelmem szavára, {5:2} hogy megőrizd józanságodat, és ajkad mindig bölcsen szóljon! {5:3} Mert az idegen asszony ajka, mint a méz, szája sima és hívogató, {5:4} de végül keserűséget okoz, mint az üröm, éles fájdalmat, mint a kétélű kard. {5:5} Léptei a halál felé vezetnek téged, lábai a halottak országába vezető úton járnak. {5:6} Ne kövesd őt, mert nem az élet útján jár, hanem tekervényes utakon, de észre sem veszed. {5:7} Most azért fiaim, hallgassatok rám! Ne térjetek el szavaimtól! {5:8} Kerüljétek az idegen nőket, közelébe se menjetek házuk ajtajának! {5:9} Ne adjátok másnak életerőtök javát, ne rabolja el éveiteket a kegyetlen, {5:10} ne kerüljön idegenek kezébe vagyonotok, ne kerüljön más házába munkátok gyümölcse! {5:11} Különben keservesen jajgatsz majd életed végén, mikor testedet betegség emészti, {5:12} és be kell vallanod: „Hogy gyűlöltem a fenyítést! Miért nem hallgattam a figyelmeztetésre? {5:13} Miért is nem engedelmeskedtem tanítóimnak? Miért nem hallgattam mesteremre! {5:14} Bizony, most minden baj rám szakadt, s szégyenem mindenki látja!” {i5:15} Örvendezz a feleségednek! {5:15} Fiam, te csak a saját kutadból igyál vizet! Csak saját forrásod friss vize üdítsen! {5:16} Ne jusson az utcára abból semmi, patakod vize ne legyen akárkié! {5:17} Egyedül a tiéd legyen, ne osztozz rajta idegenekkel! {5:18} Legyen forrásod áldott, s örvendezz feleségednek, akit fiatalon megszerettél! {5:19} Olyan legyen számodra, mint kedves szarvasünő, vagy kecses gazella, melleiben gyönyörködjél, az ő szerelme töltsön el örömmel! {5:20} Miért keresnél gyönyört idegen nő karjai között? Minek ölelgetnéd mellét az idegennek? {5:21} Hiszen az Örökkévaló jól látja útjaidat, figyelmesen vizsgálja minden lépésedet! {5:22} A gonoszt saját vétke ejti csapdába, és bűneinek kötelei tartják fogva, {5:23} fegyelmezetlensége miatt fog meghalni, saját ostobasága vezeti félre, s elpusztul. {i6:1} Ne vállalj felelősséget más adósságáért! {6:1} Fiam, ne vállalj felelősséget más adósságáért! Ne tégy ígéretet, ne írj alá ilyen szerződést! {6:2} Mert ígéreted csapdába ejt téged, s így saját szavaidnak fogságába esel. {6:3} Szabadítsd ki magad, fiam, ha másnak hatalmába kerültél: menj, alázkodj meg előtte, s kérd, hogy mentsen fel ígéreted alól! {6:4} Tedd meg még ma, ne halogasd holnapig, álmot se engedj szemeidnek! {6:5} Menekülj ki a csapdából, mint őz fut a vadász elől, szabadítsd ki magad, mint madár a madarász kezéből! {i6:6} A lustaság veszedelmes {6:6} Nézd a hangyákat, te lusta, figyeld meg, hogyan élnek, és tanulj tőlük! {6:7} Lásd, nincs vezérük, sem királyuk, vagy parancsolójuk, {6:8} összegyűjtik mégis nyáron az ennivalót, megtöltik aratáskor raktárukat! {6:9} Meddig heverészel még, te lusta? Mikor kelsz már fel álmodból? {6:10} „Még egy kis alvás, egy rövid szundítás, csak pár perc még, és felkelek.” {6:11} Ezért tör rád a szegénység, mint az útonálló, és a nyomorúság, mint fegyveres rabló. {i6:12} Bajkeverők {6:12} A hitvány, rosszindulatú ember folyton jön-megy, s mindenkiről rosszat mond, {6:13} becsapja az embereket, szemével kacsint, kezével, lábával titokban jelt ad, {6:14} hamisság van szívében, gonosz tervet forgat eszében, mindenhol viszályt szít. {6:15} De hirtelen veszedelem szakad rá, összetörik, nem kel fel soha többé. {i6:16} Amit az Örökkévaló gyűlöl {6:16} Ezeket az Örökkévaló gyűlöli, sőt, szívből utálja: {6:17} a szemet, amelyből büszkeség sugárzik, a nyelvet, amely hazugságot mond, a kezet, amely ártatlan ember vérét ontja, {6:18} a szívet, amely gonosz terveket sző, a lábat, amelyek siet gonoszt tenni, {6:19} a hamis tanút, aki hazugságot beszél, és azt, aki viszályt szít a testvérek között. {i6:20} Óvakodj a házasságtörő asszonyoktól! {6:20} Fiam, engedelmeskedj apád parancsának, és anyád tanítását el ne felejtsd! {6:21} Kösd a nyakadba, őrizd meg szívedben. {6:22} Bárhová mész, vezet, ha lefekszel, őriz, ha felkelsz, beszélget veled. {6:23} Mert olyan szüleid parancsa, mint a lámpa, tanításuk, mint a világosság, fegyelmezésük, mint az élet útja. {6:24} Mert megőriznek téged a romlott nőktől, az idegen nők hízelgő szavaitól. {6:25} Ne kívánd meg szépségüket, ne ejtsen rabul pillantásuk! {6:26} Mert miattuk miatt koldusbotra jutsz, a házasságtörő asszony egész életed tönkreteszi! {6:27} Tehetsz-e zsebedbe izzó parazsat, hogy meg ne égesse ruhádat? {6:28} Járhatsz-e égő parázson, hogy meg ne égesse talpadat? {6:29} Így jár, aki elcsábítja más feleségét! Nem marad büntetlenül, aki más asszonyához nyúl! {6:30} Nem vetik meg a tolvajt, ha azért lop, mert éhes, {6:31} ha megfogják, mégis vissza kell fizesse, hétszeresen, még ha rá is megy minden vagyona. {6:32} Esztelen bolond, aki elcsábítja más feleségét! Csak az tegyen ilyet, aki el akarja pusztítani magát! {6:33} Mert verés és szégyen éri, gyalázata soha nem múlik el. {6:34} A megcsalt férj haragját féltékenysége szítja, sem ajándékkal, sem pénzzel {6:35} le nem csendesíted. Bizony, irgalom nélkül bosszút áll a házasságtörőn! {i7:1} Bölcsesség megóv a házasságtöréstől {7:1} Fiam, fogadd meg tanácsomat, vésd szívedbe parancsaimat! {7:2} Engedelmeskedj parancsaimnak, hogy élj, kövesd tanításomat, őrizd meg, mint a szemed fényét! {7:3} Kösd az ujjadra, vésd a szívedbe szavaimat! {7:4} Mondd a bölcsességnek: „Nővérem vagy!” Legyen az értelem a legjobb barátod! {7:5} Akkor megőriznek téged más feleségétől, a hízelgő idegen asszonyoktól. {7:6} Kitekintettem ablakomon, kinéztem az utcára a rácson keresztül, {7:7} s megláttam a tapasztalatlan fiatalok között, észrevettem egy ostoba fiút. {7:8} Arra ment az utcán, befordult a sarkon, s annak a nőnek a háza felé közeledett, {7:9} alkonyatkor, az est leszálltakor, mikor az éjjel közeleg. {7:10} Akkor a nő a fiú elé lépett, ruhája, mint a prostituáltaké, szívében kész a terve, {7:11} lelke nyughatatlan és féktelen, nem tud otthon maradni sohasem, {7:12} hol az utcán, hol a téren, vagy éppen az utcasarkon lesi áldozatát. {7:13} Megragadta a fiút, szégyentelen megcsókolta, s ezzel csalogatta: {7:14} „Fogadalmi áldozatot mutattam be, asztalom meg van rakva ételekkel, {7:15} ezért jöttem, kerestelek, lám, most megleltelek! {7:16} Ágyamat megvetettem, színes szőttesekkel borítottam, {7:17} egyiptomi takaróm mirhával, aloéval, fahéjjal illatozik. {7:18} Jöjj be hozzám, szeretkezzünk reggelig, élvezzük az ölelést hajnalig! {7:19} Nincs otthon a férjem, hosszú útra ment, messzire utazott {7:20} teli erszényt vitt magával, nem tér vissza még két hétig.” {7:21} Levette lábáról a fiút hízelkedéssel, elcsábította mézes szavaival. {7:22} Az ostoba fiú meg követte, mint ökör a vágóhídra, ment utána, sietett, mint őzbak a csapdába, {7:23} ahol a nyíl átjárja. Mint a madár, ha vakon a hálóba repül, s nem tudja, hogy életével fizet érte! {7:24} Most azért fiaim, hallgassatok rám! Fogadjátok meg tanácsomat! {7:25} Ne térjen szívetek ilyen utakra, ne járjatok ilyen nők ösvényein! {7:26} Mert sok férfit sebeztek halálra, sokan vannak, akiknek vesztét okozták! {7:27} Házuk a halálba vivő út kapuja, útjuk az alvilágba vezet! {i8:1} A bölcsesség hív {8:1} Figyeljetek! Bölcsesség hív benneteket, az értelem szól hangos szóval, figyeljetek! {8:2} Megáll a hegyek tetején, az utak mellett, ott, ahol az ösvények találkoznak, {8:3} kiált a kapuknál, a város bejáratainál, nyitott ajtóknál nyilvánosan szól: {8:4} „Férfiak, hozzátok kiáltok, minden ember hallja meg szavam! {8:5} Tanuljatok tőlem bölcsességet, tudatlanok, szerezzetek értelmes szívet, öntelt ostobák! {8:6} Hallgassatok rám, mert életbevágóan fontos, amit mondok, és igazat mondok, ha megszólalok! {8:7} Szájam igazságot mond, ajkam utálja a gonoszságot. {8:8} Minden szavam egyenes és igaz, nincs bennük sem hamisság, sem torzítás. {8:9} Mind világos az értelmeseknek, aki bölcsességre vágyik, mind megértheti. {8:10} Fogadjátok meg tanácsomat, mert ezüstnél többet ér, válasszátok tudásomat, inkább, mint az aranyat! {8:11} Mert a bölcsesség drágább a gyöngyöknél, kívánatosabb a drágaköveknél. {8:12} Én, bölcsesség, az értelemmel lakom, nálam van a tudás és a tervezés. {8:13} Aki tiszteli és féli az Örökkévalót, gyűlölje a gonoszt! A büszkeséget, a dicsekvést, a gonosz utat, a hazug beszédet mind gyűlölöm! {8:14} Nálam a bölcs tanács, és a helyes ítélet, enyém az értelem, az erő és a hatalom. {8:15} Általam uralkodnak a királyok, és hoznak a vezetők igazságos törvényeket. {8:16} Minden uralkodó általam gyakorolja hatalmát, általam hoznak igazságos ítéletet a bírák. {8:17} Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak, akik igazán keresnek. {8:18} Gazdagság van kezemben, és megbecsülés, maradandó vagyon és igazságosság. {8:19} Ami tőlem származik, többet ér, mint az arany, drágább, mint a színarany. Amit én adok, értékesebb a tiszta ezüstnél. {8:20} Az igazságosság ösvényén járok, a jogosság útjának közepén. {8:21} Gazdag örökséghez juttatom, aki engem szeret, házát kincsekkel töltöm meg. {8:22} Elsőként engem formált az Örökkévaló, réges-régen, minden más munkája előtt, {8:23} öröktől fogva felkent, és helyemre állított, kezdetben, még a Föld kezdete előtt. {8:24} Mikor megszülettem, még tengerek sem voltak, vízforrások sem csörgedeztek. {8:25} Előbb születtem, mint a hegyek a helyükre kerültek, s a dombok megállapodtak, {8:26} előbb, mint az Örökkévaló a Földet s a mezőket teremtette, vagy a világ legelső porszemét. {8:27} Ott voltam, mikor az Örökkévaló a Mennyet teremtette, mikor kimérte az óceán partjait. {8:28} Ott voltam, mikor megerősítette fönt a fellegeket, és lent a mélység forrásait. {8:29} Ott voltam, mikor parancsolt a tengereknek, hogy át ne lépjék a határt, amit nekik szabott. Ott voltam, mikor lefektette a Föld alapjait. {8:30} Mellette nőttem fel, mint gyermek az apja mellett, naponta bennem lelte örömét, előtte játszottam és örültem szüntelen. {8:31} Játszottam mindennel, amit a Földön teremtett, és gyönyörködtem az emberekben. {8:32} Ezért hát, fiaim, hallgassatok rám, hogy ti is boldogok legyetek: kövessétek az én ösvényemet! {8:33} Bölcsek legyetek, fogadjátok meg tanácsaimat, ne utasítsatok el, ne vonakodjatok! {8:34} Boldog, aki hallgat rám, s ajtóm előtt vár engem naponta, aki rám vár kapuim előtt. {8:35} Mert aki megtalál engem, életet talál, és az Örökkévaló jóindulatát. {8:36} De ha nem keres meg, magának árt vele. Akik engem gyűlölnek, szeretik a halált!” {i9:1} Bölcsesség vendégségbe hív {9:1} Felépítette házát a bölcsesség, kifaragta mind a hét oszlopát. {9:2} Mindent elkészített: ételeket, borokat, asztalt terített vendégeinek. {9:3} Szolgáit kiküldte, hogy hívják vendégeit, s hogy a város magaslatairól kiáltsanak: {9:4} „Jöjjetek mind, akik tanácsra szorultok!” Hívja a tapasztalatlanokat is: {9:5} „Jöjjetek, legyetek vendégeim, egyetek-igyatok asztalomnál, {9:6} hagyjátok el bolondságaitokat, hogy éljetek, és járjatok az értelem ösvényein!” {9:7} Aki öntelt és büszke csúfolódót figyelmeztet, csak bajt szerez magának. Ha meginted a gonoszt, megvádol téged, és neked támad. {9:8} Ne intsd meg a büszke és öntelt embert, csak meggyűlöl érte, intsd meg a bölcset, és szeretni fog! {9:9} Tanítsd a bölcset, és még bölcsebb lesz, tanácsold azt, aki igazságos, és tanul belőle! {9:10} A bölcsesség kezdete: tisztelni és félni az Örökkévalót. A Szentet megismerni — az vezet értelemhez. {9:11} Bölcsesség szaporítja meg napjaidat, éveket ad életed éveidhez. {9:12} Ha bölccsé leszel, magad látod hasznát, ha büszke és csúfolódó, te vallod kárát. {i9:13} Ostobaság is hívogat {9:13} Az öntelt ostobaság, mint fecsegő és tudatlan asszony, {9:14} kiül háza kapujába, a dombtetőn, székében ül a város fölött, {9:15} hívja a járókelőket, szólongatja az arra menőket: {9:16} „Jöjjetek mind, akik tanácsra szorultok!” Hívja a tapasztalatlanokat is: {9:17} „A lopott víz édes, a titokban evett kenyér gyönyörűséges!” {9:18} De azok nem tudják, hogy házában a holtak árnyai laknak, nem veszik észre, hogy vendégei a sír mélyébe süllyedtek! {i10:1} Salamon bölcs mondásai {10:1} Ezek Salamon bölcs mondásai. A bölcs fiú örömet szerez apjának, az ostoba fiú pedig szomorúságot anyjának. {10:2} A csalással szerzett vagyon mit sem ér, de az igazságosság megszabadít a haláltól. {10:3} Az Örökkévaló megadja, amit az igazságosak kívánnak, de megakadályozza, hogy a gonoszok kívánsága teljesüljön. {10:4} A lusta ember elszegényedik, a szorgalmas pedig meggazdagodik. {10:5} Az értelmes fiú aratáskor begyűjti a termést, a haszontalan pedig átalussza az aratást. {10:6} Az emberek áldják, aki igazságos, míg a gonoszok beszéde csak erőszakosságukat leplezi. {10:7} Az igaz ember nevét áldva emlegetik, de a gonosz nevét átokként használják. {10:8} A bölcs szívű engedelmeskedik a parancsnak, az istentelen beszédű pedig elbukik. {10:9} Aki igazságosan él, az biztonságban lakik, de aki görbe utakon jár, azt rajtakapják. {10:10} Aki rosszindulatú és alattomos, az bajt okoz, az istentelen beszédű pedig elbukik. {10:11} Az igazságos ember beszéde élet forrása, de a gonoszok beszéde csak erőszakosságukat takargatja. {10:12} A gyűlölet felszítja a viszályt, de a szeretet minden vétket befed. {10:13} Az értelmes ember beszédében bölcsességet találsz, az esztelen hátának pedig verés való. {10:14} A bölcsek a szívükben gyűjtik a tudást, az ostobák pedig kifecsegik, és bajt hoznak magukra. {10:15} A gazdag embert vagyona védi, a szegényt pedig nincstelensége teszi tönkre. {10:16} Az igazságos ember jövedelme az életet szolgálja, de amit a bűnös szerez, abból újabb bűnök származnak. {10:17} Aki elfogadja a figyelmeztetést, az maga is az élet útját mutatja másoknak, aki pedig elutasítja az intést, másokat is félrevezet. {10:18} Aki hazugsággal takarja el gyűlöletét, s aki rágalmat terjeszt, ostoba mind a kettő. {10:19} Aki sokat beszél, sokat is vétkezik, aki pedig idejében elhallgat, az bölcs. {10:20} Az igaz ember beszéde drága, mint a színezüst, az istentelennek pedig még a gondolatai is értéktelenek. {10:21} Az igaz ember bölcs beszéde sokakat táplál, az ostobák pedig esztelenségük miatt halnak meg. {10:22} Az Örökkévaló áldása tesz igazán gazdaggá, nem az ember erőlködése. {10:23} Az öntelt ostoba élvezi, ha gonoszságot követhet el, az értelmes embernek pedig a bölcsességben telik öröme. {10:24} Amitől fél a gonosz, az esik meg vele, amit pedig az igazak kívánnak, megkapják. {10:25} Már az első vihar elsöpri a gonoszt, de az igazak örökké megmaradnak. {10:26} Mint ecet a fogaknak, füst a szemeknek, olyan a lusta szolga a megbízójának. {10:27} Aki tiszteli és féli az Örökkévalót, annak élete meghosszabbodik, a gonosz ember élete pedig megrövidül. {10:28} Amit az igaz remél, annak örülni fog, de amit a gonosz vár, abból semmi sem lesz. {10:29} Az Örökkévalónak tetsző élet az igazak kővára, de pusztulás a gonosztevőknek. {10:30} Az igaz embert semmi sem tudja kimozdítani a helyéről, de a gonoszok végleg ki fognak pusztulni a Földről. {10:31} Az igaz ember szája bölcsességet mond, de a gonosz nyelvűt kipusztítják a Földről. {10:32} Az igaz ajka kedvesen szól, de a gonosz szája csak bajt okoz. {11:1} Az Örökkévaló utálja a hamis mérleget, de kedvére vannak a pontos mérősúlyok. {11:2} A kevélységgel a megszégyenülés, az alázatossággal pedig a bölcsesség jár együtt. {11:3} Az igazságszeretőket becsületességük vezeti, a hűtleneket pedig becstelenségük teszi tönkre. {11:4} Semmit sem ér a vagyon az ítélet napján, de aki szereti az igazságot — az megmenti őt a haláltól. {11:5} Az igazságosan élő embernek az igazságosság készít egyenes utat, de aki romlott, a saját gonoszsága miatt bukik el. {11:6} Aki szereti az igazságot, azt megmenti az igazság, a hűtleneket pedig a saját mohó kívánságuk ejti csapdába. {11:7} Mikor meghal az istentelen, reménye is meghal, szertefoszlik minden, amiben bízott. {11:8} Az igazságszerető embert kimentik a bajból, helyette az istentelen kerül bele. {11:9} A képmutató a beszédével teszi tönkre embertársát, az igazat pedig megmenti tudása. {11:10} Ha virulnak az igazak, örül a város, s mikor a gonoszokat kigyomlálják belőle, ujjong a város, és lakói vigadnak. {11:11} Az igazságszerető emberek felvirágoztatják, a gonoszok beszéde pedig lezülleszti a várost. {11:12} Aki megvetéssel beszél a másikról, esztelen, aki pedig értelmes, inkább hallgat. {11:13} A pletykálkodó kifecsegi mások titkait, de a megbízható tud titkot tartani. {11:14} Bölcs vezetés nélkül lezüllik a nemzet, ha pedig sok tanácsadója van, felvirágzik. {11:15} Ha kezességet vállalsz más adósságáért, biztosan rosszul jársz, ha pedig visszautasítod a kezességet, biztonságban élhetsz. {11:16} A kedves és szelíd asszony tiszteletet, a hős harcos pedig zsákmányt szerez. {11:17} Ha másokon könyörülsz, saját lelkednek használsz vele, ha pedig kegyetlen vagy, saját testednek ártasz. {11:18} Az istentelen csalással szerzett vagyona elillan, aki pedig igazságosságot vet, maradandó jutalmat arat. {11:19} Ha állhatatosan kitartasz az igazságosság mellett, az élet felé haladsz, de ha a gonoszságot hajszolod, a vesztedbe rohansz. {11:20} Utálja az Örökkévaló az álnok szívűt, de kedvét leli a tisztességesekben. {11:21} Nem ússza meg büntetés nélkül a gonosz, ebben biztos lehetsz, az igazak és gyermekeik pedig megmenekülnek. {11:22} Az oktalan asszony, ha szépséges, olyan, mint az aranykarika egy disznó orrában. {11:23} Amit az igazak kívánnak, abból sok jó származik, de a gonoszok nem remélhetnek mást, mint haragot. {11:24} Van aki bőkezűen adakozik, mégis egyre gyarapodik, s van, aki mindent megtart magának, mégis elszegényedik. {11:25} A bőkezű adakozó bővelkedik, s aki másokat felüdít, maga is felüdül. {11:26} Aki felhalmozza búzáját, átkozza azt a nép, de áldják azt, aki eladja a termést. {11:27} Ha teljes erőddel jóra igyekszel, jóindulatra számíthatsz te is, ha pedig gonoszságra törekszel, azt kapod te is. {11:28} Aki vagyonában bízik, lehullik, mint ősszel a levél, az igaz pedig kivirul, mint tavasszal a fák. {11:29} Aki rosszul bánik a családjával, annak végül semmije sem marad. Az ostoba szolgája lesz a bölcs szívűnek. {11:30} Az igaz ember élete olyan gyümölcsöket terem, mint az Élet Fája, és a bölcs sokak lelkét megmenti. {11:31} Az igazságos itt a Földön megkapja, amit érdemel, mennyivel inkább az istentelenek és a bűnösök! {12:1} Aki tanulni vágyik, elfogadja a helyreigazítást, aki pedig visszautasítja, ostoba marad. {12:2} A jóindulatú emberhez az Örökkévaló is jóindulatú, de aki gonosz terveket sző, azt elítéli. {12:3} A gonoszt nem erősíti meg a gonoszsága, az igaz viszont szilárd, mint az erős gyökerű fa. {12:4} A jó feleség olyan, mint a korona a férje fején, de mint a csontok fájdalma, aki szégyent hoz a férjére. {12:5} Az igaz ember szándékai becsületesek, az istentelen tervei pedig tisztességtelenek. {12:6} A gonoszok szavai lesben állnak, hogy megöljenek valakit, az igazak szavai pedig megmentenek a veszélytől. {12:7} Ha pusztulnak a gonoszok, írmagjuk sem marad, az igazak családja pedig fennmarad. {12:8} Az értelmes férfit megbecsülik, de az ostobát megvetik. {12:9} Jobb, ha nem sokra becsülnek, de mégis van szolgád, mintha sokra tartod magad, de még kenyérre se telik. {12:10} Az igaz ember jól bánik még az állataival is, de az istentelennek még a „jóindulata” is kegyetlenség. {12:11} Aki gondosan műveli a földjét, jóllakik a termésével, aki viszont elpocsékolja idejét, az ostoba. {12:12} Az istentelen kívánja a gonoszsággal szerzett vagyont, az igaz pedig olyan, mint a mélyen gyökerező növény, amely bőven terem. {12:13} A gonoszt a saját bűnös beszéde ejti csapdába, az igazságszerető pedig kimenekül a bajból. {12:14} Amit mond az ember, annak a gyümölcséből lakik jól, és amit tesz, annak a jutalmát kapja meg. {12:15} A bolond szerint minden, amit tesz, helyes, a bölcs pedig hallgat a tanácsra. {12:16} Az ostoba haragja hamar kitudódik, az értelmes pedig fel sem veszi a sértést. {12:17} A megbízható tanú az igazságot, a hamis tanú pedig az igazságtalanságot erősíti. {12:18} Aki meggondolatlanul fecseg, mintha tőrével döfködne, a bölcs beszéde pedig meggyógyít. {12:19} Az igaz beszéd örökre megmarad, de a hazugság csak egy pillanatig áll meg. {12:20} Akik gonosz terveket szőnek, azoknak szívében hamisság lakik, akik pedig békességet hozó tanácsot adnak, azokéban öröm. {12:21} Az igazságszerető embert nem éri veszedelem, de az istentelen élete bajjal teli. {12:22} Az Örökkévaló gyűlöli a hazug beszédet, de szereti a hűségeseket. {12:23} Aki okos, nem fitogtatja tudását, de az ostobák kifecsegik butaságukat. {12:24} A szorgalmas ember uralkodni, a lusta pedig robotolni fog. {12:25} Az aggodalom elcsüggeszti, a jó szó pedig felvidítja az embert. {12:26} Az igazságszerető ember útbaigazítja társát, de az istentelen másokat is rossz útra visz. {12:27} A lusta nem ejt zsákmányt soha, a szorgalmas pedig drága kincset talál. {12:28} Az igazságosság útja az életre vezet, ha ezen jársz, nem látsz halált soha. {13:1} A bölcs fiú elfogadta apja tanácsát, de az öntelt ostoba nem hallgatott a figyelmeztetésre. {13:2} Amit mond az ember, annak a gyümölcsével lakik jól, de aki hazug és hűtlen, az csak kegyetlen büntetést kap. {13:3} Aki vigyáz arra, hogy mit mond, megőrzi lelkét a bajtól, aki pedig meggondolatlanul beszél, az saját magát sodorja bajba. {13:4} A lusta mindig sóvárog valami után, de hiába, a szorgalmas pedig bőségesen megkapja, amit kíván. {13:5} Az igaz gyűlöli a hazugságot, az istentelen pedig gyalázatos és szégyenletes dolgokat tesz. {13:6} Az igazságosság megőrzi azt, aki igazságosan él, a gonoszság ellenben tönkreteszi azt, aki szereti a bűnt. {13:7} Van, aki gazdagnak mutatja magát, pedig semmije sincsen, más meg szegénynek tetteti magát, holott igen gazdag. {13:8} A gazdag vagyona váltságdíj lehet az életéért, de a szegényt senki sem fenyegeti. {13:9} Az igaz ember világossága vidáman fénylik, az istentelen lámpája pedig hamar kialszik. {13:10} Az ostoba büszkeség csak veszekedést okoz, a bölcs pedig elfogadja a tanácsot. {13:11} A könnyen szerzett vagyon hamar elszáll, aki pedig apránként gyűjt, egyre gyarapodik. {13:12} A halogatott remény elcsüggeszti a szíved, de a beteljesült kívánság az élet fája. {13:13} Aki elutasítja Isten szavát, az adósságba süllyed, de aki tiszteli és féli azt, megkapja jutalmát. {13:14} A bölcs ember tanítása az élet forrása, szavai megóvnak a halál csapdáitól. {13:15} Aki értelmes, azt kedvelik, de az élet keményen bánik az istentelenekkel. {13:16} Az okos ember meggondolja, mit tesz, az ostoba pedig a tetteivel mutatja ki ostobaságát. {13:17} Az istentelen, ha megbízzák, bajt okoz, a megbízható követ pedig gyógyulást hoz. {13:18} Szégyen és szegénység jut annak, aki elutasítja a figyelmeztetést, aki pedig megfogadja, annak tisztelet és gazdagság. {13:19} A teljesült kívánság édes a léleknek, de az ostoba kívánja a gonoszt, és nem akar róla lemondani. {13:20} Aki a bölcsekkel barátkozik, maga is bölcs lesz, de ha ostobákhoz csatlakozik, bajba kerül. {13:21} A bűnösöket szerencsétlenség üldözi, de az igazak szép jutalmat kapnak. {13:22} Az igaz örökséget hagy még az unokáinak is, a bűnösök vagyona pedig az igazak számára van félretéve. {13:23} A szegény ember szántóföldje bőséges termést adhat, de néha az igazságtalanság azt is tönkreteszi. {13:24} Aki nem fenyíti meg a fiát, amikor kellene, nem szereti igazán, aki pedig valóban szereti, idejében megfegyelmezi. {13:25} Az igaz ember jóllakásig ehet, míg a gonoszok éhen maradnak. {14:1} A bölcs asszony építi a családját, az ostoba pedig saját kezével rombolja le. {14:2} Aki igazságosan él, tiszteli és féli az Örökkévalót, de aki görbe utakon jár, Istent veti meg. {14:3} Az ostoba a beszéde miatt bajba kerül, a bölcset pedig saját szavai mentik meg. {14:4} Ha nincsenek ökreid, hogy műveljék a földet, üres a magtárad. De bőséges termésre számíthatsz, ha erős ökreid vannak. {14:5} A hűséges tanú mindig igazat mond, de a hamis tanú hazudik. {14:6} A gúnyolódó hiába keresi a bölcsességet, nem találja, az értelmes azonban örömest tanul. {14:7} Hagyd ott az öntelt ostobát, hiszen semmit sem tanulhatsz tőle. {14:8} Az értelmesek bölcsessége abban van, hogy tudják, hová mennek, az ostobák bolondsága pedig abban, hogy még magukat is becsapják. {14:9} Az ostobákat büntetéssel kell rávenni, hogy engedelmeskedjenek a törvénynek, de az igazságosak örömmel engedelmeskednek. {14:10} Bánatodat csak a saját szíved ismeri igazán, és örömödben sem osztozhat idegen. {14:11} Az istentelen ember családja tönkremegy, az igazaké pedig felvirágzik. {14:12} Van olyan út, amely helyesnek látszik, végül mégis a halálba vezet. {14:13} Nevetés közben is fájhat a szíved, és az öröm végén szomorúság várhat. {14:14} A romlott szívű ember megkapja tetteiért méltó büntetését, a jó ember pedig jutalmát. {14:15} Az ostoba mindent elhisz, amit hall, a bölcs pedig minden lépését jól meggondolja. {14:16} A bölcs óvatos, és elkerüli a bajt, az ostoba pedig gátlástalan és elbizakodott. {14:17} A hirtelen haragú ostobán cselekszik, aki pedig gonosz terveket szövöget, azt meggyűlölik. {14:18} Az ostobák bolondságot örökölnek, az értelmeseket pedig tudással koronázzák meg. {14:19} Térdet hajt a gonosz a jó előtt, meghajol az istentelen az igazak kapujában. {14:20} A szegény embert még a szomszédja is lenézi, bezzeg a gazdagnak sok a barátja! {14:21} Aki megveti a másikat, vétkezik, de áldott, aki segít a szegényeken. {14:22} Akik gonoszt terveznek, elszámítják magukat, akik pedig jót, azok jóindulatra és hűségre számíthatnak. {14:23} A szorgalmas munka mindig hasznot hajt, de aki csak a száját jártatja, elszegényedik. {14:24} A bölcsek koronája a gazdagság, az öntelt ostobáké pedig saját butaságuk. {14:25} Az igaz tanú életet ment, a hamis tanú pedig cserben hagy. {14:26} Akik tisztelik és félik az Örökkévalót, teljes bizalommal vannak iránta, s ez még a gyermekeiknek is menedéket jelent. {14:27} Az Örökkévalót tisztelni és félni — ez az élet forrása, így kerülheted el a halál csapdáit. {14:28} A nép sokasága a király dicsősége, de ha elfogy a nemzet, elbukik a király is. {14:29} Aki féken tartja haragját, az igazán értelmes, aki pedig hirtelen haragú, nagyokat hibázik. {14:30} A békességes, nyugodt szív egészség a testednek, de az indulatosság még a csontjaidat is megrontja. {14:31} Aki a szegényt elnyomja, annak Teremtőjét bántja meg, aki pedig segít a szegényeken, Istent tiszteli ezzel. {14:32} Saját gonoszsága miatt pusztul el a gonosz, az igazakat pedig ártatlanságuk oltalmazza. {14:33} Az értelmes ember szívében nyugszik a bölcsesség, amelynek az ostobák lelke hírét sem hallotta. {14:34} Az igazságosság felvirágoztatja a nemzetet, az igazságtalanság pedig romlásba dönti. {14:35} A király jóindulattal van bölcs szolgája iránt, de a haszontalant haragja sújtja. {15:1} Aki szelíden válaszol, lecsendesíti a haragot, a sértő, kemény beszéd pedig felszítja. {15:2} A bölcsek beszéde vonzóvá teszi a tudást, az öntelt ostobákból pedig csak úgy dől a butaság. {15:3} Az Örökkévaló szemei mindent figyelemmel kísérnek, a jókat és gonoszokat egyaránt szemmel tartja ő! {15:4} A szelíd és kedves szó olyan, mint az élet fája, de a hamis beszéd összetöri az ember szellemét. {15:5} Az ostoba visszautasítja apja figyelmeztetését, aki pedig elfogadja, értelmessé válik. {15:6} Az igaz ember házában nagy kincs van, de amit a gonosz megszerez, abból csak baj lesz. {15:7} A bölcs beszéde tudást terjeszt, de az öntelt ostobáknak a gondolkozása is zavaros. {15:8} Az Örökkévaló utálja, amit a gonoszok áldoznak neki, de az igazak imádságának örül. {15:9} A gonoszok életmódját utálja az Örökkévaló, de szereti azokat, akik igazságosan akarnak élni. {15:10} Súlyos fenyítést kap, aki letér az Örökkévaló útjáról, aki pedig nem fogadja el a fenyítést: meghal. {15:11} Az Örökkévaló előtt nyitott könyv a halál országa és a nagy mélység is, mennyivel inkább az emberek szíve! {15:12} Az ostoba csúfolódó utálja azt, aki figyelmezteti, és nem kér a bölcsek tanácsából. {15:13} Amikor tele van a szíved örömmel, még az arcod is ragyog, szíved fájdalma pedig összetöri szellemedet. {15:14} Az értelmes szívű keresi a tudást, a magabiztos ostobák pedig bolondságokon rágódnak. {15:15} A nyomorultak számára minden nap nehéz, de a vidám szívűnek minden napja ünnep. {15:16} Jobb szerényen élni, de félni és tisztelni az Örökkévalót, mint nagy gazdagság miatt örökké gondokkal küszködni. {15:17} Többet ér egy tányér egyszerű étel, ha szeretettel teszik eléd, mint a dúsan terített asztal, ha gyűlölködve ülik körül. {15:18} A hirtelen haragú felszítja, a türelmes pedig lecsendesíti a veszekedést. {15:19} A lusta élete olyan, mint a tövisekkel benőtt ösvény, az igazságosé pedig, mint a sima országút. {15:20} A bölcs fiú örömet szerez apjának, az öntelt ostoba pedig szégyent hoz anyjára. {15:21} Az értelmetlen örül, ha valami ostobaságot tehet, az értelmes pedig egyenes úton jár. {15:22} Bölcs tanács nélkül meghiúsul a terved, ha pedig hallgatsz a bölcsek tanácsára, megvalósul. {15:23} Örömet szerez, ha meg tudsz felelni valakinek, még inkább, ha ezt jó pillanatban teszed! {15:24} A bölcs ember útja felfelé vezet, az életre, egyre távolabb a halottak országától, amely a mélyben van. {15:25} Az Örökkévaló összedönti a büszkék házát, de megvédi az özvegyek birtokát. {15:26} A gonosz gondolatokat gyűlöli az Örökkévaló, de a kedves szavakat szereti. {15:27} Aki csalással szerzett vagyon után sóvárog, saját családját teszi tönkre, aki pedig gyűlöli a megvesztegetést, élni fog. {15:28} Az igazságos megválogatja szavait, de az istentelenek szájából árad a gonoszság. {15:29} Az Örökkévaló távol van az istentelenektől, de az igazak imádságára válaszol. {15:30} Az örömtől ragyogó szemek másokat is felvidítanak, s a jó hír szinte megeleveníti testedet. {15:31} Aki hallgat a figyelmeztetésre, amely az életre vezet, az a bölcsek között fog lakni. {15:32} Aki elutasítja a figyelmeztetést, a saját életét gyűlöli, aki viszont megfogadja, értelmes lesz. {15:33} Az Örökkévaló tisztelete és félelme bölcsességre tanít, és a megtiszteltetést az alázatosság készíti elő. {16:1} Az ember szíve tervezget, de a bölcs válasz az Örökkévalótól származik. {16:2} Mindenki helyesnek tartja a saját tetteit, de az Örökkévaló az, aki mérlegeli szívünk szándékait. {16:3} Bízd rá az Örökkévalóra minden dolgodat, így lesznek sikeresek a terveid. {16:4} Az Örökkévaló mindent a saját rendeltetése szerint teremtett, még az istenteleneket is: őket a veszedelem napjára. {16:5} Az Örökkévaló utálja, aki öntelt, s biztos, hogy nem hagyja büntetlenül. {16:6} A kegyelem és hűség eltörli a bűnt. Tiszteld és féld az Örökkévalót, az távol tart a gonosztól! {16:7} Ha az Örökkévalónak tetszik, ahogy élsz, még az ellenségeidet is kibékíti veled. {16:8} Jobb a kevés, amit igazságosan szereztél, mint a nagy gazdagság, amihez csalással jutottál. {16:9} Terveidet a szíved készíti, de lépteidet az Örökkévaló irányítja. {16:10} Amit a király mond, az törvény, s mikor ítéletet hoz, nem téved. {16:11} Az Örökkévaló azt kívánja, hogy minden mérleg és mérősúly pontos, és minden üzleti megállapodás igazságos legyen. {16:12} Az igazságtalanság utálatos a király számára, mert uralmát az igazságosság és jogosság tartja fenn. {16:13} A király örül az igaz beszédnek, ezért szereti azt, aki igazat mond. {16:14} Akire a király megharagszik, az közel kerül a halálhoz, de a bölcs le tudja csendesíteni a király haragját. {16:15} Akire a király arca ragyog, az élni fog, mert a király jóindulata olyan, mint a tavaszi eső. {16:16} Mennyivel többet ér bölcsességet gyűjteni, mint aranyat! Mennyivel jobb értelmet szerezni, mint ezüstöt! {16:17} Az igaz útja elkerüli a gonoszt, és a ki ügyel a lépéseire, megőrzi életét. {16:18} Büszkeség a közelgő összeomlás hírnöke, elbizakodottság pedig bukásé. {16:19} Jobb ha szerény vagy a szegények között, mint ha büszkékkel osztozol a zsákmányon. {16:20} Aki Isten beszédére figyel, és megfogadja azt, annak jó dolga lesz, és aki az Örökkévalóban bízik, milyen áldott! {16:21} Az emberek értelmesnek tartják a bölcs szívűt. A gondosan megválogatott szavak meggyőzőek. {16:22} Élet forrása a bölcsesség az értelmesnek, az ostobák büntetése pedig a saját ostobaságuk. {16:23} A bölcs szívű okosan szól, és a szavaival gyarapítja a tudást. {16:24} A kedves beszéd, mint a tiszta méz, édes a léleknek, egészség a testnek. {16:25} Van olyan út, amely helyesnek látszik, végül mégis a halálba vezet. {16:26} Éhsége a munkás javát szolgálja, mert sürgeti, hogy keresse meg kenyerét. {16:27} A haszontalan ember gonosz terveket sző, beszéde pedig pusztító tűz. {16:28} A bajkeverő viszályt szít, a rágalmazó éket ver még a barátok közé is. {16:29} Az erőszakos becsapja társát, és rossz útra vezeti. {16:30} Aki öszehúzza szemét, gonoszságot tervez, s aki összeszorítja ajkát, már el is határozta magát a rosszra. {16:31} Az ősz haj dicsőség koronája, azokon, akik igazságosan élnek. {16:32} Többet ér a türelmes kitartás, mint a nagy hősiesség, és az önuralom, mint a hadi sikerek. {16:33} Az ember sorsot húzhat, de az Örökkévaló dönti el a dolgot. {17:1} Jobb egy falat száraz kenyér békességgel, mint a folytonos lakomázás veszekedéssel. {17:2} A bölcs szolga uralkodni fog gazdája haszontalan fián, és együtt örököl a testvérekkel. {17:3} Olvasztótégely kell az ezüstnek, kemence az aranynak, az ember szívét pedig az Örökkévaló tisztítja meg. {17:4} Aki a gonosz beszédre figyel, maga is gonosztevő, aki rágalomra hallgat, maga is hazug. {17:5} Ha a szegényen gúnyolódsz, Teremtőjét sérted meg, aki pedig más baján örül, nem kerüli el a büntetést. {17:6} Az öregek koronája az unokák, a gyermekek dicsősége pedig a szülők. {17:7} Nem illik az ostoba szájába a választékos beszéd, még kevésbé az uralkodó ajkára a hamis szó. {17:8} Van, aki varázserejű kőnek hiszi a megvesztegetést, mindenütt ezzel akar célhoz érni. {17:9} Aki megbocsátja a vétket, szeretetre törekszik, aki pedig újra felemlegeti, még a barátokat is elválasztja. {17:10} Az értelmes embert egyetlen figyelmeztetés mélyebben érinti, mint száz csapás az öntelt ostobát. {17:11} A gonosz egyre csak lázadozik, míg végül kegyetlen hírnök indul ellene. {17:12} Inkább egy anyamedvével találkozz, akitől bocsait elvették, mint egy dühöngő ostobával! {17:13} Ha rosszal fizetsz a jóért, befészkel házadba a gonosz, és el nem hagy többé! {17:14} A vita kezdete olyan, mint repedés a gáton. Hagyd abba, mielőtt a veszekedés kitör! {17:15} Az Örökkévaló utálja a bűnös felmentését, és ugyanígy az ártatlan elítélését is. {17:16} Mit ér a pénz az ostoba kezében? Hogy bölcsességet vegyen rajta, ahhoz nincs esze! {17:17} Az igazi barát mindig szeret téged, de akkor válik igazán a testvéreddé, ha bajba kerülsz. {17:18} Csak a bolond vállal kezességet más ember adósságáért! {17:19} Aki veszekedni szeret, a bűnt szereti, és aki dicsekszik, veszedelmet hoz magára. {17:20} Az álnok szívűnek nem lesz jó sorsa, és a hamis beszédű nagy bajba kerül. {17:21} Az öntelt ostoba szüleinek bánata, az ilyen fiú apjának nincs sok öröme. {17:22} Az öröm gyógyulás és egészség, de a bánat még csontjaidat is elemészti. {17:23} Az istentelen titokban elfogadja a megvesztegetést, hogy elferdítse az igazságot. {17:24} Az értelmes a bölcsességen tartja a szemét, az ostobák pedig távoli dolgokról álmodoznak. {17:25} Az ostoba gyermekek sok bánatot okoznak apjuknak, és keserűséget anyjuknak. {17:26} Megbüntetni az ártatlant, vagy megverni a nemes lelkűt, nem igazságos. {17:27} A bölcs megválogatja a szavait, az értelmes higgadtan viselkedik. {17:28} Még az ostoba is bölcsnek tűnik, mikor hallgat, és értelmesnek hiszik, ameddig nem beszél. {18:1} Az önfejű csak saját kívánságát követi, és dühösen elutasít minden bölcs tanácsot. {18:2} Az ostoba nem hallgat senkire, egyre a saját gondolatait mondja. {18:3} Amikor az istentelen bejön, vele jön a megvetés, de hamar követi a szidalom és a gyalázat is. {18:4} A bölcs beszéde mély víz, a bölcsesség forrása pedig, mint a mélyből feltörő patak. {18:5} Nem jó a bűnösnek kedvezni, sem az igazat kiforgatni jogaiból. {18:6} Az ostobák beszéde veszekedést okoz, szájuk büntetésért kiált. {18:7} Az ostoba a beszédével saját magát teszi tönkre, és szavaival csapdát állít magának. {18:8} A rágalmat könnyű elhinni, ahogy a finom falatot könnyű lenyelni. {18:9} Aki hanyagul végzi munkáját, testvére annak, aki szándékosan rombol. {18:10} Erős bástya az Örökkévaló, hozzá menekül az igaz, és védelmet talál. {18:11} Azt hiszik a gazdagok, hogy vagyonuk megvédi őket, azt képzelik, magas kőfal a gazdagság. {18:12} A bukás előtt büszkeség jár, a megtiszteltetés előtt pedig alázatosság. {18:13} Aki meg sem hallgatja a kérdést, és úgy felel, az ostoba és megszégyenül. {18:14} Az embert a szelleme támogatja a szenvedés elviselésében, de ha reményét veszti, azt ki tudja elviselni? {18:15} Az értelmes szíve szomjas a tudásra, és a bölcs füle ismeretre éhes. {18:16} Az ajándék megnyitja előtted a lehetőséget, és a hatalmasok elé juttat. {18:17} Aki elsőnek szól, annak látszólag igaza van, majd ellenfele következik, és kérdéseivel próbára teszi. {18:18} A sorsolás eldönti a vitát, és elválasztja a vitázó feleket. {18:19} Megsértett barátod nehezebb visszanyerni, mint az erős várat elfoglalni. A veszekedés olyan, mint erős zár a palota kapuján. {18:20} Beszéded gyümölcsével kell jóllaknod, és amit mondasz, annak következményét eszed, akár jó, akár rossz az. {18:21} Élet és halál a nyelv hatalmától függ, s ahogyan bánsz vele, úgy eszed gyümölcsét. {18:22} Aki jó feleséget keresett magának, nagy kincset talált, mert az Örökkévaló jóindulattal volt iránta. {18:23} Aki szegény, alázatosan könyörög segítségért, a gazdag pedig gorombán válaszol. {18:24} Van olyan barát, aki csak bajba kever, de van olyan is, aki hűségesebb a testvérnél. {19:1} Jobb szegényen, de becsületesen élni, mint ostobának lenni, és hamisan beszélni. {19:2} A puszta lelkesedés tudás nélkül semmit sem ér, és aki hirtelenkedik, hibát vét. {19:3} Az ostoba ember életét saját butasága teszi tönkre, mégis az Örökkévalót okolja érte. {19:4} A gazdagság sok barátot szerez, de a szegényt még barátai is elkerülik. {19:5} A hamis tanú nem ússza meg büntetlenül, és aki folyton hazudik, nem menekül meg. {19:6} A bőkezű adakozónak sokan hízelegnek, és aki ajándékot osztogat, annak mindenki barátja. {19:7} Aki szegény, azt a testvérei elkerülik, elhagyják még barátai is, segítséget kér tőlük, de hiába. {19:8} Szerezz bölcsességet, ha szereted az életet, őrizd meg az értelmet, hogy jó dolgod legyen! {19:9} Aki hamisan tanúskodik, megkapja büntetését: a hazug tanú tönkremegy. {19:10} Nem illik az ostobához a gazdagság és jólét, még kevésbé a szolgához, hogy fejedelmeken uralkodjon. {19:11} Bölcs dolog, ha fékezed haragod, és dicsőségedre válik, ha nem veszed fel a sértést. {19:12} Mint oroszlán-ordítás, olyan a király haragja, de mint a frissítő harmat a fűnek, a jóindulata. {19:13} Az öntelt és ostoba fiú tengernyi bajt okoz apjának. Az elégedetlen asszony pedig olyan, mint a lyukas háztetőn folyton becsepegő eső. {19:14} Házat és vagyont örökölhetsz szüleidtől, de jó feleséget csak az Örökkévaló adhat. {19:15} A lustaság mély álomba merít, és a lomha ember éhezni fog. {19:16} Ha engedelmeskedsz az Örökkévaló parancsának, az életed mented meg, de ha elutasítod, meghalsz. {19:17} Kölcsönadsz az Örökkévalónak, ha a szegényeken segítesz, ő pedig visszafizeti neked. {19:18} Fegyelmezd meg a fiadat, amíg még van remény, de ne engedd, hogy haragod elragadjon, és összetörd! {19:19} Akit erőszakos haragja elragad, büntetést kapjon érte, különben még erőszakosabb lesz. {19:20} Hallgass a tanácsra, s fogadd el a helyreigazítást, akkor végül te is bölccsé leszel. {19:21} Mennyi gondolat és szándék kavarog az ember lelkében, de csak az Örökkévaló terve valósul meg! {19:22} Amit Isten a leginkább kíván tőled, az a hűség. Jobb szegénynek lenni, mint hűtlennek. {19:23} Ha tiszteled és féled az Örökkévalót, utad az életre vezet, s nyugodtan alhatsz, mert nem ér veszedelem. {19:24} A lusta még magával sem törődik, még arra sem képes, hogy az ételt a tálból a szájához emelje. {19:25} A beképzelt ostobát fenyíteni kell, hogy okuljon belőle, de az értelmes már abból is tanul, ha valaki figyelmezteti. {19:26} Szégyenletes és gyalázatos, aki bántalmazza apját, vagy elkergeti anyját. {19:27} Fiam, ha nem hallgatsz a figyelmeztetésre, eltávolodsz a bölcsességtől. {19:28} A hitvány tanú csúfot űz a törvényből, és az istentelen szája igazságtalanságot terjeszt. {19:29} A büszke és öntelt embert ítélet várja, a beképzelt ostobákat pedig verés. {20:1} A bor elveszi a józan eszed, a tömény ital nagyhangúvá tesz, s aki megrészegedik, ostoba. {20:2} A haragvó király olyan, mint az ordító oroszlán. Ha magadra haragítod, az életedbe kerülhet. {20:3} Megbecsülést érdemel, aki elkerüli a veszekedést, az ostobák pedig hamar vitába keverednek. {20:4} Nem szánt ősszel a lusta, nyáron meg aratni szeretne, de nincs mit. {20:5} Mint a mély kútban a víz, olyan az ember szívében a szándék, de az értelmes mégis a felszínre hozza! {20:6} Sokan barátodnak mondják magukat, de találsz-e egyet is, aki igazán hűséges hozzád? {20:7} Az igazságszerető ember egész életében egyenes úton jár, s még a gyermekei is áldottak! {20:8} Amikor a király ítéletet tart, tekintete elválasztja az igazat a gonosztól, mint búzát a pelyvától. {20:9} Ki mondhatja: „Megtisztítottam szívem minden rossztól, bűneimtől megtisztultam?” {20:10} Az Örökkévaló utálja, ha más mértékkel mérsz eladásnál, mint vételnél, s így becsapod az embereket. {20:11} Még egy gyermek is a tetteivel mutatja meg jellemét, ebből láthatod, hogy jó-e, vagy rossz. {20:12} A jó fület és az éles szemet egyaránt az Örökkévaló teremtette. {20:13} Ha szeretsz aludni, szegény leszel! Kelj fel, dolgozz, és bőven lesz mit enned! {20:14} „Hitvány holmi, nem sokat ér!” — mondja a vevő alkudozás közben, de mikor elmegy, már dicsekszik vele. {20:15} Nagy érték az arany és az igazgyöngy, de a bölcs beszéd mindennél többet ér. {20:16} Vedd zálogba a ruháját attól, aki idegenért vállal kezességet! {20:17} Amit csalással szereztél, előbb édesnek érzed, de végül mintha kavicsokkal telne meg a szád. {20:18} A terveket a jó tanács teszi sikeressé, és csak alapos tanácskozással viselj háborút! {20:19} Aki mások magánügyeit kipletykálja, abban ne bízz! Ne barátkozz olyannal, aki folyton fecseg! {20:20} Aki apját, anyját átkozza, annak világossága a legnagyobb sötétben alszik ki. {20:21} Ha örökséged idő előtt követeled, akkor végül nem lesz áldás rajta. {20:22} Ne állj bosszút magadért, inkább várj, amíg az Örökkévaló megfizet! {20:23} Ha nem egyforma mértékkel mérsz mindenkinek, az utálatos az Örökkévaló számára! Soha ne használj hamis mérleget! {20:24} Az Örökkévaló irányítja az emberek lépéseit. Honnan tudhatnánk, utunk hová vezet? {20:25} Csapdába esel, ha elhamarkodottan fogadsz valamit Istennek, és utána gondolkozol rajta, tudod-e teljesíteni. {20:26} A bölcs király különválasztja a gonoszokat az igazaktól, ahogy a polyvát különválasztják a búzától, a gonoszokat pedig összezúzza. {20:27} Az ember szelleme lámpa az Örökkévaló kezében, amellyel az ember legbelsőbb zugait is megvizsgálja. {20:28} Kegyelem és hűség őrzi a királyt, uralmát a hűséges szeretet tartja fenn. {20:29} A fiatalok dísze az erő, az öregek ékessége pedig az ősz fej. {20:30} Kitisztítják lelkedből a gonoszt a megsebző csapások, megtisztítanak a szíved mélyébe ható sebek. {21:1} Ahogy a földműves irányítja a csatorna vizét, úgy tartja kezében az Örökkévaló a király szívét: vezeti, amerre akarja. {21:2} A saját útját mindenki helyesnek tartja, de aki megvizsgálja és mérlegeli szíved szándékait — az Örökkévaló az! {21:3} Tedd meg, ami helyes és igazságos, — ezt az Örökkévaló többre értékeli minden áldozatnál. {21:4} Büszke tekintet és gőgös gondolatok, — ez az istentelen szántóföldje, amelyből bűn terem. {21:5} Ha szorgalmas vagy, terveid bőséges hasznot hoznak, de ha türelmetlen és kapkodó, csak a szegénységet sietteted. {21:6} A hazugsággal szerzett gazdagság hamar eltűnik, mint a pára. Aki így akar meggazdagodni, a halált keresi. {21:7} A gonoszokat a saját erőszakosságuk pusztítja el, mert nem akarnak igazságosan élni. {21:8} A bűnös útja tekervényes, az igaz pedig egyenes úton jár. {21:9} Jobb a szabad ég alatt, a lapos háztetőn lakni, mint a veszekedős asszonnyal egy fedél alatt. {21:10} Az istentelen ember lelke vágyik a gonoszságra, még a barátja iránt sem jóindulatú. {21:11} Ha megfenyítik a beképzelt ostobát, még ő is bölcsebb lesz tőle, de a bölcs már a figyelmeztetésből is okul. {21:12} Az Örökkévaló igazságos! Szemmel tartja az istentelenek házát, és porig rombolja őket. {21:13} Ha nem akarod meghallani a szegények segélykiáltását, akkor neked sem felel senki, amikor segítségért kiáltasz. {21:14} A titokban adott ajándék lecsendesíti a haragot, a kézbe csúsztatott megvesztegetés lecsillapítja az indulatot. {21:15} Az igazságszerető emberek örülnek, mikor az igazság érvényesül, a gonosztevők pedig megrettennek. {21:16} Aki letér a bölcsesség útjáról, hamar a halottak közé jut. {21:17} Aki csak a szórakozást hajhássza, végül elszegényedik, aki pedig szereti a bort és a költekezést, sohasem lesz gazdag. {21:18} Az istentelen fizet váltságdíjat az igazért, és a csaló a becsületes helyett. {21:19} Jobb egyedül lakni a pusztában, mint a hirtelen haragú és veszekedős asszonnyal egy házban. {21:20} Drága kincs és olaj van a bölcs házában, az ostobának pedig semmije sincs, mert eltékozolja. {21:21} Aki igazságosságra, hűségre és szeretetre törekszik, életet talál, jogosságot és megbecsülést. {21:22} A bölcs elfoglalja az erős harcosok városát, lerombolja bástyáikat, melyekben bíztak. {21:23} Ha gondosan vigyázol szavaidra, sok bajtól mentheted meg magad. {21:24} A büszke lenéz és kicsúfol mindenkit, tetteit féktelen gőg hajtja. {21:25} A lustát a saját telhetetlen kívánsága öli meg, mert nem akar dolgozni. {21:26} A kapzsi embernek soha semmi sem elég, az igazságos pedig adakozik, és nem sajnálja. {21:27} Az Örökkévaló utálja, amikor istentelen hoz áldozatot neki, különösen, mikor gonosz szándékkal teszi. {21:28} A hamis tanú el fog veszni, aki pedig odafigyel az ügyre, annak a tanúnak megáll a szava. {21:29} Aki becsületes, az biztos benne, hogy jó úton jár, az istentelen pedig csak tetteti. {21:30} Sem bölcsesség, sem okosság, sem tanács nem állhat ellen az Örökkévaló akaratának. {21:31} A lovakat felkészítheted a csatára, de a győzelem az Örökkévaló kezében van! {22:1} A jó hírnév többet ér, mint a nagy gazdagság, s ha jóindulattal vannak irántad, az értékesebb, mint az ezüst és arany. {22:2} Az Örökkévaló szemében gazdag és szegény egyforma: ő teremtette mind a kettőt. {22:3} A bölcs látja a közelgő veszedelmet, és elrejtőzik előle, az ostoba pedig egyenesen belefut, és megszenvedi. {22:4} Tiszteld és féld az Örökkévalót, s légy alázatos! Jutalmad: gazdagság, tisztesség és élet. {22:5} A tisztességtelen emberre tövisek és csapdák várnak, de aki vigyáz magára, messze elkerüli azokat. {22:6} Neveld a gyermekedet hozzá illő módon, s akkor még idős korában sem tér el tanításodtól. {22:7} A gazdag uralkodik a szegényen, és az adós szolgája a hitelezőjének. {22:8} Aki jogtalanságot vet, veszedelmet arat, és haragjának botja eltörik. {22:9} Aki jó szívvel adakozik, áldott lesz, mert saját kenyeréből ad az éhezőknek. {22:10} Zavard el, aki másokat kigúnyol! Vele együtt elmegy a viszály is, megszűnik a vitatkozás és gyalázkodás. {22:11} Akinek szíve tiszta, beszéde kedves, annak barátja a király. {22:12} Az Örökkévaló őrködik az igaz tudás fölött, és meghiúsítja az istentelen szavait. {22:13} Azt mondja a lusta: „Oroszlán jár az utcán, még megölne, ha kimennék!” {22:14} Mély verem a paráznaság: akire az Örökkévaló haragszik, beleesik abba. {22:15} A gyermekhez könnyen tapad a bolondság, de a fenyítés pálcája elűzi tőle. {22:16} Aki elvesz a szegénytől, hogy saját vagyonát gyarapítsa, vagy aki gazdagnak ajándékoz, biztosan szegény lesz mind a kettő! {i22:17} Harminc bölcs mondás {22:17} Figyelj arra, amit a bölcsek mondanak, hallgasd meg szavaimat! Vésd szívedbe, amire tanítalak! {22:18} Hasznodra válik, ha jól megjegyzed, és segítségedre lesz, amikor mondogatod. {22:19} Bízz az Örökkévalóban, higgy benne, és őrá támaszkodj! Most erre tanítalak téged, igen, éppen téged! {22:20} Ezért írtam ezt a harminc bölcs mondást a számodra. Kiválogattam a legfontosabb tudnivalókat és a legjobb tanácsokat, {22:21} hogy tanítsalak az igazságra. Így majd helyesen meg tudsz felelni annak, aki elküldött téged. {i22:22} — 1 — {22:22} Ne foszd ki a szegényt, és ne okozz kárt a nyomorultnak a bíróság előtt! {22:23} Vigyázz, mert az Örökkévaló támogatja és védi őket! Aki a szegényt megrabolja, annak az Örökkévaló is elveszi életét! {i22:24} — 2 — {22:24} Ne barátkozz haragos természetű emberrel, és ne tarts azzal, aki hirtelen haragú, {22:25} különben te is hasonló leszel hozzá, és bajt hozol magadra! {i22:26} — 3 — {22:26} Ne vállalj felelősséget mások adósságáért, ne légy kezese senkinek! {22:27} Ha nem tudsz helyette fizetni, még az ágyadat is kihúzhatják alólad! {i22:28} — 4 — {22:28} Ne vidd odébb a birtokhatár kövét, amelyet még őseid állítottak! {i22:29} — 5 — {22:29} Aki tehetséges és szorgalmas, királyokat fog szolgálni, nem közönséges embereket. {i23:1} — 6 — {23:1} Ha az uralkodó vendégül lát, jól gondold meg, kinek az asztalánál ülsz! {23:2} Ne egyél túl sokat, még akkor se, ha nagyon éhes vagy! {23:3} Ne kívánd meg a kínált finom falatokat, lehet, hogy csak próbára tesz. {i23:4} — 7 — {23:4} Ne törekedj a gazdagságra! Legyen eszed, és meg se próbáld! {23:5} A pénz gyorsan elszáll, egy szempillantás alatt eltűnik, elrepül, mint a madár. {i23:6} — 8 — {23:6} Ha kapzsi ember hív vendégségbe, ne ülj az asztalához, s ne kívánd a finom ételeket, amivel kínál! {23:7} Azt mondja: „Egyél, igyál!” — de sajnálja tőled, és azt számolgatja, mennyibe kerül ez neki. {23:8} Amit megettél, kihányod, és hiába udvariaskodtál. {i23:9} — 9 — {23:9} Meg se próbálj tanácsot adni a magabiztos ostobának! Úgyis csak kineveti bölcs szavaidat. {i23:10} — 10 — {23:10} Ne vidd odébb a birtokhatár kövét, amelyet még elődeid állítottak! Ne vedd el az árváktól birtokukat, {23:11} mert erős az Örökkévaló, az árvák védelmezője! Ő védi meg ügyüket veled szemben! {i23:12} — 11 — {23:12} Fogadd meg az intést, hallgass a bölcs beszédre! {i23:13} — 12 — {23:13} Fegyelmezd meg a gyermeket, ha szükséges! Még ha meg is kell fenyítened, nem hal bele. {23:14} Lehet, hogy a haláltól mented meg, ha megvesszőzöd! {i23:15} — 13 — {23:15} Fiam, ha bölcs leszel, boldoggá teszel engem is! {23:16} Mennyire örülök majd, ha bölcsen beszélsz! {i23:17} — 14 — {23:17} Ne irigyeld a bűnösöket, de mindig teljes szívedből tiszteld és féld az Örökkévalót! {23:18} Akkor jó jövő vár rád, és amit remélsz, abban nem fogsz csalódni! {i23:19} — 15 — {23:19} Hallgass rám fiam, hogy bölcs legyél, és irányítsd szíved az Örökkévaló útjára! {23:20} Ne barátkozz iszákosokkal, és ne járj együtt azokkal, akik túl sokat esznek! {23:21} Mert az ilyenek elszegényednek: folyton csak esznek, isznak, alszanak, végül semmijük sem marad. {i23:22} — 16 — {23:22} Hallgass apád tanácsára, mert neki köszönheted, hogy élsz! Tiszteld anyádat, még idős korában is! {23:23} Az igazság, bölcsesség, tanács és értelem minden pénzt megér, vedd meg bármi áron, de soha el ne add semmiért! {23:24} Milyen boldog az igazságszerető gyermek apja, s mennyi öröme telik az apának bölcs gyermekében! {23:25} Hadd örüljenek a te szüleid is, hadd teljék öröme benned annak, aki megszült! {i23:26} — 17 — {23:26} Add nekem a szívedet, fiam! Kövesd életem példáját! {23:27} A prostituált veszélyes, mint a mély verem, más asszonya pedig, mint a szűk kút: nehéz kiszabadulni belőle. {23:28} Leselkedik rád, hogy rabul ejtsen, mint a rabló áldozatára, és a házasságtörő férfiak számát szaporítja. {i23:29} — 18 — {23:29} Kik azok, akik folyton vitatkoznak és verekednek, sok szomorúságot és bajt okoznak, sebeket kapnak ok nélkül, és szemük a bortól vöröslik? {23:30} Azok, akik egész éjjel bor mellett mulatnak, s folyton ürügyet keresnek, hogy ihassanak. {23:31} Ne nézd hát a bort, ne csodáld rubin színét! Ne nézd, hogyan gyöngyözik a pohárban, mert hamar lecsúszik a torkodon! {23:32} Végül megmar, mint a kígyó, megmérgez, mint a vipera! {23:33} Részegen furcsa dolgokat látsz, és össze-vissza beszélsz. {23:34} Úgy érzed, viharos tengeren hánykolódsz, az árboc tetején. {23:35} Azt mondod: „Ütöttek, de nem fájt. Vertek, de nem is éreztem. Mikor fogok felébredni? Hadd igyak még egy kicsit!” {i24:1} — 19 — {24:1} Ne irigykedj a gonoszokra! Messze kerüld őket, {24:2} mert folyton valami pusztítást terveznek, gonoszságról beszélnek! {i24:3} — 20 — {24:3} Bölcsesség által épül a ház, az otthon és a család, és az értelem által lesz erős. {24:4} Az otthont és a családi élet minden területét pedig a tudás tölti meg drága és kedves kincsekkel. {i24:5} — 21 — {24:5} A bölcs férfi hatalmasabb, mint az erős, és a tudós hatalmasabb, mint akinek csak a testi ereje nagy. {24:6} Ezért bölcs tanácsosokkal viselj háborút, és ha igazán győzni akarsz, sok ilyenre van szükséged. {i24:7} — 22 — {24:7} Az ostobának elérhetetlen a bölcsesség, ezért ki se nyissa száját, mikor a vezetők tanácskoznak! {i24:8} — 23 — {24:8} Aki gonosz dolgokat tervez, azt bajkeverőnek hívják. {24:9} Istentelen tervet szőni bűn. A csúfolódót mindenki utálja. {i24:10} — 24 — {24:10} Ha nehéz időkben gyengének bizonyulsz, akkor valóban kevés az erőd! {i24:11} — 25 — {24:11} Mentsd meg a halálra szánt foglyokat! Szabadítsd ki azokat, akik a vesztőhely felé tántorognak! {24:12} Ne mondd: „Nem is tudtam róla!”, mert az Örökkévaló, aki a szíveket vizsgálja, jól tudja, mit miért teszel! Aki a lelkedet őrzi, tudja, és mindenkinek tettei szerint fizet. {i24:13} — 26 — {24:13} Fiam, egyél mézet, mert jó! Bizony, édes a tiszta méz. {24:14} Ilyen a bölcsesség is: édes a lelkednek. Ha megtalálod, szép jövő vár rád, és amit remélsz, abban nem fogsz csalódni. {i24:15} — 27 — {24:15} Ne légy olyan, mint a lesben álló rabló, ne akard kirabolni az igazságszerető ember otthonát és családját, ne támadd meg otthonát! {24:16} Mert az igaz ember is sokszor elesik, mégis mindannyiszor felkel, de az istentelent egyetlen baj is teljesen elpusztítja. {i24:17} — 28 — {24:17} Ne örülj annak, ha ellenségedet baj éri, ne légy kárörvendő, mikor elesik! {24:18} Mert az Örökkévaló látja, és megharagszik rád, ellenségedről pedig elfordul haragja. {i24:19} — 29 — {24:19} Ne bosszankodj a gonosztevők miatt, és ne irigykedj az istentelenekre! {24:20} Mert a gonosznak nincs jövője, és az istentelen világossága kialszik. {i24:21} — 30 — {24:21} Fiam, tiszteld az Örökkévalót és a királyt, és egyik ellen se lázadj! {24:22} A lázadót hirtelen baj éri, mert sokféle veszedelmet zúdíthat rá az Örökkévaló is, meg a király is! {i24:23} További bölcs mondások {24:23} Ezek a mondások is a bölcsektől származnak: A bíró legyen pártatlan és elfogulatlan azokkal szemben, akik fölött ítélkezik! {24:24} A bírót, aki felmenti a bűnöst, átkozzák az emberek és utálják a népek. {24:25} De ha elítéli a bűnöst, jó dolga lesz, és bőséges áldásban lesz része. {24:26} Aki őszintén válaszol, az az igaz barátod. {24:27} Előbb végezd el a szántóföldi munkákat, majd a vetést, azután építsd fel a házad. {24:28} Ne beszélj alapos ok nélkül senki ellen, különben ostobának tűnhetsz! {24:29} Ne mondd: „Én is úgy bánok vele, ahogy ő velem! Bosszút állok azért, amit velem tett!” {24:30} Láttam egy lusta és gondatlan ember kertjét, amikor mellette mentem el. Milyen ostoba lehet ennek a szőlőskertnek a gazdája! {24:31} A kert ki se látszott a gazból, úgy elborították a tövisek, kőkerítése pedig leomlott. {24:32} Ezt látva elgondolkoztam, és ezt tanultam belőle: {24:33} „Csak még egy kicsit hadd aludjak, egy kicsit pihenek még!” — {24:34} így tör rád a szegénység, mint a rabló! Mire körülnézel, már semmid sincsen, mintha tolvaj lopta volna el. {i25:1} További bölcs mondások Salamon királytól {25:1} Ezek is Salamon bölcs mondásai, amelyeket Ezékiásnak, Júda királyának szolgái gyűjtöttek össze. {25:2} Istent tiszteljük azokért, amiket eltitkol előlünk, a királyt pedig azokért, amiket felfedez. {25:3} Az ég magassága, a föld mélye és a királyok szíve kifürkészhetetlen! {25:4} Tisztítsd meg az ezüstöt a salaktól, akkor az ötvös gyönyörű mestermunkát készít belőle! {25:5} Távolítsd el az istentelen tanácsadókat a király közeléből, és megerősíti trónját az igazságosság! {25:6} Ne dicsekedj a király előtt, és ne foglald el a vezetők helyét! {25:7} Jobb, ha azt mondják: „Jöjj előrébb!”, mintha megaláznak, s a vezetők szeme láttára hátrébb állítanak. {25:8} Ne fordulj elhamarkodottan a bírósághoz! Mihez kezdesz, ha ellenfeled kerül ki győztesen? {25:9} Ha panaszod van valaki ellen, ezt vele beszéld meg négyszemközt, ne mással! Ne pletykáld ki más dolgait, {25:10} különben a másik megszégyenít téged, és rossz híredet terjeszti. {25:11} Mint aranyalmák ezüsttányéron, olyan a helyén mondott szó, és a helyes döntés. {25:12} Mint arany fülbevaló, vagy színarany ékszer, olyan a bölcs figyelmeztetés annak, aki azt elfogadja. {25:13} Mint egy pohár hideg víz a nyári hőségben az aratónak, olyan a megbízható küldött annak, aki elküldte: felüdíti lelkét. {25:14} Aki ajándékot ígér, de mégsem ad, olyan, mint a felhős, szeles idő, amely nem hoz esőt. {25:15} Türelemmel még a királyt is meggyőzheted, a makacs ellenkezést is megtörheted szelíd beszéddel. {25:16} Ha mézet találtál, egyél, amennyi jólesik, de ne túl sokat, mert kihányod! {25:17} Még a barátodhoz se menj túl gyakran, mert megsokallja, és elege lesz belőled! {25:18} Aki hamisan tanúskodik valaki ellen, veszélyes, mint a buzogány, a kard, vagy az éles nyíl! {25:19} Nehéz helyzetben sohase bízz meg hűtlen emberben, mert cserbenhagy, mint a fájós fogad, vagy a kificamodott bokád. {25:20} Vidám dalt énekelni bánatos embernek oly ostobaság, mint hidegben levetkőzni, vagy a sebre ecetet önteni. {25:21} Ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, itasd meg! {25:22} Ha így bánsz vele, égetni fogja a szégyen, mintha parazsat tennél a fejére. Az Örökkévaló pedig megjutalmaz téged. {25:23} Az északi szél esőt hoz. A másik háta mögötti vádaskodás pedig haragot támaszt. {25:24} Jobb a szabad ég alatt, a lapos háztető sarkában lakni, mint a veszekedős feleséggel egy házban. {25:25} Olyan a messzi földről érkezett jó hír, mint a pohár hideg víz a szomjas embernek. {25:26} Mint a felkavart kút, vagy a beszennyezett forrás, olyan az igaz ember, ha elbizonytalanodik, és enged a gonosznak. {25:27} Túl sok mézet enni, vagy a magunk dicsőségét keresni, nem jó. {25:28} Ha nem tudsz uralkodni magadon, olyan vagy, mint a város kőfal nélkül. {i26:1} Bölcs mondások az ostobákról {26:1} Mint hóesés a nyárhoz, vagy záporeső az aratáshoz, úgy nem illik a megtiszteltetés az öntelt ostobához. {26:2} Ahogy elszáll a madár, elrepül a fecske, úgy száll el az ok nélkül mondott átok is. {26:3} Ostor a lónak, zabla a szamárnak, és verés való az öntelt ostobának. {26:4} Ne válaszolj az öntelt ostobának a bolondsága szerint, különben te is hasonló leszel hozzá! {26:5} De felelj meg az öntelt ostobának a bolondságához mérten, hogy ne képzelje magát olyan okosnak! {26:6} Ha üzeneted ostoba emberre bízod, olyan, mintha saját lábadat vágnád le, és hívnád a bajt. {26:7} Mint a sánta bicegése, olyan, ha az ostoba bölcs mondást idéz. {26:8} Amilyen értelmetlen hozzákötni a követ a parittyához, olyan, ha az ostobát megtisztelik. {26:9} Mint mikor a részeg kezébe beleakad a tövis, olyan az, ha az ostoba bölcs mondást akar idézni. {26:10} Aki ostobát fogad szolgálatába, vagy idegen csavargót, olyan, mint aki vaktában lövi nyilait, és valakit megsebez. {26:11} Az ostoba újra meg újra elköveti ugyanazt a butaságot, mint a kutya, amely visszatér ahhoz, amit kihányt. {26:12} Láttál-e olyan embert, aki magát bölcsnek tartja? Még az ostoba felől is több reményed lehet, mint felőle! {26:13} Azt mondja a lusta, ha otthon akar maradni: „Nem mehetek ki, mert oroszlán járkál az utcán!” {26:14} Ide-oda forog ágyán a lusta, mint az ajtó a sarkán. {26:15} Kinyújtja kezét a tálba, de szájához már nem emeli — ilyen a lusta. {26:16} A lusta hétszer okosabbnak gondolja magát azoknál, akik valóban bölcsek. {26:17} Mintha kóbor kutyát fognál fülön, ha az, ha veszekedésbe avatkozol, amely nem rád tartozik. {26:18} Mint az őrült, aki találomra tüzes nyilakat lövöldöz, s gyilkol, {26:19} olyan, aki becsapja társát, s azt mondja: „Ugyan, csak tréfáltam!” {26:20} Kialszik a tűz, ha elfogy a tűzrevaló, megszűnik a viszály, ha elmegy a rágalmazó. {26:21} Fát a tűzre, szenet a parázsra, — ilyen a bajkeverő a viszály felszítására. {26:22} A rágalom mélyen behatol a lélekbe, akárcsak a finom falatok a test belsejébe. {26:23} Mint olcsó cserépkorsón hamis ezüstborítás, olyan a hízelgő beszéd, mely gonosz szívből származik. {26:24} Aki gyűlöletet hordoz a szívében, beszédével igyekszik azt palástolni, de közben gonosz terveket szövöget. {26:25} Ezért ne higgy neki, akármilyen kedvesen is szól, mert szíve tele van gonoszsággal! {26:26} A gyűlöletet egy ideig el lehet takarni álnoksággal, de előbb-utóbb lelepleződik mindenki előtt. {26:27} Aki másnak vermet ás, maga esik bele, és aki sziklát görget fel az emelkedőn, arra gurul vissza. {26:28} A hazug ember gyűlöli azt, akit tönkretett, és a hízelgés bukást okoz. {27:1} Ne légy elbizakodott a jövőre nézve, mert nem tudhatod, mit hoz a holnap. {27:2} Más dicsérjen téged, ne te magadat, inkább az idegen szája, mint a tiéd! {27:3} Súlyos a kő, és nehéz a homok, de még nehezebb a bosszúság, amelyet az ostobák okoznak. {27:4} Pusztító árvíz a kegyetlen harag, de az irigység még veszedelmesebb! {27:5} Jobb, ha nyíltan megintesz valakit, mint ha titokban szereted. {27:6} A barátodban akkor is bízhatsz, ha fáj, amit mond, de az ellenséged akkor is rosszat akar, mikor hízeleg. {27:7} A jóllakott ember még a mézet is megtapossa, de aki valóban éhes, annak még a keserű is édes. {27:8} Mint a fészkéből kiesett madárfióka, olyan az ember, aki messze vándorol otthonától. {27:9} Felvidít az illatos olaj és az édes illatú füstölő, de még inkább a barátod szívből jövő jó tanácsa. {27:10} Barátod el ne hagyd, se apád barátját! Ne utazz a testvéredhez, hogy meglátogasd, amikor bajban vagy! Többet ér a közeli szomszéd, mint a távoli testvér. {27:11} Fiam, légy bölcs, hadd örüljek sikerednek, s hadd tudjak megfelelni annak, aki gyaláz. {27:12} Az okos ember előre látja a bajt, és kitér előle, az ostoba pedig nekimegy, és megszenvedi. {27:13} Vedd zálogba a ruháját attól, aki idegenért vállal kezességet! {27:14} Ha kora hajnalban nagy hangon köszöntöd szomszédodat, lehet, hogy áldás helyett átoknak veszi. {27:15} Mint esős napon a szüntelen csepegő víz, olyan a feleség, aki folyton veszekszik. {27:16} Elhallgattatni őt oly nehéz, mint a szelet visszafogni, vagy az olajat megtartani a markodban. {27:17} Az acélpengét acéllal élesítik, csakúgy, mint a barátok egymást csiszolják. {27:18} Aki fügefát gondoz, eszi is a gyümölcsét, s aki hűségesen szolgálja mesterét, azt megbecsülik. {27:19} Ahogy a víztükör megmutatja arcodat, ha belenézel, úgy mutatja meg a szíved, milyen a valódi természeted. {27:20} A halál országa és a feneketlen mélység soha be nem telik, ilyen az ember szemének kívánsága is: telhetetlen. {27:21} Az ezüstöt az olvasztótégely, az aranyat a kemence, az ember jellemét pedig az teszi próbára, ha megdícsérik. {27:22} Az öntelt ostobát akár mozsárban is apróra törheted, a bolondságát mégsem tudod kitisztítani belőle. {27:23} Gondosan vizsgáld meg juhaidat és kecskéidet, viselj gondot nyájaidra, {27:24} mert a gazdagság nem tart örökké, sőt, a korona sem marad fenn örökre! {27:25} Mikor lekaszálják a füvet, és új sarjad a helyén, és begyűjtik a hegyekről a szénát, {27:26} nyírd meg juhaidat, készíts a gyapjúból ruhákat! Adj el néhány kecskét, és vásárolj értük földet! {27:27} Akkor lesz elég kecsketej, hogy táplálja családodat, s még a szolgáidat is. {28:1} Az istentelen akkor is menekül, ha senki sem üldözi, az igazságszerető pedig bátor, mint az oroszlán. {28:2} Amelyik országban sokat vétkeznek a törvény ellen, annak vezetői sűrűn váltják egymást. De a bölcs és értelmes vezető sokáig fog uralkodni, ha a nép engedelmeskedik a törvénynek. {28:3} Ha egy szegényből válik szegényeket elnyomó uralkodó, az olyan, mint a pusztító felhőszakadás, amely után nem terem semmi. {28:4} Akik nem akarnak engedelmeskedni a törvénynek, dicsérik a gonoszokat, akik pedig engedelmeskednek annak, harcolnak a gonoszok ellen. {28:5} A gonoszok föl sem fogják, mi az igazságosság, de akik szeretik az Örökkévalót, egészen megértik. {28:6} Jobb becsületesen élni szegénységben, mint tisztességtelenül és gazdagon. {28:7} A bölcs fiú engedelmeskedik a törvénynek, aki pedig haszontalan emberek társaságába keveredik, szégyent hoz apjára. {28:8} Aki hitelezéssel és uzsorakamattal szerzi vagyonát, annak gyűjti azt, aki a szegényeknek adakozik. {28:9} Aki elfordul Isten törvényétől és tanításától, annak még az imádsága is utálatos Isten számára. {28:10} Aki rossz útra vezeti az igazságszeretőt, az maga esik csapdába, az ártatlan pedig szép örökséget kap. {28:11} Aki gazdag, mind bölcsnek képzeli magát, de az értelmes szegény kiismeri őt, és átlát rajta. {28:12} Amikor igazságszeretők győznek, nagy az örvendezés, de ha az istentelenek kerekednek fölül, elrejtőznek az emberek. {28:13} Ha takargatod bűneidet, nem lesz jó dolgod, de ha bevallod, és elfordulsz tőlük, kegyelmet kapsz. {28:14} Boldog és áldott, aki tiszteli embertársait, de aki makacs, bajba kerül. {28:15} Mint zsákmányára rohanó oroszlán, vagy támadó medve, olyan a nyomorult népen uralkodó istentelen vezető. {28:16} Az ostoba uralkodó kegyetlenül elnyomja népét, de a becsületes vezető, aki gyűlöli a megvesztegetést, sokáig uralkodik. {28:17} A gyilkos, akit szándékos emberölés bűne terhel, hadd fusson a sírig, az ilyenen ne segíts! {28:18} Aki egyenes úton jár, biztonságban él, aki pedig görbe utakon, hirtelen elbukik. {28:19} Aki földjét szorgalmasan műveli, jóllakik annak termésével, de aki haszontalan dolgokat kerget, elszegényedik. {28:20} Aki megbízható és hűséges, sokféle áldást kap, aki pedig hirtelen akar meggazdagodni, büntetést. {28:21} Légy pártatlan és elfogulatlan az ítéletben, különben még egy falat kenyérért is hamisan ítélhetsz! {28:22} A pénzsóvár hirtelen akar meggazdagodni, de nem veszi észre, hogy ehelyett szegénységre jut. {28:23} Aki őszintén megint valakit, azt végül megkedvelik, inkább, mint a hízelegőt. {28:24} Aki apjától, vagy anyjától lop, és azt mondja: „Nem tettem semmi rosszat!” — az olyan, mint a gonosztevő. {28:25} Aki kapzsi és telhetetlen, az viszályt szít az emberek között, de aki az Örökkévalóban bízik, az meggazdagodik. {28:26} Aki saját magában bízik, az öntelt ostoba, aki viszont bölcsen él, az megmenekül a bajtól. {28:27} Ha adakozol a szegényeknek, semmiben sem látsz hiányt, de ha nem akarsz segíteni rajtuk, sokan átkozni fognak. {28:28} Mikor gonoszok kaparintják meg a hatalmat, elrejtőznek az emberek. Mikor pedig vereséget szenvednek a gonoszok, gyarapodnak és sokasodnak az igazak. {29:1} Aki sok intés ellenére mégis önfejű marad, egyszer csak összetörik, menthetetlenül. {29:2} Amikor igazságszerető kerül hatalomra, örül a nép, ha pedig istentelen uralkodik, mindenki sóhajtozik. {29:3} Ha szereted a bölcsességet, örömet szerzel apádnak, de ha prostituáltakhoz jársz, eltékozlod a vagyonát. {29:4} Amikor igazságos király uralkodik, megerősödik a nemzet. Aki pedig súlyos adókat vet ki, romba dönti az országot. {29:5} Aki hízeleg a másiknak, az csapdát állít neki. {29:6} A gonoszt a saját bűne ejti csapdába, az igazságszerető pedig énekel és örül. {29:7} Az igazságszerető törődik a szegények ügyével, de az istentelent nem érdeklik a szegények. {29:8} A büszke csúfolódók fellázítják a várost, és zűrzavart okoznak, a bölcsek pedig lecsillapítják a gyűlölködést. {29:9} Ha bölcs és ostoba vitatkozik, az ostoba hol dühös, hol meg nevet, de nem tudnak megegyezni semmiképp. {29:10} A gyilkos gyűlöli az ártatlant, az igazságszeretők pedig igyekeznek megmenteni az ártatlan életét. {29:11} Az ostoba szabad folyást enged indulatának, a bölcs pedig megfékezi és lecsillapítja haragját. {29:12} Amelyik vezető hallgat a hazugságra, annak romlott minden beosztottja is. {29:13} Egy dologban a szegény és elnyomója is hasonló: az Örökkévaló élteti mind a kettőt. {29:14} Amelyik király igazságosan bánik a szegényekkel, annak uralkodása hosszú és szilárd. {29:15} A gyermeket a helyreigazítás és fenyítés bölccsé teszi, de a szabadjára engedett gyermek szégyent hoz anyjára. {29:16} Amikor istentelenek kaparintják meg a hatalmat, megszaporodik a bűn, de az igazak meglátják a gonoszok bukását. {29:17} Fegyelmezd meg a fiadat, akkor nyugalmat hoz neked, és örömöd lesz benne. {29:18} Ahol nincs prófétai látás, ott elvadul és lezüllik a nemzet. De milyen boldog és áldott, aki követi a tanítást! {29:19} Pusztán szavakkal nem lehet fegyelmezni a szolgát, megérti ugyan, de mégsem engedelmeskedik. {29:20} Még a magabiztos ostobához is több reményt fűzhetsz, mint akinek gondolkodás nélkül jár a szája. {29:21} Ha gyermekkorától fogva mindent megengedsz a szolgádnak, a végén majd nem bírsz vele. {29:22} A haragos ember viszályt szít, és a hirtelen haragú sokat vétkezik. {29:23} Büszkeséged miatt megaláztatás ér, alázatosságodért pedig megtiszteltetés. {29:24} Saját magának ellensége, aki a tolvajjal társul, mert bár hallja az esküt, mégsem tanúskodhat. {29:25} Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki az Örökkévalóban bízik, megmenekül. {29:26} Sokan a királyhoz fordulnak ügyükkel, pedig csak az Örökkévaló szolgáltat igazságot! {29:27} Az igazságszerető irtózik a gonosztól, az istentelen gonosz pedig gyűlöli azt, aki becsületesen él. {i30:1} Ágúr bölcs mondásai {30:1} Ágúrnak, a masszái Jáke fiának bölcs mondásai. Ezt mondta Itielnek és Ukalnak: {30:2} Bizony, én mindenkinél kevesebbet tudok, semmit sem ismerek és értek úgy, ahogy az emberek. {30:3} Nem tanultam bölcsességet, és nem ismerem a Szentet. {30:4} Ki ment fel valaha is a Mennybe, és jött vissza onnan? Ki tudta összefogni a szelet a markába? Ki gyűjtötte össze a vizeket ruhája sarkába? Ki jelölte ki a Föld határait? Ismered-e a nevét? Vagy tudod-e a fiának nevét? {30:5} Isten minden szava színtiszta, kipróbált igazság, ő maga pedig biztonságos menedék mindenkinek, aki bízik benne. {30:6} Ezért amit ő mond, ahhoz ne tégy hozzá egy szót se, mert számon kéri rajtad, és rád bizonyítja hazugságodat! {30:7} Örökkévaló, két dolgot kérek tőled, add meg, kérlek, mielőtt meghalok! {30:8} Messze űzd el tőlem a hazugságot és a hamiskodást! Se túl szegénnyé, se túl gazdaggá ne tégy engem! Add meg a mindennapi kenyeremet! {30:9} Különben még jó dolgomban megtagadnálak, és azt mondanám: „Ugyan, kicsoda az Örökkévaló?!” Vagy szegénységem miatt lopni kényszerülnék, s ezzel szégyent hoznék Istenem nevére. {30:10} Ne vádold be a szolgát uránál, mert megátkoz téged, és megbűnhődsz érte! {30:11} Micsoda nemzedék az, amely átkozza apját, és nem áldja anyját?! {30:12} Micsoda nemzedék az, amely tisztának tartja magát, noha nem tisztult meg bűneitől?! {30:13} Micsoda nemzedék az, amelynek büszke a tekintete és gőgös a pillantása?! {30:14} Micsoda nemzedék az, amelynek fogai, mint a kardok, zápfogai, mint a kések, hogy felfalja a szegényeket az egész földről, és a nincsteleneket az emberek közül?! {30:15} A piócának két szája van, s mindkettő ezt mondja: „Add nekem! Add nekem!” Ugyanígy ezeket soha ki nem elégítheted, sohasem mondják, hogy elég: {30:16} a halottak országa, a meddő asszony, a száraz föld, amely esőre szomjazik, és a tűz. Ezeknek soha semmi sem elég. {30:17} Aki apját kicsúfolja, vagy idős anyját lenézi, az megérdemli, hogy a szemét hollók vájják ki, testét pedig keselyűk szaggassák szét. {30:18} Vannak felfoghatatlan csodák számomra, amelyeket semmiképpen nem tudok megérteni: {30:19} miképp repül a sas az égen, merre megy a kígyó a sziklán, hol jár a hajó a tengeren, és hogyan jár együtt a férfi és a nő. {30:20} A hűtlen asszony megcsalja férjét, azután megmosdik, és azt mondja: „Nem tettem semmi rosszat!” {30:21} Van, ami miatt megrendül a föld, s amit nem tud elviselni: {30:22} a szolgát, akiből király lesz, az üresfejű ostobát, ha jól megy a sora, {30:23} az asszonyt, akit férje megvet, mégis elveszi feleségül, a szolgálólányt, aki úrnője helyére lép. {30:24} Vannak állatok, amelyek aprók — mégis nagyon bölcsek: {30:25} a hangyák népe: kicsik és gyengék — nyáron mégis élelmet gyűjtenek télre, {30:26} a mormoták sem erősek — mégis sziklákra építik házukat, {30:27} a sáskáknak nincs királyuk — mégis szép rendben vonulnak, {30:28} a gyíkok kézzel megfoghatók — mégis ott vannak a királyok palotájában is. {30:29} Vannak, akik méltósággal járnak, s akiknek minden lépése fejedelmi: {30:30} az oroszlán, az állatok fejedelme, nem hátrál meg senki elől, {30:31} a peckesen lépkedő kakas, a kecskebak, és a király, aki hadseregét vezeti. {30:32} Ha büszke voltál, ha ostobán viselkedtél, ha mások ellen rosszat gondoltál, tedd kezed a szádra, és hallgass! {30:33} Ha sokáig köpülöd a tejet, vaj lesz belőle, ha sokáig fújod az orrod, vérezni kezd, ha pedig sokáig bosszantasz valakit, viszály lesz belőle. {i31:1} Lemúél király bölcs mondásai {31:1} Lemúél, Massza királya bölcs mondásai, amelyeket anyjától tanult: {31:2} Hallgass rám, fiam, hallgass meg, gyermekem, hallgass rám, fiam, akit Istentől kértem! {31:3} Ne pazarold erőd asszonyokra! Ne tékozold erőd azokra, akik már sok királyt tönkretettek! {31:4} Lemúél, nem való a királyhoz a borivás! Nem illik az uralkodóhoz, ha részegítő italt kíván! {31:5} Mert ha iszik, elfelejti, mit mond a törvény, és nem tud igazságosan ítélni a szegények ügyében. {31:6} Annak való a részegítő ital, akinek nincs reménye, és a bor annak, aki el van keseredve! {31:7} Ezek igyanak, hogy elfelejtsék a bajt, és ne gondoljanak nyomorúságukra! {31:8} Szólj annak érdekében, aki nem tudja jogait megvédeni! Emelj szót a mellett, aki bajba került! {31:9} Szólj, ne hallgass! Ítélj igazságosan! Karold fel a szegények és nyomorultak ügyét, szolgáltass nekik igazságot! {i31:10} A tökéletes feleség {31:10} Bizony, nem könnyű derék feleséget találni! Mennyivel drágább az ilyen asszony az igazgyöngyöknél! {31:11} Férje teljesen megbízik benne, semmiben nem lát hiányt, {31:12} mert felesége mindig erősíti, bátorítja, soha nem fordul ellene. {31:13} Az igazi feleség összegyűjti a gyapjút és a lenfonalat, és jókedvűen maga készít belőle szövetet és vásznat. {31:14} Élelmet hoz a családnak messziről, mint a kereskedőhajók a tengeren túlról. {31:15} Felkel még hajnal előtt, ételt készít családjának, és eligazítja a szolgákat. {31:16} Eladó földet keres, kiválasztja, megveszi, saját kezével szőlőskertet telepít. {31:17} Keményen dolgozik, de nem fárad bele, karját megerősíti, hogy minden munkáját el tudja végezni. {31:18} Tudja, hogy munkája hasznos, még éjszaka sem alszik ki világossága. {31:19} Maga készíti a fonalat, maga szövi a ruhák szövetét. {31:20} Bőkezűen adakozik a szegényeknek, és szívesen segít a nyomorultakon. {31:21} Nem aggódik, mikor a tél eljön, mert egész családját meleg ruhákba öltözteti. {31:22} Színes szőtteseket és takarókat készít ágyára, maga készítette fehér lenvászonba és bíborba öltözik. {31:23} Férjét jól ismerik, megbecsülik a városi tanácsban, ahol az ország vezetői között foglal helyet. {31:24} Az igazi feleség öveket és finom szövetet sző, és eladja a kereskedőknek. {31:25} Erő és méltóság a ruhája, ő pedig nem fél a jövőtől, örömmel néz a holnap elé. {31:26} Ha megszólal, bölcsen beszél, kedvességre és szeretetre tanít. {31:27} Gondot visel családja minden dolgára, sohasem lustálkodik. {31:28} Előállnak gyermekei, és áldják, férje pedig dicséri őt: {31:29} „Bizony, sok-sok derék asszony élt előtted, de te fölülmúlod valamennyit!” {31:30} Mert a báj csalóka, és elmúlik a szépség, de dicséretre méltó az az asszony, aki tiszteli és féli az Örökkévalót! {31:31} Adjatok neki jutalmat keze munkájának gyümölcséből! Dicsérje őt munkája eredménye a város kapuiban!