{i1:1} Az Örökkévaló keze sújtotta Jeruzsálemet
{1:1} Jaj, milyen elhagyatott lett az egykor oly népes város! Hogy megözvegyült, pedig milyen dicsőséges volt a nemzetek között! Aki úrnő volt a tartományok között, most robotoló rabszolgává lett.
{1:2} Keservesen sír éjjelente, könnyei áztatják arcát. Senki sem vigasztalja régi szeretői közül. Barátai mind elárulták, ellenségeivé lettek.
{1:3} Júda népét elhurcolták otthonaiból, rabszolgasorba kerültek, kenyerük a szenvedés. Messze földre vitték őket, idegen nemzetek közé, de ott sem találtak nyugalmat. Üldözőik mind utolérték őket, nem menekülhettek szorult helyzetükből.
{1:4} Még a Sionba vezető utak is gyászolnak, senki sem jön a szent ünnepekre többé. A városkapuk helyén üresség tátong, a papok keservesen sóhajtoznak. Leányait szolgaságba hurcolták, ezért süllyedt Sion keserűségbe!
{1:5} Ellenségei fölülkerekedtek, könnyedén legyőzték, mivel az Örökkévaló büntette meg Siont tömérdek bűne miatt. Gyermekeit fogságba hurcolták, fogolyként vonultak ellenségeik előtt.
{1:6} Megfosztották Siont minden ékességétől, odalett minden dicsősége! Fejedelmei olyanok lettek, mint a szarvasok, ha nincs legelőjük, — roskadozva menekültek üldözőik elől.
{1:7} Nyomorúsága idején, száműzetése napjaiban régi dicsőségére emlékezik Jeruzsálem, s drága kincseire. Mert népe ellenség kezébe esett, s nem volt, aki segítsen rajta. Ellenségei pedig csak nézték, s gúnyosan nevettek bukásán.
{1:8} Bizony, súlyosan vétkezett Jeruzsálem, ezért lett tisztátalan! Akik eddig tisztelték, most megvetik, mert látták megszégyenülését. Keservesen sóhajt ő is, szégyenében eltakarja arcát.
{1:9} Saját vére szennyezi ruhája szegélyét. Mivel nem gondolt jövőjére, szörnyű mélyre süllyedt. Senki sem vigasztalja. „Lásd meg, Örökkévaló, szenvedéseimet, mert ellenségeim ujjonganak fölöttem!”
{1:10} Ellenségei kirabolták Siont, minden kincsétől megfosztották. Néznünk kellett, hogy ellenségeink még a szent helyre is behatoltak, pedig te azt parancsoltad, Urunk, hogy idegenek ne menjenek be gyülekezetedbe!
{1:11} Egész népünk sóhajt és nyög, amint kenyér után vágyakoznak, kincseiket is eladják egy falat kenyérért, hogy éhen ne haljanak. „Lásd meg, Örökkévaló, nézd, mennyire semmibe vesznek bennünket!
{1:12} Nézzetek rám, kik erre jártok! Vajon van-e ehhez hasonló fájdalom, mint amely engem ért, amellyel az Örökkévaló keze sújtott izzó haragja napján?
{1:13} Mert a magasból tüzet küldött az Úr, mely átjárta csontjaimat. Hálót feszített lábam elé, és a földre terített. Elhagyottá lettem, naphosszat csak sínylődöm.
{1:14} Vétkeim igáját vettem nyakamba. Az Úr keze fonta össze, súlyuk lehúzza fejem, erőm elfogy, botladozom. Kiszolgáltatott azoknak, akik erősebbek nálam.
{1:15} Erős harcosaimtól elfordult az Úr, nem törődött velük. Sereget küldött ellenem, hogy fiaimat összetörje. Az Úr maga taposta össze Jeruzsálemet, mint szőlőt a szüretelők.
{1:16} Ezért sírok oly keservesen, ezért folynak könnyeim, mert messze tőlem a vigasztaló, aki lelkem felüdítené. Gyermekeim elpusztultak, mert ellenségem fölülkerekedett rajtam.”
{1:17} Segítségért eseng Sion, karjait kitárja, de senki sem vigasztalja. Az Örökkévaló hozta ellene a nemzeteket, hogy Jákób népét körülkerítsék: úgy tekintenek Jeruzsálemre, mint tisztátalanra.
{1:18} „Igazságos az Örökkévaló! Igazságosan bánt velem, mert parancsai ellen lázadoztam. Figyeljetek rám, ti népek mindannyian, s lássátok fájdalmamat! Fiaimat és leányaimat mind száműzetésbe hurcolták!
{1:19} Hiába hívtam segítségül szeretőimet, mind cserbenhagytak! Papjaim és fejedelmeim éhen haltak a városban, ennivalót kerestek, hogy életben maradjanak, de hiába.
{1:20} Nézz rám, Örökkévaló, milyen szorult helyzetben vagyok! Lelkem háborog, szívem vergődik, mert engedetlen és lázadó voltam. Az utcákon ellenség gyilkolja gyermekeimet, a házakban a halál pusztít.
{1:21} Halld meg Uram, sóhajtásomat, mert nincs más, aki vigasztalna! Minden ellenségem hallotta veszedelmem, s ujjong, hogy így bántál velem. Hozd el a napot, amelyet előre hirdettél, amikor ők is úgy járnak, mint én!
{1:22} Lásd meg minden gonosz tettüket! Bánj velük is úgy, ahogy engem büntettél sok vétkem miatt, mert sokat sóhajtozom, és szívem is beteg!”
{i2:1} Az Örökkévaló véghezvitte, amit határozott
{2:1} Jaj, milyen sötét felhőt borított Sionra haragjában az Úr! Izráel dicsőségét az égből a földre vetette. Haragja napján nem törődött még lába zsámolyával sem!
{2:2} Könyörtelenül elpusztította az Úr Jákób népének minden hajlékát, összetörte haragjában Júda lakóinak várait. Földre taposta, megszégyenítette az egész királyságot és vezetőit.
{2:3} Összetörte izzó haragjában Izráelnek minden hatalmát. Megvonta népétől védő karját, s utat engedett ellenségeinek. Úgy égette Jákób népét mindenfelől, mint megemésztő tűz.
{2:4} Felvonta íját ellenünk, mint ellenségünk, ránk emelte karját, mint támadónk, Sion hajlékaiban mindenkit megölt, akire büszkén tekintettünk. Haragját zúdította ránk, mint tűzesőt.
{2:5} Ellenségünkké lett az Úr: elpusztította Izráelt egészen! Lerombolta palotáinkat, romba döntötte erős várainkat, Júda népének gyászát és siralmait megsokasította.
{2:6} Ledöntötte saját Sátorát, mint egy hitvány kerti kunyhót. Szétrombolta ünnepeinek helyét az Örökkévaló, feledésbe taszította Sion városának ünnepeit, még a szombatot is. Tüzes haragja hevében eltaszított királyt és papot.
{2:7} Elhagyta oltárát, eltávozott Templomából. Ellenségünk kezébe adta annak bástyáit és falait. Diadalittas zajongás hallik az Örökkévaló házában, mint egykor ünnepeink napján.
{2:8} Mert az Örökkévaló döntött úgy, hogy lerombolja Sion falait: kifeszítette fölötte a mérőzsinórt, véghezvitte, amit elhatározott. Hiába jajgatott bástya és várfal, mind leomlott, s földön hevernek, mint a gyászolók.
{2:9} A kapuk szárnyai földre roskadtak, kapcsaikat és záraikat összetörték. A királyt és a fejedelmeket a nemzetek közé hurcolták, nincs többé sem törvény, sem tanítás. Még a próféták sem kapnak kijelentést az Örökkévalótól.
{2:10} Sion fejedelmei némán ülnek a földön, fejükre port hintettek, derekukon zsákruha. Jeruzsálem fiatal leányai földre borulva gyászolnak.
{2:11} Szemem a sírástól eleped, szívem nyugtalan háborog, lelkem, mint a földre ömlött víz, mert láttam népem pusztulását: csecsemők és gyermekek hevernek az utcán, éhségtől haldokolva!
{2:12} Anyjukat szólítják, enni- és innivalóért könyörögnek. Ájultan fekszenek anyjuk karjaiban, s lassan kilehelik lelküket, mint az utcán heverő sebesült harcosok.
{2:13} Ó Jeruzsálem, mit mondjak neked? Kihez hasonlítsalak? Sion népe, mivel vigasztaljalak? Hiszen pusztulásod oly nagy és mélységes, mint a tenger! Kicsoda gyógyíthat meg téged?
{2:14} Prófétáid hamis látomásokkal ámítottak téged! Nem mutattak rá bűneidre, hogy megmenekülj a fogságtól. Hamis próféciákkal hitegettek, becsaptak és félrevezettek.
{2:15} Akik arra járnak, s látják romjaidat, Jeruzsálem, gúnyolódva mutogatnak, megvetően legyintenek: „Nézzétek ezt a romhalmazt! Ezt hívták »Tökéletes Szépség«-nek? Ez lenne az »Egész Föld Öröme?«”
{2:16} Ellenségeid nagy hangon dicsekednek, hogy legyőztek téged, fogukat vicsorítják, és kezüket dörzsölik: „Elpusztítottuk Jeruzsálemet! Erre vártunk már régóta, most saját szemünkkel láttuk a vesztét!”
{2:17} Az Örökkévaló véghezvitte, amit határozott, beváltotta szavát, amelyet régen kihirdetett: könyörtelenül lerombolt téged, Jeruzsálem! Ellenségeidnek szerzett örömet, ellenfeleidnek adott győzelmet.
{2:18} Jeruzsálem! Még falaid is kiáltsanak az Úrhoz! Folyjanak könnyeid éjjel-nappal, Sion, mint a folyó! Ne nyugodj, ne engedj magadnak pihenést!
{2:19} Kelj föl, kiálts az Úrhoz még éjjel is, az őrváltás idején! Öntsd ki szíved az Úr színe előtt, mint a vizet! Emeld hozzá kezeidet, könyörögj kicsinyeid életéért, akik éhségtől ájultan fekszenek a város utcáinak kövén.
{2:20} Nézz ránk, Örökkévaló! Kivel bántál így valaha? Hogyan lehet, hogy asszonyok a saját gyermekeiket, dédelgetett kicsinyeiket kell megegyék?! S hogy éppen az Úr szentélyében öldösik le a papokat és a prófétákat?
{2:21} Holtan hever az utcák porában fiatal és öreg, ifjainkat és leányainkat öldöklő kard vágta le. Bizony, levágtad őket haragod napján, nem könyörültél, Uram!
{2:22} Összehívtad ellenem minden rettegett ellenségemet, mint ünnepre a vendégeket, senki sem menekülhetett előlük az Örökkévaló haragja napján. Ellenségeim mind felemésztették gyermekeimet, akiket dajkáltam s felneveltem!
{i3:1} Jó az Örökkévaló szabadítására várni
{3:1} Én vagyok a férfi, aki fenyítést szenvedett, akit az Örökkévaló haragjában megvert!
{3:2} Akit sötétségbe vitt, világtalan vidéken vezetett.
{3:3} Bizony, én vagyok, akit megvert, újra meg újra, egész nap!
{3:4} Elsorvasztotta testemet, összetörte csontjaimat,
{3:5} körülkerített és megostromolt keserűséggel és szenvedéssel,
{3:6} a sötétségbe helyezett, mintha már meghaltam volna.
{3:7} Körülkerített, hogy meg nem szökhetek, megnehezítette bilincseimet.
{3:8} Segítségért kiáltok az Örökkévalóhoz, de hiába: nem hallgatja meg.
{3:9} Utjaimat erős fallal zárta el, s nem találok kiutat.
{3:10} Lesben áll, mint medve, mint oroszlán a bozótban, hogy rám rohanjon.
{3:11} Lekergetett utamról, megszaggatott, s otthagyott sebesülten.
{3:12} Felvonta íját, céltáblának felállított, és nyilait rám lőtte.
{3:13} Belém fúródtak, bensőmbe találtak, nyílvesszői mélyen megsebeztek.
{3:14} Gúnyolódnak rajtam a nemzetek, csúfolnak engem napestig.
{3:15} Eltöltött keserűséggel az Örökkévaló, megrészegített ürömmel.
{3:16} Földre tepert, fogaim kavicsokkal kitörte, hamuba fektetett, porig alázott.
{3:17} Lelkem nem ismer békességet, elfelejtettem a jólétet.
{3:18} Már azt gondoltam, végem van, s nincs számomra reménység az Örökkévalónál.
{3:19} Uram, lásd meg szenvedésemet, hontalanságomat, keserűségemet!
{3:20} Amíg ezen kesergek, lelkem a földre roskad.
{3:21} De újra remény támad bennem, ha meggondolom:
{3:22} Az Örökkévaló kegyelme, hogy még élünk, mert hűséges szeretete soha nem fogy el!
{3:23} Sőt, megújul minden reggel! Bizony, nagy a te hűséged, Uram!
{3:24} Te vagy örökségem, Örökkévaló — mondja a lelkem — , ezért benned bízom, benned reménykedem!
{3:25} Jó az Örökkévaló azokhoz, akik benne bíznak, akik jelenlétét keresik, kívánják.
{3:26} Bizony, jó várni és nyugton maradni, amíg az Örökkévaló megszabadít!
{3:27} Jó, ha igát viselsz, és türelmet tanulsz már fiatal korodban,
{3:28} ha egyedül ülsz, s nem panaszkodsz, mikor az Úr igáját viseled,
{3:29} ha megalázod magad előtte — hiszen van még remény — ,
{3:30} ha engeded, hogy bántalmazzanak, s eltűröd, hogy gyalázzanak.
{3:31} Mert az Úr nem fordul el tőlünk örökre!
{3:32} Megszomorít, de meg is könyörül rajtunk, mert hűséges szeretete kifogyhatatlan.
{3:33} Hiszen nem szíve szerint büntet meg, nem annak örül, ha megalázhat!
{3:34} Hogy a föld összes foglyait lába alá tiporja valaki,
{3:35} hogy kiforgassák jogaiból a szegényt a Magasságos Isten szeme láttára,
{3:36} hogy a perben igazságtalanul ítéljenek, — ezt az Úr nem nézi ölbe tett kézzel!
{3:37} Ki tehetne bármit, amit az Úr nem parancsolt?
{3:38} Vajon nem a Magasságos Isten szava szerint történik velünk jó és rossz?
{3:39} Miért panaszkodik hát, aki él, miért zúgolódik saját vétke büntetése miatt?
{3:40} Vizsgáljuk hát meg életünket, és térjünk vissza az Örökkévalóhoz!
{3:41} Emeljük fel kezünket és szívünket a Menny Istenéhez:
{3:42} „Bizony, vétkeztünk és lázadtunk ellened, Urunk, azért nem bocsátottál meg nekünk!
{3:43} Haragodba burkolóztál, üldöztél és kíméletlenül öldöstél minket!
{3:44} Sűrű felhővel vetted körül magad, könyörgésünk elől elzárkóztál.
{3:45} Megvetett söpredékké tettél bennünket a nemzetek között.
{3:46} Ellenségeink nagy hangon gyaláznak minket,
{3:47} rettegés fenyeget, csapdába estünk, romlás és pusztulás a részünk.”
{3:48} Szememből könnypatakok folynak népem romlása miatt.
{3:49} Éjjel-nappal sírok, könnyeim szüntelen patakzanak,
{3:50} amíg az Örökkévaló le nem néz a Mennyből, amíg ránk nem tekint!
{3:51} Fáj a lelkem, mikor látom városom lakóinak sorsát.
{3:52} Ellenségeim ok nélkül vadásztak rám, mint egy madárra,
{3:53} sziklaverembe dobtak elevenen, s köveket hajigáltak fejemre.
{3:54} Elborította fejemet a víz, s már azt hittem, végleg elvesztem.
{3:55} Téged hívtalak segítségül, a verem mélyéről,
{3:56} s te meghallottad segélykiáltásomat: „Örökkévaló, ne fogd be füledet sóhajtásom és kiáltásom előtt!”
{3:57} Közel jöttél hozzám, mikor hívtalak, szívemhez szóltál: „Ne félj!”
{3:58} Igen, Örökkévaló, te lettél védelmezőm, megmentetted életemet!
{3:59} Láttad, hogyan bántak velem ellenségeim, ítélj hát javamra!
{3:60} Nézd, milyen bosszúállók, hogyan forralnak gonosz terveket!
{3:61} Hallottad gúnyolódásukat, Örökkévaló, és aljas terveiket,
{3:62} hogyan rágalmaznak egész nap, s hogyan szidalmaznak folytonosan.
{3:63} Akár ülnek, akár állnak, mindig engem gyaláznak.
{3:64} Fizess meg nekik, Örökkévaló, minden gonosz tettük szerint!
{3:65} Sötétítsd el szívüket, átkod sújtsa,
{3:66} haragod üldözze őket, Örökkévaló, töröld el őket a föld színéről örökre!
{i4:1} Jeruzsálem ostroma és eleste
{4:1} Jaj, még az arany ragyogása is megfakult, a csillogó színarany is meghomályosult! A drágaköveket szétszórták, szanaszét hevernek minden utcasarkon!
{4:2} Sion drága gyermekeivel, akik értékesebbek az aranynál, úgy bántak ellenségeink, mint valami hitvány cserépedénnyel!
{4:3} Még a sakálok is táplálják, megszoptatják kicsinyeiket, de népem asszonyai kegyetlenül bánnak gyermekeikkel, mint a sivatagi struccmadarak.
{4:4} A csecsemők szomjúságtól haldoklanak, a kisgyermekek kenyérért könyörögnek, de senki sem ad nekik, senki sem törődik velük.
{4:5} Akik egykor megrakott asztalnál lakomáztak, most éhségtől haldokolnak az utca kövén, s akiket bíborban neveltek, most a szemétdombon keresgélnek.
{4:6} Bizony, nagyobb népem bűne, mint Sodomáé volt egykor, amely kéz érintése nélkül elpusztult egy pillanat alatt.
{4:7} Júda nazírjai tisztábbak voltak a hónál, fehérebbek a tejnél, pirosabbak a korallnál, termetük, mint a csiszolt zafír.
{4:8} Most feketébbek, mint a korom, rájuk sem ismer az utcán senki, bőrük a csontjukhoz tapad, olyanok lettek, mint kiszáradt fa.
{4:9} Jaj, boldogabbak, akiket kard ölt meg, mint akiket éhség pusztított el lassú kínhalállal, a kenyér hiánya miatt.
{4:10} Irgalmas szívű anyák saját gyermekeiket főzték meg, hogy legyen mit enniük, mikor Jeruzsálem népe éhezett.
{4:11} Az Örökkévaló szabad utat engedett haragjának, kiöntötte ránk izzó haragját, s tűzbe borította Siont, megégette teljesen.
{4:12} Nem hitték volna sem a föld királyai, sem a nemzetek lakosai, hogy az ellenség Jeruzsálem kapuin valaha is bevonulhat.
{4:13} Jeruzsálem prófétáinak bűne miatt, papjainak vétke miatt történt ez, mert ártatlan vért ontottak, igazakat gyilkoltak benne.
{4:14} Vérrel beszennyezve tántorogtak az utcán, mint a vakok. Tisztátalanná lettek, senki meg sem érinthette őket.
{4:15} „Álljatok félre, tisztátalanok!” — kiáltottak rájuk az emberek. „Álljatok félre, ne érintsetek!” Mikor a nemzetek között kerestek menedéket, ott sem fogadták be őket.
{4:16} Az Örökkévaló maga szórta szét őket, s nem törődött velük többé. Nem tisztelték őket a nemzetek, mint a papokat illenék, nem kegyelmeztek még az öregeknek sem.
{4:17} Oly sokáig vártunk hiába, már a szemünk is belefáradt, reménykedve lestük a látóhatárt: jön-e már a felmentő sereg.
{4:18} Ellenségeink minden lépésünket figyelték, már az utcára is féltünk kimenni. Elközelgett a végünk! Napjaink meg voltak számlálva! Eljött a vég!
{4:19} Üldözőink gyorsabbak voltak, mint a sasok az égen. Űztek bennünket a hegyeken, leselkedtek ránk a pusztaságban.
{4:20} Foglyul ejtették királyunkat, népünk éltető leheletét, az Örökkévaló fölkentjét, s akiről azt mondtuk: „Védelmező karja árnyékában élhetünk a nemzetek között!”
{4:21} Ne örülj olyan nagyon, Edom népe, Úz földjén, mert terád is sor kerül. Neked is innod kell ebből a pohárból, megrészegedsz tőle, és letépik ruháidat!
{4:22} Sion népe, büntetésed egyszer véget ér, nem tart az Úr száműzetésben örökre! De téged még azután is büntet vétkeidért, Edom népe, s bűneidet nyilvánosan leleplezi.
{i5:1} Könyörgés a helyreállításért
{5:1} Emlékezz meg róla, Örökkévaló, mi történt velünk! Nézd, milyen gyalázatban élünk!
{5:2} Országunkat idegen nép foglalta el, házainkban idegenek laknak!
{5:3} Apátlan árvák lettünk, anyánk meg özveggyé.
{5:4} Még ivóvizünket is pénzért vesszük, tűzifánkért is fizetnünk kell.
{5:5} Elnyomóink igáját vettük nyakunkra, roskadásig hajszolnak, percnyi pihenést sem hagynak.
{5:6} Hogy éhen ne haljunk, Egyiptomból és Asszíriából kell kenyeret vennünk.
{5:7} Őseink vétkeztek, de már nincsenek, mi hordozzuk bűneik terhét.
{5:8} Szolgák uralkodnak rajtunk, nincs, aki tőlük megszabadítson.
{5:9} Életünk kockáztatásával szerezzük élelmünket, a pusztai rablók kardja fenyeget.
{5:10} Bőrünk megfeketedett, mint a kemence, a hosszú éhezéstől.
{5:11} Az asszonyokat megerőszakolták Sionban, a leányokat is Júda városaiban.
{5:12} A fejedelmeket felakasztották, nem kímélték meg a véneket sem.
{5:13} A fiatalokat nehéz munkára fogták, a gyerekek is súlyos terhek alatt botladoznak.
{5:14} A vének nem ülnek már a város kapujánál, az ifjak sem énekelnek többé.
{5:15} Szívünk öröme, jaj, odavan, gyászra fordult minden ünnepünk!
{5:16} Lehullott fejünkről a virágkoszorú, jaj nekünk, mert vétkeztünk!
{5:17} Szívünk megtelt fájdalommal, szemünk könnytől homályos,
{5:18} mert elpusztult a Sion hegye, sakálok járnak csak romjain!
{5:19} De te, Örökkévaló, örökké uralkodsz, királyi trónod mindörökre fennáll.
{5:20} Miért felejtkeznél meg rólunk örökre? Miért hagytál el minket oly soká?
{5:21} Állíts helyre bennünket, Örökkévaló, hogy újra fölépüljünk, tedd olyanná napjainkat, mint régen!
{5:22} Ugye, nem vetettél el bennünket végleg? Ugye, haragod nem marad rajtunk örökre?